Helyek/Infrastruktúra

Rákóczi tér: az enigmatikus

2014.09.07. 13:09

A nyüzsgő Nagykörút mellett elterülő Rákóczi téren, a fák árnyékában csendesen bújik meg egy metróállomás. A felszínen optikai játszótérrel indul, de alább ereszkedve sem árt nyitva tartani a szemünket és egy kicsit elmerengenünk az apró részleteken. Bán Dávid írása.

A Kálvin tér után a 4-es metró szerelvényei elhagyják a Kiskörút vonalát, majd fokozatosan átmetszik a város szövetét. A Józsefváros központjában, a Rákóczi téren találkoznak a Nagykörúttal és az azon futó 4-es, 6-os kiemelt villamosvonallal. Mivel azonban ezeknek a járatoknak a budai végállomásán is megáll a metró, így a Rákóczi téri megálló inkább a helyi, és kevésbé az átszállóforgalmat szolgálja.

A felszín felől közelítve, a metróvonal állomásai az esetek többségében viszonylag rejtőzködőek, néhány esetben létesültek csak erőteljesebb, szignifikánsabb kültéri műtárgyak. A Rákóczi téren alkalmazott felszíni megoldás, a föld alól az ég felé kitüremkedő, a földből kitörő lejáróépület modellje a Bikás parkban és a II. János Pál pápa téren is megjelenik. Míg a másik két esetben az épület kissé magányosan, egy-egy nagyobb térség sarkában árválkodik, a Rákóczi téri lejáró mérete, letisztult formája, modernsége ellenére jól illeszkedik a klasszikus pesti városszövetbe, megbújik a koros platánfák árnyékában. Ugyan homlokzati síkja a vásárcsarnok előterében húzódik, ennek ellenére meghagyja a rálátást, nem nyomja agyon a csarnok historikus épületét. A metróállomás átadására megújult parkos téren hagyományos rekreációs funkciók rendeződtek: játszótér, megfelelő utcabútorok, a felfrissülést szolgáló vízfelület. Ez az egyetlen hely, ahol a beruházáshoz kapcsolódva mélygarázs is készült, egy szerencsés ötlettel egyúttal a Vásárcsarnok alagsorának területét is felhasználva. A felszínen csak két nagyon diszkrét rámpa jelenik meg.

A felszínt áttörő, üvegezett oldalú és ezáltal légiesebb hatású mozgólépcső-lejáró pavilonja csak a legszükségesebb infrastruktúrával van ellátva – tájékoztatók, jegy- és üdítőautomata –, majd két oldalán egy-egy szűkebb járatban, mintegy a fák tövében megbújó, a földalatti birodalmat gondosan rejtő rókalyukba merül alá a két pár mozgólépcső. Az itt aláereszkedő utas mintha egy vidámparki elvarázsolt kastély felfedező útjára indulna, a mozgólépcsőre szállva ugyanis nem látszik, mit rejt a föld mélye. A felszínt áttörő szűk járat után egy meglepően tágas, sötét tónusú, itt-ott kifejezetten izgalmas, elsőre nem is értelmezhető elemekkel tűzdelt térben találja magát. Az egész meglehetősen enigmatikusan hat. A mozgólépcső komótosan vezeti a mélybe a szemlélőt, aki próbálja befogadni a látványt, ide-oda forgatja a fejét, hogy megértse, hová került, merre tovább, és egyáltalán, hol itt a metróállomás?

A mozgólépcső-forduló előtt szembetalálja magát a látszóbeton oldalfalakat vízszintes síkban megtörő párkányokkal, azok méretes, szitázott hatású, bevésett betűivel: Szerencs, Sárospatak, Tállya, Tiszavasvári és további, főként északkelet-magyarországi települések nevei. Megfejtés a történelemkönyvekben: ezeken a helyeken voltak a Rákóczi-birtokok. Első rejtély megoldva, érkezik a mozgólépcső-forduló –jegykezelők, ellenőrök, a műszaki terek felé vezető nyílászárók, esetleges kapcsolódási lehetőség egy jövőbeni mélygarázshoz, vagy közvetlen feljárás a vásárcsarnok felé –, majd 180 fokos fordulattal újabb, immár egymás mellé sorolt 4 mozgólépcső le a mélybe. Ekkor már kezd kirajzolódni maga az állomás, színek derengenek fel, a bal felé eső vágány mögött vörös, a középső hajóban fehér fények fogadnak, jobbra zöld fal húzódik a vágány mögött. A nemzeti trikolórt rejti a mélyállomás, noha ez tényleg csak az élesebb megfigyelő, tudatosabb szemlélő számára válik hamar egyértelművé.

