Közélet, hírek

Park a város szívében - gőzerővel építik a lebontott bazársor mögött

2005.09.13. 22:00

Októberre kész, nevére pályázatot hirdettek - majd következik az építészeti pályázat

Az immáron lebontott Károly körúti bazársor mögött új - ideiglenes jellegű - park bontakozik ki, mely már októberre, a Budapesti Őszi Fesztivál idejére elkészül. A helyszínen adott erről sajtótájékoztatót hétfőn, szeptember 12-én délelőtt Demszky Gábor főpolgármester. Röviden ismertette munkáját a park tervezője, Lendvai Gábor, majd Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettessel és Schneller István fővárosi főépítésszel közösen mutatták be a területet, amit a Károly körút és Madách tér felől átláthatatlan reklám-kerítés takar.

 

 

A régi város határán
Még most is fellelhetők a városfal nyomai az épülő park mögötti területen. Hátrább a Városháza épülete áll - a kettő között autóparkoló húzódik -, a Gerlóczy utca felé pedig a kerületi Tűzoltóság és mellette a Merlin Színház. A bontási kérelem jóváhagyását követően imponáló gyorsasággal történt meg a Károly körúti üzletsor bontása, amiért Demszky Gábor oklevelet adott át a szállítmányozó cég képviselőjének. A lebontott bazársor 3280 négyzetméternyi területet foglalt el, a helyén és mögötte mintegy 6 ezer négyzetméternyi parkosított tér épül. A bontás és a teljes parkosítás költsége összesen 200 millió forint.
   

Ha az időjárás nem szól közbe, a park és a kerítés október elejére elkészül. "A Városháza jelképesen kinyílik a város felé, és a budapestiek ideiglenesen egy újabb parkot, újabb közösségi találkozóhelyet vehetnek birtokukba a főváros szívében" - közölte a főpolgármester.

 

 

 

A területnek többféle funkciót szánnak, hogy minél kötetlenebbül használhassák az emberek. A parkban a zöld fog dominálni, s a terepből semmi nem emelkedik majd ki, amint arról röviden beszélt Lendvai Gábor tervező. Főképp természetes anyagot, kocka követ és zúzott követ építenek be, és mindenképpen kerülik a túlépítést. A Főkert Rt. munkatársai belülről kifelé haladva a park határát az utcafrontról 50 méterrel hátrább viszik. Az épülő 200 méteres kerítés védi majd a régi középkori városfal maradványait úgy, hogy a kerületi Tűzoltóság és a Merlin Színház a Városháza területén marad. A területen elhelyeznek utcabútorokat és felszerelik közvilágítással, valamint egy ivókúttal.
   

A park - melynek neve még nincs - nyitása pillanatától alkalmas lesz különféle kulturális programok, kiállítások, kamarakoncertek, előadások, szabadtéri színházi események rendezésére. A kivitelezés munkálatait felgyorsítják annak érdekében, hogy a park a Budapesti Őszi Fesztivál egyik helyszíne lehessen. Az Őszi Fesztivált követően a további programok koordinálását szintén a Budapest Fesztiválközpont végzi majd.
   

Pályázat a park nevére
Várják a budapestiek javaslatait - október 1-ig a park/kukac/budapest.hu e-mail címre küldhetők be az ötletek. Utána szavazni lehet majd, melyek a legsikerültebb elnevezések. A javaslatok a Budapest Portálon lesznek olvashatók.

'Budapest szíve' - pályázat a körzet beépítésére

"Megindult a hányatott-sorsú Városháza-projekt rendezésére a terület hasznosítását célzó építészeti, befektetési pályázatok előkészítése is. A hónap folyamán írják ki a 'Budapest szíve' építészeti-városépítészeti ötletpályázatot. A pályázatnál figyelembe veszik az esztétikai, városépítészeti szempontokat, és meghatározzák a beépítések optimális méretét: mint például a beépítési százalékot, a beépítési magasságot, a maximális hasznos szintfelületet." - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal sajtóközleményében.

 
 

(szöveg+fotók: vm; látványtervek: Lendvai Gábor)