Közélet, hírek

Pécsi ház nyerte idén az Év háza díjat

2012.10.01. 13:15

Az „Év háza 2012" pályázat kuratóriuma az „Év háza 2012" elismerést Ásztai Bálint és Kovács Csaba pécsi vendégházának ítélte szinte egyöntetű lelkesedéssel. A zsűri ezen felül két különdíjat is kiosztott. A Magyar Építész Kamara különdíját Horváth András zengővárkonyi családi háza, míg a Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját a Basa Péter és Reisz Ádám építészpáros által tervezett balatonszéplaki villa nyerte el.

2012-ben ötödik alkalommal meghirdetett Év háza pályázatra az elmúlt években megvalósult családi házak közül rekord mennyiségű, összesen 35 pályázat érkezett. A zsűri összetétele idén rendhagyó módon és az 5 évre való tekintettel két év Ybl-díjas építészeiből állt, valamint a hagyományokhoz híven az építész szakmai szervezetek elnökeiből. A pályázaton való részvétel, ahogyan eddig is a Magyar Építőművészek Szövetsége jóvoltából a Visegrádi Négyek Családi Házai kiállításon szereplés lehetőségét is nyújtja, amely az építészek számára külföldi bemutatkozási lehetőséget biztosít. Az elmúlt öt évben már hagyománnyá vált, hogy a V4 Családi Házai kiállítás 10 magyar résztvevője az Év háza pályázatból kerül kiválasztásra. Idén is az Építészet világnapján nyílt meg a nemzetközi hírű kiállítás, amely több külföldi országba ellátogat bemutatva a kortárs magyar építészetet egy szeletét.

 

 

 

2012-ben az ötéves jubileumot ünnepélő Év háza díj átadásának és a kiállítás bemutatásának méltó helyszínt ad a BM Duna Palota Széchenyi-terme.

Pécsi vendégház az Év háza 2012-ben

 

 

 

Az „Év háza 2012" pályázat kuratóriuma az „Év háza 2012" elismerést Ásztai Bálint és Kovács Csaba pécsi vendégházának ítélte szinte egyöntetű lelkesedéssel. A zsűri ezen felül két különdíjat is kiosztott. A Magyar Építész Kamara különdíját Horváth András zengővárkonyi családi háza, míg a Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját a Basa Péter és Reisz Ádám építészpáros által tervezett balatonszéplaki villa nyerte el.

A zsűri szavazatai alapján további három pályázó dicsérő oklevélben és tárgyi ajándékokban részesült: a Basa Péter, Fernezelyi Gergely, Reisz Ádám által tervezett budapesti családi ház épület, a Kovács Zsolt György és Beranková Jana által tervezett családi ház balatonalmádiban és az ifj. Benczúr László és Weichinger Miklós által tervezett nyaraló felújítás, átalakítás Sajkodon.

 

 

 

„Az építészet ereje…" - előadások az építészet helyzetét érintő aktuális kérdésekről

A díjátadót Dr. Szaló Péter, a Belügyminisztérium Területfejlesztési és építésügyi helyettes államtitkára nyitotta meg, majd Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Cselovszki Zoltánt, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ frissen kinevezett vezetője, valamint Noll Tamás a Magyar Építész Kamara elnöke tájékoztatta az hallgatóságot az intézmények működéséről és terveiről.

„A még meglévő mérnöki- és építész szakmai kompetencia hazai viszonylatban tartása hosszú távú nemzeti és gazdasági érdek. Ez a jelenleg kialakult pénzügyi és beruházási környezetben nem biztosítható. A nemzetgazdasági élénkülés és egyben a gazdasági növekedés elképzelhetetlen az építésügy és építésgazdaság komplex fejlesztése és annak szakmai háttere nélkül." – hangzott el Szoják Balázs, építész, az Év háza pályázat kurátora nyitóbeszédében, majd átadták a díjakat.

 

 

A Pályázat célja az elmúlt években nem változott: megismerni és megismertetni a szakmával és a közvéleménnyel a Bíráló Bizottság által színvonalasnak ítélt épületeket, az elmúlt évek családi ház építészetét, a példamutató és követendő építészeti magatartást, amely az egyre súlyosbodó gazdasági helyzetben is követendőnek bizonyul.

Az elmúlt években deklarált bírálati szempont, a gazdaságos szemlélet által is indokolható egyszerűség, természetesség, tisztaság továbbra is fontos pontja az értékelésnek, azonban a válság egyre inkább eluralja mindennapjainkat, ami a megbízások számának drasztikus visszaesését eredményezte, mindemellett nem jelenthet feltétel nélküli megalkuvást.

Az Év háza pályázat filozófiája, hogy minden évben olyan építészek válasszák ki az Év házát, akiket a magyar társadalom és építész-társadalom elismer. Éppen ezért a szakmai szervezetek elnökei és az állandó zsűri tagok mellé minden évben meghívást kapnak az előző évben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is. 2012-ben nemcsak az elmúlt évben, hanem az idei évben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is a zsűriben foglaltak helyet, ezáltal is emelve a pályázat színvonalát.

A két évente változó zsűri elnök pozícióban idén Nagy Tamás DLA, Dévényi Sándor DLA építésznek, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának adta át. A társelnökök Noll Tamás a Magyar Építész Kamara elnöke, Sáros László DLA a Magyar Építőművészek Szövetsége újonnan kinevezett elnöke és Szoják Balázs építész, az Díj kurátora voltak. Az Ybl-díjas építészek közül, Csernyus Lőrinc, Eleőd Ákos, Gelesz András, Krizsán András, Szabó Tamás János DLA, Hőnich Richárd DLA, Nagy Csaba és Perényi Tamás DLA vállalta el a felkérést.

A pályázat szakmai partnerei voltak a Belügyminisztérium Területfejlesztési- és építési helyettes államtitkársága, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége valamint az Építéstudományi Egyesület.

 

 

 

A 35 pályázó közül került ki a nemzetközi kiállítás további hét résztvevője

 

 

 

Az „Év háza 2012" díjazott és a különdíjasok épületei mellé további hét épület kiválasztására került sor a zsűri szavazatainak megfelelően:

  • Ásztai Bálint, Kovács Csaba, pécsi vendégház
  • Basa Péter, Reisz Ádám, balatonszéplaki villa
  • Horváth András, zengővárkonyi családi ház
  • Ifj. Benczúr László, Weichinger Miklós, sajkodi nyaraló felújítás, átalakítás
  • Basa Péter, Fernezelyi Gergely, Reisz Ádám, budapesti családi ház
  • Kovács Zsolt György, Beránková Jana, balatonalmádi családi ház
  • Vonnák János, Budapesti lakóépület
  • Földes László, Tatár-Gönczi Orsolya, Győri-Nagy Hajnal, L-ház, két generációs családi ház Komáromban
  • Bártfai-Szabó Gábor, Bártfai-Szabó Orsolya, Nagy Mariann, szentendrei ökologikus lakóház
  • Engelmann Tamás, nagytarcsai generációs ház


A Visegrádi Négyek családi házait bemutató kiállítás idén ismét az „Év háza" díjátadóval egyidőben nyílt meg a BM Duna Palota Széchenyi-termében, az Építészet Világnapja alkalmából, 2012. október 1-jén, s a díjátadó ünnepség után a Magyar Építőművészek Szövetsége székháza Kós Károly termében lesz megtekinthető.

 

 

 

A pályázat támogatója idén második alkalommal a Baumit Kft. volt, immár ötödik alkalommal a Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft., illetve idén új támogatóként jelent meg a Meva Zsalurendszerek Zrt.

További információ a pályázatról a honlapon.