Komótosan folytatva utunkat a mélybe, tekintetünket egy jelenség hamar a felszín felé emeli. Két üvegcső ereszkedik alá a mennyezetről, s csak a mozgólépcsők fölött ér véget: a napfényt hivatottak levezetni az állomás mélyébe. Ha szemünkkel végigkövetjük a csöveket felfelé, a fekete mennyezeten sűrűn elhelyezkedő fehér korongokon kezdhetünk ismét elgondolkozni. Újabb rejtély – megfejtés egyéni mérlegelés szerint. Játékos felület rajzolódik ki, a kör mint motívum ugyan sehol máshol nem tér vissza az állomáson, de jól rejti magában a két üvegcső kivezetését a felszín felé, illetve néhány, a térbe finoman bemozgatott tükröt, amelyek az indirekt világítás kellékeként a kellemes fényhatást biztosítják.

Ennyi megfigyelés és gondolkodás után már jó eséllyel leérünk a peronra. Az építkezés által használt, majd a korongos rajzolatú mennyezettel lefedett akna felől érkezünk, hogy azután a 23 méter mélyen húzódó állomáson a tér azonnal átváltson háromhajóssá, akárcsak a két Duna-parti megálló esetében. Ha már a Kálvin téren elkezdődött egy sci-fibe illő időalagút, valamelyest itt is folytatódik a jelenség. Igaz, itt a semmibe – azaz az állomás végfalába – vész a középső, jóformán vakítóan fehér hajó, amelynek tudományos-fantasztikus hatását nagyban erősíti az oszlopsor belülről jövő megvilágítása. Mindez az ellenkező irányból nézve szintén erős asszociációkkal foghat meg, szinte prenatális élményt élhetünk át. A fényes, majd minden irányból fehérre világított, szinte teljesen fehér alagútból egy más tónusú, térbe beszivárgó, kívülről beszüremlő napfényt követve emelkedünk fel a felszín felé, majd a felemelkedés utolsó pontján – világos idő esetén – hirtelen vakít el a napfény, és találjuk magunkat a felszíni tér nyüzsgő valóságában.

A Rákóczi téri az asszociációk és rejtélyek mellett a játékos kontrasztok állomása is. Leszámítva a Szent Gellért teret, a többi megállóhoz képest sötétebb és szűkebb hatású, ám ettől nem válik nyomasztóvá. Magán az állomáson a kifejezetten világos terek – a középhajó fehérsége már-már belénk hatol –, az oszlopok síkjából érkező állandó fények és a peronok falán végigfutó monokróm aprómozaikos vörös és zöld felületek, illetve a vágányok mögötti üvegfalakon húzódó párjaik teszik kellemessé a várakozást, a mozgólépcsők aknája pedig számtalan kis rejtélyével, játékával szórakoztatóvá a ki- és bejutást. A felszín számos eleme, az állomás aknatetején elterülő vízfelületbe helyezett tükrök, bevilágítók egyfajta optikai játszótérként funkcionálnak, a felszín rejtelmei a föld alatt nyernek magyarázatot, és mindez érvényes visszafelé is.

A Rákóczi téri állomás csendesen húzódik meg a Nagykörút állandó nyüzsgésében, de annál több játékos meglepetést rejt a felszínen és a mélyben egyaránt. Enigmatikusságában méltó párja lett a Fővám téri megállónak. Több mint metróállomás, ahol érdemes egy kicsit elidőzni, a teret megfigyelni és elgondolkozni rajta. Kifejezetten érdemes.

Következő állomás: II. János Pál pápa tér…

Bán Dávid