Közélet, hírek

Szerkezetkész a XIII. kerületi új, 67 lakásos bérház

2023.01.20. 11:35

A két tömbből álló együttes kivitelezése várhatóan 2024 első félévében fejeződik be. A bérházban jellemzően 36-60 négyzetméter közötti lakásokat alakítanak ki. 

A napokban tartották meg a főváros XIII. kerületében, a Petneházy utca 90. szám alatt épülő 67 lakásos önkormányzati bérház bokrétaünnepségét abból az alkalomból, hogy az épület elérte a szerkezetkész állapotot. A ház két, a Petneházy utcára merőlegesen álló, földszint + 4 és földszint + 5 emelet magas lakótömbből, valamint az azokat összekötő egyszintes tagból fog állni. A földszinten, a Petneházy utca felőli utcafronton kisebb üzlethelyiségek kialakítását tervezik. 

A Szent László út felől egy gépkocsibehajtón át megközelíthető teremgarázst terveztek; összesen 75 autóbeállót, valamint 71 kerékpár tárolására alkalmas területet is kialakítanak. A lakások jellemzően 36-60 m2 közötti 1 + fél, 1+2 fél, 2 szobások és 2 + fél szobások lesznek, a B tömb első emeletén két akadálymentesített lakást építenek. Minden lakáshoz tartozik tárolóhelyiség is.

Az épület zöldfelületeinek tervezésénél szempont volt, hogy "megfelelő kereteket nyújtsanak a lakóközösség valódi közösségé formálódásához", így az udvart parkosított zöldfelületként alakítják majd ki, derül ki az önkormányzat közleményéből, amelyben idézik dr. Tóth József polgármestert is. A kerület vezetője arról beszélt a bokrétaünnepségen, hogy az önkormányzat már több mint 20 éve tudatos bérházépítési programot folytat, melynek keretében eddig 667 lakást adtak át. 2018-ban a Kartács utcában egy 23 lakásos épület készült el, 2019-ben a Klapka Központ, ami 33 bérlakást tartalmaz, míg tavaly a Jász utcában egy 35 lakásos épületet adtak át. A most épülő ház kivitelezésének várható befejezése 2024 első féléve, az épület nettó bekerülési költsége közel 5 milliárd forint.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a lakóház tervezőjét, a ZIP Architects irodát még 2019-ben választották ki a projektre.