Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

Portaépületből logisztikai központ a Baumit magyarországi cégközpontjában – A BAHCS művek épülete Dorogon

2020.09.10. 07:26

Az ipari épületek a 20. század második felében kiemelten fontos szerepet kaptak a magyar építészetben, azonban az elmúlt évtizedekben csak ritkán van mód arra, hogy ipari környezetben megvalósuló építészeti alkotást publikálhassunk. A BAHCS művek Kft. épülete Dorogon ilyen épület. A folyamatot és a végeredményt a tervezők mutatják be. 

A Baumit Kft. cégközpontja – mely egyben a dorogi telephelye – a város külterületén helyezkedik el.  Tervezési feladatunk a portaépület bővítése volt a logisztikai iroda számára emeletráépítéssel és az alaprajz minimális növelésével. Rálátás az ikonikus technológiai toronyépületre nyílik, mely már a városba érkezés előtt feltűnik a távolból. A portaépület a településképben gyakorlatilag nem jelenik meg, ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy az ipartelep központi helyén kellő építészeti hangsúllyal és igényes építészeti formálással úgy tervezzük meg ezt az épületet, hogy méltó legyen a Baumit által képviselt minőséghez.

A 2008-ban Gyarmati Csaba által tervezett épület a gyártelep beléptetési pontján, a behajtás, járműmérlegelés és kihajtás területeit elválasztó szigeten helyezkedik el. A nyújtott téglalap alakú tömeg két lapostetős elemből áll: a portát és az emeleti irattárat tartalmazó kétszintes fejépületből és a hozzá kapcsolódó földszintes épületrészből, amely a logisztikai osztály egyterű irodáját és a szociális helyiségeket tartalmazza. A fejépülethez két hatalmas előtető is kapcsolódik, amelyek esővédő kapukként fogják át a közlekedési sávokat. 

A világosszürke vakolatokkal képzett, vasbeton dobozszerkezetű meglévő épület összképe olvasatunkban a tehergépkocsik megjelenését idézi, ahol az emeletes fejépület a vezetőfülke, a földszintes irodaszárny pedig a platós hátsó rész. A gépkocsi hasonlatot tovább erősítik a bejáratoknál alkalmazott Baumit-pirosra festett „L" alakú előtetők, melyek sárvédőkhöz hasoníthatóak. A bővítés tervezésekor ebből az értelmezésből indultunk ki, ezt bontottuk ki, tehát úgy tekintettünk az újonnan megjelenő tömegre, mint a teherautó rakományára. Az eredeti épület és a bővítés építészeti különválasztását indokolta a tartószerkezeti rendszerek eltérősége is, ugyanis a gyors kivitelezhetőség érdekében az új épületrészt acél tartószerkezettel terveztük az építtető kérésének megfelelően.

A hosszanti értelemben három egységre tagolódó alaprajz lényegében továbbépíti a meglévő épület rendszerét: a változatlan kialakítású eredeti fejépülethez a két egymás feletti nagy irodateret tartalmazó középső épületrész csatlakozik, melyet cellás elrendezésű tereket tartalmazó egység folytat. A szociális helyiségeket, ill. az emeleti vezetői irodákat tartalmazó épületrészt az új lépcső üvegfallal megnyitott tere zárja le.

Az épületburok megformálásánál egy olyan geometria megalkotása volt a cél, amely látványos elemmel építi tovább az izgalmas építészeti alapállású meglévő épületet. Az ikonikus forma azonban nem lehet öncélú, főleg az ipari környezetben, ahol a funkcionalitás nyers és tiszta megjelenése dominál. Az új felépítmény tömör falait magas igényszintű hőszigetelt szendvicspaneles rendszerrel terveztük. A Baumit-piros színű, porfestett acél elemek az autókarosszériák precíz világát idézik. A nagyméretű, függönyfal-rendszerű nyílászárókat a falszerkezettel egy síkban építettük be; hasonlóan az attikalefedéshez, amelyet falszerkezettel azonos, piros színű, rendszerbe illesztett hajlított elemekkel alakítottunk ki. Az összhatás közelít a járműveknél alkalmazott anyagokhoz és részletképzéshez, de a kapcsolat szándékaink szerint nem túl direkt. A tervezés során távol állt tőlünk, hogy bármilyen döntést egy erőltetett analógiából vezessünk le. Egy precíz, funkcionális ipari épület tervezése volt a cél, amely a meglévő épület alapgondolatát folytatva párbeszédet folytat a járművek világával.

A jármű-analógiát használhatjuk arra is, hogy áttekintsük az épület főbb csatlakozási pontjait és a vizuális kapcsolatait. A fejépülethez való csatlakozást – számunkra a nyergesvontatók világát idéző – nyaktagos megoldással terveztük. Az északi oldalon kialakított kis teraszról indítottuk a tetőre vezető szervizlétrát. A személyszállító járművek hosszanti dinamikáját megjelenítő sávablakok sok természetes fényt juttatnak be az irodaterekbe. Az épület nyugati véghomlokzatán kialakított kétszintes függönyfal vizuális kapcsolatot teremt az irodák és ipartelep belső távlatai között. Ezt a homlokzatot a Baumit logó, a piros kocka építészeti átiratának is tekinthetjük. Fontos volt számunkra az is, hogy kapcsolat alakuljon ki az épület melletti zsebkendőnyi pihenőkerttel, ezért a felépítmény piros tömegével szerves formai kapcsolatban kialakított pihenőpadot terveztünk. 

Báger András építész

 

 

Szerk.: Somogyi Krisztina