Közélet, hírek

A Mars-béli építészet lehetőségei – így élhetnénk a vörös bolygón

2021.04.06. 17:31

Talán nem is olyan távoli az a jövő, amelyben élhető körülményeket teremthetünk a Földön kívül is. Rengeteg terv, projekt készült már ennek apropóján, ezek közül mutatunk most néhányat.

Több mint 50 éve kutatjuk a vörös bolygóként emlegetett Marsot: először 1971-ben landoltunk rajta, a 90-es években pedig már "marsautóval" jártuk a felszínét, és a Hold után ide indítottuk a legtöbb űrszondát. Mára komoly tervek születnek arra, hogy miként lehetne megteremteni rajta azokat a körülményeket, amik a Föld lakói számára is élhetőek lehetnek - ennek egyik élharcosa a SpaceX-tulajdonos Elon Musk, aki elsőként akarja meghódítani a bolygót, és néhány évtizeden belül várost is alapítana ott. 

A Marson való letelepedésnek természetesen már építészeti vonatkozása is bőven van. A napokban éppen a Hello Wood osztotta meg közösségi oldalán (igaz, április elsején), hogy elkészültek az első látványtervükkel a Kabint a Marsra projektjük kapcsán. "A célunk, hogy 2040-re valós lakhatási alternatívát tudjunk nyújtani a lapraszerelhető Workstation kabinjaink a Marsra érkezőknek" - írják a posztban.

Tréfa ide vagy oda, most olyan terveket, projekteket gyűjöttünk össze, amik azzal a céllal készültek, hogy a talán nem is olyan távoli jövőben hosszútávú lehetőségeket nyújtsanak számunkra a Mars-béli élethez. A témának egyébként hazai vonatkozása is van: korábban beszámoltunk arról, hogy a MOME Építészeti Intézetének hallgatója, Adam Shakaki is ezt dolgozta fel diplomamunkájában, és megmutattuk a terveket is.

MARS COLONIZATION / ZA Architects

A német építésziroda a Mars Colonization Project keretében egy földalatti barlanghálózatot tervezett, ami lakhelyként szolgálna az ott élő embereknek. Elképzelésük szerint robotizált technológia alkalmazásával először a bolygó bazaltos kőzetfelületén hoznának létre nagy üregeket, a kőzetet pedig – feldolgozást követően – építőanyagként lehetne használni. A terv része még egy mesterséges földalatti gleccser kialakítása, amiből oxigént és vizet nyerhetnének az ott élők.

ICE HOUSE / Clouds AO + SEArch

Ez a projekt korábban a NASA 3D Printed Habitat Challenge verseny győztese is volt. A koncepció lényege, hogy egy 3D-nyomtatással készült héjszerkezetet, „jégházat" hoznának létre a bolygón található vízforrás segítségével. A különleges, több rétegű héj a káros sugárzás ellen is védené lakóit, és egyben azt is garantálná, hogy a marsi környezetet ne érje emberi eredetű szennyezés.

 

MARS SCIENCE CITY / BIG + Centro Espacial Mohammed bin Rashid

A mérnökök, tudósok és tervezők által megálmodott projekt a marsi viszonyokat szimulálja a Földön, elősegítve a különböző építési stratégiák kutatását és tesztelését. 3D-nyomtatási technikák és az Emirati sivatag homokjának felhasználásával készült el.

THE VIRTUAL MARS CITY/ KieranTimberlake

Fatima Olivieri, Efrie Friedlander és Rolando Lopez építészek közösen jegyzik a virtuális Mars-béli város ötletét, munkájukat többek között a NASA is segítette. A virtuális város egy önellátó élőhelyet szimulál, ami száz ember befogadására képes.

MARSHA / AI Space Factory

A 3D-nyomtatási módszerek és a robotika eszközeivel tervezett projekt lényege, hogy tartós építőanyagot lehessen létrehozni a Mars felszínéről származó bazalt és zöldségalapú bioműanyag keveréke révén.  

MARS CASE / OPEN Architecture + Xiaomi

Íme egy minimalista lakás prototípusa a Marson élő emberek számára! A tervek alapján vizualizált lakhely ötvözi a technológiai, építészeti és művészi szempontokat. A különféle elektronikai rendszerek segítségével működő hővisszaforgatás, kondenzáció révén a ház újrahasznosítja az energiát, a vizet és a levegőt egy integrált ökoszisztémában, minimalizálva az erőforrásokat.

MARTIAN SEED OF LIFE / Warith Zaki + Amir Amzar

A maláj építészek ötlete szerint az első marsi telepek építéséhez jó alapanyag lenne a bambusz, főleg azért, mert képes ellenállni a bolygón uralkodó szélsőséges körülményeinek. További előnye, hogy beporzók nélkül is termőképes, illetve a Mars légkörében található nagy mennyiségű szén-dioxid is könnyíti a növekedését.

NÜWA / ABIBOO Studio

A legfrissebb, 2020-as projekt a Mars Society versenyére tervezett széles körű tudományos kutatás eredményeként jöhetett létre. A tervben összesen öt város szerepel, a címadó Nüwa a főváros. Mivel minden város 200–250 ezer ember befogadására alkalmas, akár egymillióan is lakhatnának itt. Nüwa az egyik marsi szikla lejtőjén található; a függőleges város tervezésekor alapvető szempont volt, hogy védve legyen a sugárzástól, ezt a védelmet pedig maga a szikla nyújtaná.

Forrás: ArchDaily