Közélet, hírek

Műemlék, mégis tragikumba hajlik a Tátika felújítása

2022.06.15. 16:42

Callmeyer Ferenc egyik legismertebb alkotása, ráadásul olyan későmodern emlék, amelyet a helyén kezelve műemlékké is nyilvánítottak. Mégis, a Tátika csonkja hónapok óta romlik, miután a felújítás kivitelezése leállt. Várható-e egy újabb, Virág Csaba OMFB kikötő épületéhez hasonlatos tragédia?

A szocializmus konszolidációs politikájának köszönhető, hogy az Építésügyi Minisztérium elindíthatta a Balatoni Regionális Tervet az ´50-es évek végén, és amelynek egyik legproduktívabb eredménye lett a badacsonytomaji kikötő turisztikai fellendítése. Ennek volt az egyik épített eredménye a 2020-ban elhunyt Callmeyer Ferenc egyik legismertebb alkotása is, az 1962-ben átadott Tátika étterem épülete. A merész és modern tömegalakítás mélyen valahol a népi építészet világából táplálkozott, és értékét még a későmodern esztétika ellenzői is nehezen cáfolják, 2011-ben ráadásul műemlék is lett, de szavak helyett beszéljenek a képek. A belsőépítészet Vadász György munkáját dicsérte.

Az 1980-as években aztán magát a tervezőt kérték fel művének átalakítására is. Mint azt Wettstein Domonkos írja: "...az egykoron nyugat-német turisták minőségi kiszolgálására tervezett éttermet az időközben megváltozó turisztikai perspektívához kellett igazítania (az építésznek). A megbízók az emeleti panorámás cukrászda helyére night clubot szerettek volna, ami a két szint eredeti belső térkapcsolatának elbontásával járt. Callmeyer az új narancssárga külső lépcsőket az épület koordináta-rendszeréhez képest 45 fokban elforgatta, az utólagos beavatkozás karakteresen elkülönül az eredeti fehér épülettömegtől. Mozdulatával az időt is beemelte az alkotás értelmezésébe, a modern épület rétegzett képe saját átalakulását is tematizálja."  Érdemes az írást továbbolvasni, benne Callmeyer más balatoni épületének sorsát is megismerni vele.

Nemes D. Nikolett októberi cikkéből kiderült, hogy a badacsonytomaji önkormányzat közbeszerzést írt ki a felújítás kivitelezésére, miután egy évvel ezelőtt a tervezési közbeszerzést megnyerte az ABC Group Ingatlan Fejlesztő és Üzemeltető Kft., míg az alsó bazársorra és annak a környező területére vonatkozó megújítást a Masszi Építész Iroda Kft. nyerte el.

Frissítés 2022.06.16.: Mint az Domján Éva és Wéber József építész szerkesztőségünkkel közölte, a fenn említett közbeszerzés előtt elindítottak már egy korábbi közebeszerzési eljárást is. Annak programjának kidolgozására a KÖZTI Zrt-t kérték fel, Tima Zoltán és Domján Éva építészek vezetésével. E kidolgozott program adta alapját a kiírt közbeszerzésnek, amelyre a legjobb ajánlatot a Wéber Építésziroda tette, ám a közbeszerzési eljárást szabálytalannak minősítve végül nyertesként mégsem hirdették őket ki. Az új programot később a Masszi Építész Iroda állította össze, hogy kiírhassanak egy újabb közbeszerzést. Ennek lett a neyertese végül az ABC Group.

A kivitelezési közbeszerzés nyertes ajánlattevőjeként ezt követően aztán az Sz-L Bau Kft. jött ki végül és a dolgok így a kezdeti bonyodalmak után bíztatónak tűntek, a beruházás leírása szerint ugyanis a Tátika felújítását rendezvénytérnek szánták, valamint Tourinform irodának adott volna otthont egy kiállítás berendezésével együtt, mindemellett cél volt magának a későmodern formának a tiszteletteljes felújítása is.

Aztán jöttek a baljós árnyak: a 24.hu tavaly januárban írta meg, hogy a projektre elnyert uniós támogatás körül nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indult rendőrségi nyomozás. A lap értesülései szerint a feljelentést egyébként a település korábbi alpolgármestere tette meg a jelenlegi polgármester, Krisztin N. László irányába, aki a vád szerint az elnyert pénzből több milliós összegeket utalt ki a jegyzőnek és több városházi alkalmazottnak projektmenedzsment címszó alatt. 

