Programok

SZÉKÁTÍRÁS - 100 szék 30 év távlatában

2017.10.03. 08:44

Október 12-én nyílik a "100 szék 30 év távlatában", a nagy múltra visszatekintő SZÉKÁTÍRÁS egyetemi kurzus keretében, a MOME építészhallgatói által készített kísérleti székek kiállítása. A kiállítási anyag egy páratlan kordokumentum, mely meghökkentő eredményeivel formailag, gondolatiságában és oktatási jelentőségében is meghatározó élményt nyújt a látogatóknak.

A kiállítási anyag az úgynevezett „Székátírás” kurzus évtizedek alatt összegyűlt kísérleti munkáit mutatja be, melyek látleletet adnak egy oktatási és művészi folyamat állomásairól, a "tárgytudat" oktatásának lehetőségeiről, fejlődéséről.

A kurzus 2016-ban volt 30 éves, elindítása Prof. Ferencz István Habil. DLA (Ybl- és Kossuth-díjas építész, tervezőművész, az MMA rendes tagja) nevéhez kötődik, az elmúlt években az Építészeti Intézet tantervének szerves része lett. A kurzus az első éves alapképzéses hallgatók legelső találkozása a bútortervezéssel. Alapvetése, hogy a hallgatók egy romos állapotban lévő székkel dolgozhatnak: felmérik, szétszedik, majd egy újraértelmezési folyamatot követően alternatív, kísérletező módon újraépítik. Ezek a székek 1:1-s modellek, az állékonyság, ergonómia, asztalos csomópontok, kötések oktatását teszik lehetővé a kézzel való gondolkodás, a kézműves hagyományok technikáinak alkalmazásával.

Az évek során elkészült izgalmas, egyedi tárgyak pedigaktuális üzenettel bírnak: a hagyományból ered a progresszió, amit a szűkebb szakmán túl a tágabb közönségnek is tud újat mutatni. A kiállítás tárgyai nemcsak izgalmasak, hanem az újrahasznosításra és a DIY (do it yourself, csináld magad) irányaira is felhívják a figyelmet. Ezek a székek, felhívva az átalakítási lehetőségek sokszínűségét bemutatva, mintegy ötletbörzeként is szolgálnak, ugyanakkor műalkotásokként isértelmezhetők. 

A kiállítást megnyitja: Prof. Turányi Gábor DLA, építész, az MMA és a SzIMA rendes tagja

Kurátorok: Nagy Nándor, építész, a MOME Építészeti Intézetének oktatója; Máté Tamás, építész, a MOME Építészeti Intézetének oktatója

Időpont: 2017. október 12., 19:00
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum (érkezés a Bródy utcai bejárat felől)

A kiállítás október 22-ig tekinthető meg.