Meg nem épült Budapest

Vajon milyen lenne ma Budapest, ha egészen más tervek formálták volna a város látképét? 150 év közlekedési víziói a június 21-én nyíló kiállításon, az Északi Járműjavítóban.

Tudtad, hogy Budapestnek is moszkvai, leningrádi típusú díszes metrója lett volna, ha az 1950-es években megépül a vonala? És azt, hogy falként vette volna körül Pestet a Hungária körút magasan vezetett autópálya-gyűrűje? Ha kíváncsi vagy, milyen is lenne a rövidesen 150. születésnapját ünneplő főváros ezen tervek megvalósulása esetén, akkor látogass el a június 21-én nyitó Meg nem épült Budapest című kiállításra az Északi Járműjavítóban.

„Kishitűek minderre azt mondják ugyan, hogy mindez nagyon szép, de ... Szép, de csak álom, megvalósíthatatlan utópia. Nincs pénz! És ez a minduntalan visszatérő refrén aztán eltemet minden gondolatot, lehűt minden lelkesedést." – Vágó József: Budapest művészi újáépítéséről (1936)

A jövő Budapestjét minden korszak másként képzelte el. A 20. század első felének közlekedésmérnökei és várostervezői hidat álmodtak az Országházhoz, siklót a Gellért-hegyre, levegős sugárutat Erzsébetvárosba. Helyenként máig ismerős problémákon gondolkodtak. Épüljön gyalogoshíd a Dunán? Mit lehetne tenni a várost kettévágó vasúttal, hol legyen a főpályaudvar? Érdemes a város közepébe mélyen beékelődő Nyugati pályaudvart kivinni Rákosrendezőre, vagy éppen az az érték, hogy az érkező utas itt közvetlenül a Nagykörútra léphet ki? Gondolkodtak a már addigra elavult fejpályaudvari rendszer megszüntetésén, és fölvázolták az első metróhálózat terveit.

Később új álmok születtek az 1950-es években grandiózus, szobrokkal és freskókkal díszített, szovjet típusú metróról, később a növekvő autóforgalmat kiszolgáló létesítményekről, föld alá bújtatott Nagykörútról a Blaha Lujza téri kereszteződésben, kétszintes autópálya-körgyűrűről a Hungárián, a várost keresztül-kasul átszelő gyorsforgalmi útvonalakról.

Ezeket a terveket és víziókat sokszor heves politikai és sajtóviták kísérték, magabiztosan bejelentett koncepciók kerültek öt-tíz év múlva a gazdasági vagy politikai környezet változásával csendben az íróasztalfiókba, sokszor még a dokumentumaik is elvesztek, vagy a tervtárak mélyén lappanganak. A meg nem épült Budapest azokból a mozaikdarabkákból is áll, amelyek a félbemaradt nagy koncepciókból ránk maradtak, az Északi fűtőháztól a Flórián tér felüljárójáig.

Utólag sokszor örülhetünk, hogy mi mindenre nem jutott pénz, idő és energia. A megkésett fejlődés egyszerre átok és áldás: egyrészről legalább 80 éve óta várat magára a pályaudvarokat összekötő vasúti alagút megépítése, és 2022-ben is csak távoli álom a külvárosokatelérő metró, viszont azzal vigasztalódhatunk, hogy a 20. század második felében Budapest történelmi városszövetét nem szabták át annyira az autók kedvéért, ahogy Európa és Észak-Amerika sok városában.

Minden korszak saját jelenének problémáit akarta megoldani, ezért a maguk idejében reálisnak tartott tervek az egykori ambíciókról és kihívásokról árulkodnak, sokszor hordozva a jelennek és a jövőnek is érvényes üzenetet  – legyenek akár elrettentő vagy előremutató példák.

A kiállítás koncepciója: Vitézy Dávid, Zsuppán András
Kurátor: Zsuppán András
Kiállításszervezés: Uhl Gabriella
Szakmai felelősök: Dományi Bálint, Domonkos Csaba, Édes Balázs, Péterffy-Cserháti Katalin, Uhl Gabriella, Zima Richárd, Zsigmond Gábor
Szöveggondozás: Zsuppán András
Kiállítás és grafikai tervezés: Paradigma Ariadné