A 24.hu aztán továbbra is nyomon követte az ügyet és kiderült, hogy áprilisban megkezdték a kihallgatásokat, immáron házkutatást is tarva Krisztin N. Lászlónál költségvetési csalás gyanúja ügyében. Igen, ám ez még önmagában nem adott okot arra, hogy az építkezés megakadjon. Az épületet idén nyárra kellene átadni, ám a tavaly novemberi bontások befejezése után az épület árva csonkja magára maradt. (Nemrég annyi mozgolódás azért volt a környéket érintve, hogy az alsó bazársor és annak környezetének közbeszerzés nyertesének, a Terra Épker Hungária igazolásainak bekéréséről tegnap döntött a Képviselő-testület.)

Hogy a NAV nyomozás mellett miért nem haladt mégis az építkezés, arról Hrabovszki László írt részletes bejegyzést egy badacsonytomaji Facebook csoportba, aki maga is régóta résztvevője a Tátika viharos történetének. Mint írja, a kivitlező valójában csak a bontás lezajlása után szembesült azzal, hogy az épület kialakítása, szerkezete nem egyezik a kiviteli terveken tapasztaltakkal. Így viszont az általuk aláírt szerződés szerinti megvalósítás nem lehetséges, a műszaki ellenőr pedig helyet adott a terv- és szerződésmódosítás igényének. Sajnálatos módon azonban a vezető építész, Stachó Balázs elhunyt, és ekkor már nem tudott a módosításokban segíteni, a kivitelező ezért maga eszközölt műszaki változtatásokat, csakhogy ezzel párhuzamosan a megrendelő önkormányzat is bevont egy irodát a tervmódosításhoz.

"A műszaki tartalom tisztázatlansága miatt, a bejelentett költségcsökkentő javaslatokból adódóan a megvalósításhoz szükséges anyagokat (a kivitelező) nem tudja megrendelni. A kivitelező április 8-án írt levelére május 6-dátummal válaszolt a polgármester úr. A levél szerint a kiviteli tervek ajánlattételkor teljeskörűen rendelkezésre álltak a kivitelező részére. A tervdokumentáció kapcsán felmerült kérdések, a rendelkezésre bocsátott tervek szakmai vizsgálata nem a megrendelő feladata. Az épület feltárása során valóban szükségessé vált a tervek kiegészítése, de ez csak részletterveket érint. A tervek műszaki szükségességéből történő módosítása nem akadályozta az anyagok beszerzését.

A megrendelő nem fogadja el a vállalkozói díj tekintetében felmerülő többlet igényt, a kivitelező az anyagok megrendelését kellő időben nem tette meg. A teljesítési határidő alól kimentés kizárólag a módosított épületrész tekintetében merülhet fel. A megrendelő felhívja a kivitelező figyelmét, hogy a vállalt határidők nem teljesítése a szerződésben és a vonatkozó jogszabályokban rögzített szankciók érvényesítésével jár. A kivitelező véleménye szerint a levél jogi álláspontokat tartalmaz, amelyek hibás műszaki alapokon nyugszanak. A kivitelező tudomása szerint május 13-ig a dokumentumok komplettírozása és a módosításból adódó, az építési munkákhoz elengedhetetlen engedélyek beszerzése nem állnak rendelkezésre." - olvasható a bejegyzésben.

Röviden összefoglalva tehát nem elég, hogy a megnyert támogatás körül jogi felfordulás alakult ki, de még a kivitelezés és az építészi tervezés, valamint a kivitelező és a megrendelő között is hátráltató, döntően anyagi nézeteltérések alakultak ki. 

Annyi legalább bizonyos, hogy a Tátikát nem a szándékos teljes tönkretétel fenyegeti, nem jut Virág Csaba OMFB kikötő épülete sorsára. Sokkal inkább egy fejlesztés tragikumba hajló tervezés-kivitelezés történetébe zuhant bele. Bár az ügy megoldásra vár, attól függetlenül az állagmegóvó intézkedéseket biztosítani kéne a csupasz szerkezeten, mert a magára hagyott struktúra állapota egyre csak romlik. Az ügynek jó lenne a végét látni, hiszen műemlékről van szó és az immáron módosítandó tervek legalább koncepciószintű ismertetését is jó lenne nyilvánosságra hozni. Az említett Hrabovszki László egy zárt csoportban legalább egy-két képet közölt már a tavaly még érvényes koncepcióról.

Az ABC Group nevében eljáró illetékeseket megkerestük, hogy a terveket közölhessük. Kérésünkre segítőkészen feleltek, ám egyelőre a türelmünket kérték. További információkat ígértek, amelyeket amint lehet, közölni fogunk Olvasóinkkal. Az ügyben többször megkerestük az Önkrományzatot és a polgármestert is, ám ők nem nyilatkoztak az ügyben.

 

Pleskovics Viola

 

A cikket a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.