Közélet, hírek

Módosulhattak a Virág Csaba OMFB sportszállása helyére épülő szálloda tervei

2021.08.17. 15:39

2020. november 9-én bontották el Virág Csaba 1972-ben kivitelezett, a hajdani OMFB sportszállásának épült későmodern alkotását. A tavaly napvilágot látott, ÉTDR-en elérhető terveken nemrég változtattak, és rajta egy monumentálisabb, íves homlokzatú komplexum együttes néz a Balaton felé.

Mint ahogy arról tavaly év végén beszámoltunk, a Solum-Invest Kft. jogerős bontási engedély birtokában tüntette el a föld színéről Virág Csaba ikonikus épületét. A 20. századi különleges architektúra értékeit az Építészfórumon is bemutattuk korábban. A vállalat akkoriban a Fazakas Építészirodát bízta meg a – többek között a Zákonyi Ferenc utca 8. szám alatti telekre is építendő – szálloda és apartmanegyüttes megtervezésével.

A projekt helyszínrajzát és egy darab látványtervét az ÉTDR nyilvános, személyes adatokat mellőző tájékoztatási felületén értük el, melyek idén februárban módosultak, márciusban pedig engedélyt is kaptak. A körülbelül 5000 négyzetméternyi területet beépítő munka keretében a sportszállás helyére épülő négy kisebb apartman ház helyére most úgy tűnik, hogy egy a korábbi épületek magasságát meghaladó, összefüggő épülettömböt terveznek kaialakítani.

A település felé irányuló apartman ház és a Balaton partján horizontális irányban húzódó hotel szárny helyett a most elérhető helyszínrajzon három monumentálisabb hotel épület látható, melyből kettő íves kialakítással nyit és enged rálátást a tóra a Zákony utcai új hotel szárny vendégeinek is. A kikötőt övező partszakaszra tervezett sétány kialakítása továbbra is látható a terveken.

A fejlesztő honlapján feltüntetett információk szerint a területen egy 203 férőhelyes kikötő létesül, a komplexum pedig egy 100 szobás hotel együttesnek és egy egész évben működő, 4 csillagos superior hotelnek ad majd tehát otthont.  A fejlesztések a tervek szerint legkésőbb 2023-ban zárulnak le.