Pályázatok/Nemzetközi

Mától lehet pályázni az Oslói Építészeti Triennálén való részvételre

2022.02.02. 12:18

Az idei Oslói Építészeti Triennálé a Mission Neighbourhood – (Re)forming communities gondolata köré szerveződik. A témával kapcsolatban a szervezők olyan projekteket, gyakorlatokat és ötleteket várnak, melyek segíthetnek harmonikusan működő, sokszínű és fenntartható városrészek kialakításában. 

A nyílt felhívásról
Az idén nyolcadik alkalommal megrendezendő Oslói Építészeti Triennálé építészeket, tervezőket, urbanisztikai szakembereket, akadémikusokat, művészeket és aktivistákat invitál projekteket, gyakorlatokat és perspektívákat benyújtására, és hogy hozzájáruljanak a Triennálé küldetéséhez: fenntarthatóbb, változatosabb és virágzóbb városrészek létrehozásához.

A kiválasztott pályaműveket Oslóban, az Oslói Építészeti Triennálén 2022 őszén állítják ki a szakemberekből álló nemzetközi közönség és a szélesebb nyilvánosság számára. Ezen túlmenően a projektek szélesebb választéka a Neighborhood Index nevű, jövőbe mutató, városrészek fejlesztésével foglalkozó adatbázis részévé válik, mely a Triennálé programjához kapcsolódóan online is elérhető lesz.

 A Nyílt Felhívás újító ötleteket és példákat keres arra vonatkozóan, hogyan lehet élhetőbb városrészeket kialakítani: Mik a jó városrészek gyakorlati, építészeti és társadalmi jellemzői? Hogyan oszthatjuk meg jobban egymással a környéket? Hogyan válhatnak az új városi területek sokszínűbbé, társadalmilag és környezetileg fenntarthatóbbá? A Felhívás gyakorlati és rendszerszintű megfontolások, kis léptékű beavatkozások és mestertervek, valamint fizikai és társadalmi projektek előtt egyaránt nyitva áll.

A pályaművek benyújtására itt van lehetőség.

Bírálóbizottság:
Giovanna Borasi, a Canadian Centre for Architecture igazgatója
Matevž Čelik, a Future Architecture Platform alapítója és programigazgatója
Camilla van Deurs, Koppenhága főépítésze
Jenny B. Osuldsen, a Snøhetta munkatársa, valamint a Norges Teknisk-Naturvitenskapelige Universitet tájépítészet tanára
A bizottság elnöke: Christian Pagh, az Oslói Építészeti Triennálé igazgatója és főkurátora

Fontos dátumok:
Február 2.: Jelentkezési platform nyitása
Február 18.: A pályázói kérdések beküldési határideje
Február 23.: A kérdésekre adott válaszok publikálása
Március 18.: Projektek/gyakorlatok/perspektívák benyújtásának határideje
Április: Párbeszéd a kiválasztott pályázókkal
Április: Online elérhetővé válik a Neighborhood Index
Május: A kiválasztott projektek kihirdetése
Szeptember 21–25.: Oslói Építészeti Triennálé nyitóhétvégéje

 

Forrás: Sajtóközlemény