Épülettervek/Tervpályázat

Radnóczi László nyerte az Ybl Miklós Emlékház 2014 építészeti pályázatot

2015.02.06. 12:19

Radnóczi László nyerte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) építőművészeti tagozata Ybl Miklós Emlékház 2014 címmel meghirdetett építészeti pályázatát, a díjat csütörtökön vehette át Székesfehérváron. A pályázat célja volt felvázolni egy olyan épületegyüttest, amely méltó emléket állít Ybl Miklósnak és életművének, alkalmas építészeti témájú rendezvények, kisebb konferenciák befogadására, valamint inkubátorház jelleggel is bír.

Elvárás volt, hogy a megjelölt helyszínre - a Várkörút és a Bástya utca közötti területre - megálmodott épület összekösse a középkori belvárost a körúti villa- és társasházi negyeddel, valamint figyelembe vegye, hogy a Szent István Király Múzeum kültéri kiállítóterében lévő szoborpark is helyben maradhasson.
A 40 év alatti építészeknek szóló felhívásra 31 pályaterv érkezett.

Amint azt Finta József, a bíráló bizottság elnöke elmondta: a pályázók sikerét bizonyítja, hogy a zsűri a legnagyobb egyetértésben és jó szívvel ajánlja a székesfehérvári önkormányzatnak a megjelölt telek hasznosítását és az Ybl Miklós Emlékház felépítését.

Fekete György, az MMA elnöke kiemelte: a pályaművek bírálata nehéz volt, mert azonos minőségű, de többféle megközelítésből építkező alkotások között kellett igazságot tenni.

Reményét fejezte ki, hogy a tervek közül nem egy, hanem a művekben fellelhető jó gondolatok összessége valósul meg.

A zsűri döntése értelmében az első díjat és az ezzel járó bruttó egymillió forintot Radnóczi László kapta. Értékelésük szerint a nyertes alkotás igazi középület, amely visszafogottságával képes közösségi hangulatot teremteni, és ez a ház legfontosabb célja.

Az I. díjas pályamű - Radnóczi László

Megosztott II. díjas pályamű - Hegedűs Andrea és Szuhányi Anna Szilvia - bruttó 800 ezer forint

Megosztott II. díjas pályamű - Csáki Melinda és Boda István - bruttó 800 ezer forint

A bírálóbizottság harmadik díjat nem adott ki.

Elismerésben részesült Márton Klaudia és Zsovák Orsolya Zsuzsa; Juhász Ágnes, Varga Mónika és Székelyhidi Gábor; Fialovszky Tamás; Vesztergom Ádám, Kemes Balázs, Őrley Balázs és Fekete Csilla. Jutalmuk bruttó 600-600 ezer forint volt.

Cser-Palkovics András polgármester az MTI kérdésére elmondta: építészeti kényszer nélkül írták ki a pályázatot, ennek ellenére a pályázók száma igen magas volt. Izgalmas a helyszín, amely kulturális értékeknek ad helyt a belvárosban és adja magát a terület, hogy közösségi térként "kinyissák", és a sikátoros utcákat összekössék a forgalmas Várkörúttal – tette hozzá.
A városvezető hangsúlyozta: a megvalósítás előkészítésébe bevonják más szakmák, elsősorban múzeumi szakemberek és művészettörténészek képviselőit, hogy egy minden szempontot figyelembe vevő tervezés kezdődjön el. Ezt követően már érdemes a források megkeresése az építéshez – mondta.

MTI