Programok

„Örökségvédelem a városrendezés tükrében”

2011.05.23. 10:45

A Teleki László Alapítvány és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szervezésében konferencia Szabadkán 2011. május 27-28-án.

Az elmúlt időkben több cikk és elemzés jelent meg a magyarországi sajtóban, amelyek a szabadkai városrendezési terv körüli problémákat fejtegette. Mint tudjuk 2007-ben lebontásra került Szabadka város központjában a szinház épületének nagy része, ezt megelőzően elfogadásra került egy olyan városrendezési terv, amely lehetőséget ad több olyan épület lebontására is, melyek a város építészeti örökségét képezik. 2010-ben a város műemlékvédelmi intézete engedélyt adott két lakóház lebontására, amelyeket Raichl Ferenc tervei alapján építettek 1899-ben.

A épitészeti szakma és civelek folyamatos kritikái ellenére a város vezetésében még fel sem merült az aggályos városrendezési terv megváltoztatása. Mivel nem csak Szabadkán, egész Vajdaságban és Szerbiában akkut probléma az építészeti örökségek védelme, ezért hasznosnak láttuk egy rendezvénysorozat elindítását. Ennek első állomása lesz a Szabadkán megrendezésre kerülő konferencia és kerekasztal beszélgetés, amelyre neves nemzetközi, magyarországi és szerbiai előadókat hívtunk meg.

A rendezvény célja az építészeti örökségek megőrzésének, hasznosításának a lehetőségeit bemutatni városrendezési tervek tükrében.

 

 

 

„Településfejlesztés és örökségvédelem”  közös szerb-magyar szeminárium

időpont: 2011. május 27-28.
helyszín: Szabadka, Városháza díszterme

Program
(Szinkrontolmácsolást biztosítunk magyar-angol-szerb nyelven)

Május 27. - Szabadka, Városháza

08.30 –       Regisztráció
09.00-09.10 Köszöntők

1. BLOKK   
09.10-09.40 Színpompás hullámzó tér: Szabadka építészetének helye az európai nemzetek öntudatra-ébredésének és a birodalmak hanyatlásának korában — Dr. Jeremy Howard, művészettörténész, egyetemi tanár, dékánhelyettes, Szent Andrews Egyetem, Skócia

09.40-10.10 A szecessziós (art nouveau) örökség üzenete az európai városokban, és  védelmük problémái — Gerle János, okl. építészmérnök, Építészeti Kar, Debreceni Egyetem

10.10-10.40 Települési identitástudat, a városfejlesztés lényege és mozgatórugója —    Dr. Borislav Stojkov, egyetemi tanár, főigazgató, Szerbia Területfejlesztési Ügynöksége, Belgrád

10.40-10.50 Kérdések
10.50-11.10 Kávészünet

2. BLOKK

11.10-11.40 A XIX. és  a XX. századi örökségemlékek újraértékelése –  a korszerű várostervezés első lépése — Dr. Nadja Kurtović-Folić, egyetemi tanár, Műszaki Tudományi Kar, Újvidéki Egyetem

11.40-12.10 A legújabb építészeti beépítések. Megaszerkezetek és településfejlesztés a történeti városokban – Belgrád, esettanulmány — Dr. Aleksandar Kadijević, egyetemi tanár, Filozófia Kar, Belgrádi Egyetem 

12.10-12.40 A nyugat-magyarországi történeti városok kezelése és megújítása – Pápa, Győr, Sopron — Dr. Winkler Gábor, professor emeritus, Széchenyi István Egyetem, Győr

12.40-12.50 Kérdések
12.50-14.20 Ebéd

14.20-14.50 Barcelona pasa’t guapa: a városkép  fejlesztésének és védelmének 25 éve — Ricard Barrera, igazgató és Lluis Bosch Pascual, főosztályvezető, Útvonalak és Kiadványok, Barcelona Városi Tanács Városképi Intézete

14.50-15.20 Az épített környezet dicsérete: Glasgow épített öröksége, a város megújulásának katalizátora, Charles Rennie Mackintosh épített öröksége — Peter Trowles MLitt., kurátor, Glasgow School of Art Mackintosh Gyűjtemény, valamint a Réseau Art Nouveau Network elnöke     

15.20-15.50 Rekonstrukció vagy folytonosság? – urbánus örökségünk, mint fenntartható települési forma - Kőszeg, esettanulmány — Szövényi Anna, okl. építészmérnök, egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem, Településépítészeti Tanszék

15.50-16.00 Kérdések
16.00-16.10 Kávészünet

3. BLOKK

16.10-16.40 A tőke agresszivitása és az örökség védelme — Ertsey Attila, okl. építészmérnök, a Magyar Építész Kamara elnökhelyettese

16.40-17.10 Várostervezés a védett történeti városrészekben és közvetlen     környezetükben – a fejlesztés jogi szabályzásának érvényesülése a gyakorlatban — Kornelija Evetović Cvijanović, főosztályvezető, Várostervezési Intézet, Szabadka

17.10-17.40 Szabadka kulturális örökségének megőrzését szolgáló intézkedések és a fejlesztésekre vonatkozó irányelvek a városrendezési tervek elengedhetetlen feltételei — Gordana Prčić Vujnović, okl. építészmérnök, Községközi Műemlékvédelmi Intézet, Szabadka

17.40-17.50 Kérdések

18.00-20.00 Szabadka szecessziós épületeinek megtekintése - városnéző túra — Dr. Viktorija Aladžić okl. építészmérnök, tanársegéd, Szabadkai Mérnöki Kar, Újvidéki Egyetem

20.00 Vacsora

Május 28. —  Lifka Sándor ART MOZI

PANELBESZÉLGETÉS
10.00-13.00 Panelbeszélgetés és a Nyilatkozat összeállítása, egy kávészünettel
Levezető elnök: Prof. Borislav Stojkov
Résztvevők:
Kerekasztal résztvevői: előadók, helyi szakemberek, városvezetés, civil szervezetek képviselői
Közönség

13.00-14. 30 Ebéd
14.30–     A Nyilatkozat elfogadása és aláírása

Szervezők:
Teleki László Alapítvány, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal

Szabadka Város Önkormányzata, Authentic Vojvodina Egyesület (Szerbia), URBIS egyesület (Szerbia) közreműködésével

Támogató:
Nemzeti Kulturális Alap, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság



Kapcsolódó oldal:

Fagyott talaj – ami a szabadkai „városrombolásról” elmondható