Közélet, hírek

MÉD 2022 – Várjuk a nevezéseket!

2022.07.05. 15:56

Az Építészfórum immár 18. alkalommal rendezi meg a Média Építészeti Díját, melynek során először szakmai előzsűri, majd a média képviselői bírálják a legjobb kortárs épületeket és építészeti terveket. A jelentkezés idén szeptember 16-án zárul!

A Média Építészeti Díja célja, hogy a nemzetközi és hazai szakmai közéletben megerősítse a legkiválóbb alkotások jelenlétét, és a média jeles képviselőinek segítségével megismertesse az érdeklődő nagyközönséget a legizgalmasabb magyar épületekkel és tervekkel.

Az Építészfórum alapítói, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály által életre hívott MÉD a magyar építészet egyik legrangosabb megmérettetésévé nőtte ki magát az utóbbi években. Ez annak köszönhető, hogy a kétfordulós versenyen egy szakmai és egy médiazsűri is értékeli a befutott alkotásokat, ráadásul a közönség is szavazhat épület, terv, vagy épített környezet kategóriában.

A díjon az Építészfórum felületén a jelentkezési határidőt megelőző egy évben megjelent épületekkel vagy tervekkel nevezhetnek az alkotók, amihez nem kell mást tenni, mint kitölteni a publikációs adatlapot.

Mit tegyek, ha már publikálva lett az épületem/tervem?

Ez nagyszerű! Nevezési szándékát ezesetben elegendő e-mailben jelezni a med@epiteszforum.hu címen, illetve annál a szerkesztő kollégánál, akivel korábban egyeztetett a publikációval kapcsolatban. Felvesszük Önnel a kapcsolatot az esetlegesen hiányzó adatok kapcsán.

Mit tegyek, ha még nem jelent meg az épületem/tervem?

Semmi gond! A publikációs adatlap kitöltésével könnyedén regisztrálhat a versenyre, és mi gondoskodunk róla, hogy a nevezett projekt a határidőn belül publikálásra kerüljön!

Milyen kategóriákban lehet nevezni?

A két fődíj az Épületek és a Tervek kategóriában kerül kiosztásra. Erről a nemzetközi szakmai előzsűrit követően a médiazsűri dönt a Gálaesten a verseny 5-5 finalistájából válogatva. Ezen túl vannak közönségdíjaink és számos különdíjat is átadunk.

Az épület kategóriában a megjelölt időszak épületeivel, a terv kategóriában diplomamunkákkal, más hallgatói munkákkal és építészeti pályázatok alkotásaival lehet elindulni. Magyar alkotásnak a Magyarországon megvalósult munkákat vagy a magyar tervezők által készített alkotásokat nevezzük.

Épített környezet közönségdíj

A 16. MÉD újdonsága volt, hogy a szerkesztőség létrehozott egy új közönségdíjat az épületek vagy tervek kategóriákba nehezen besorolható alkotások számára.

Az ideiglenes építmények, installációk, kiállítások, belsőépítészeti munkák, közterek, tájépítészeti vagy közösségi alkotás során létrejött téralakítások számára önálló kategóriát nyitottunk, hogy a tisztább kategóriákkal egyfelől segítsük a zsűri munkáját, másfelől megnyissuk a lehetőséget számos izgalmas, kísérletező, akár kisebb léptékű építészeti beavatkozás számára. Kérjük az Épített környezet kategóriába sorolható alkotások készítőit, hogy a MÉD-en való részvételi szándékukat ők is jelezzék, és a munkájukról ők is adjanak be szeptember 16-ig angol nyelvű leírást.

Mi már készülünk, várjuk a munkákat, a találkozást az építészekkel és az építészet iránt érdeklődők egyre tágabb közönségével!

Az Építészfórum csapata