Épületek/Középület

Magból kelt épület – a Pilisi Len Látogatóközpont

2021.06.14. 07:56

Az Építész Stúdió által tervezett Pilisi Len Látogatóközponttal Pilisszentiván központja emberi léptékű, szerethető középülettel gazdagodott. A vörösfenyő lamellás bővítés mint burok a magot öleli körül a telken korábban álló, kis méretű házat. Fenyvesi Judit írása.

Mindenekelőtt felmerülhet a kérdés a kedves olvasóban, hogy mi fán terem a pilisi len. Ha nem is fán, de a Szénás-hegycsoport dolomit hegyein él a hazai flóra leghíresebb bennszülött növénye, és a világon csakis itt találkozhatunk vele. Erről az ötszirmú sárga virágot hozó törpecserjéről kapta nevét a Duna-Ipoly Nemzeti Park legújabb látogatóközpontja Pilisszentiván központjában, mivel ennek a növénynek a természeti környezetét mutatja be az Építész Stúdió által tervezett épület. 

Hazai természetvédők már az 1930-as években kezdeményezték egy rezervátum kijelölését a ritka növények számára itt, a Budai-hegység északi részén, pontosabban a Pilisszentiván, Piliscsaba és Nagykovácsi közötti háromszögben. Akkoriban bizonyos Karátsonyi Imre gróf tulajdonában volt a terület, aki gondoskodott a pilisi len védelméről. Később, 1951-ben nyilvánították védetté a pilisi len élőhelyét, 1978-ban a Budai Tájvédelmi Körzet részévé vált a Szénás-hegycsoport, és csak 1994-ben jött létre az eredeti elképzelés szerinti erdőrezervátum, melynek felfedezésére a megújult látogatóközpontból szervezett túrák adnak lehetőséget. 

1997-ben hozták létre a mai Duna-Ipoly Nemzeti Parkot, melynek igazgatósága igyekszik pótolni a nagy turistaforgalmú pontjain hiányzó bemutatóhelyeket. Ennek a teremtő folyamatnak a része egy új kilátópont jövőbeli létrejötte Visegrádnál, amelyet szintén az Építész Stúdió tervez. Az együttműködés következményeként adódott a megbízás a Pilisi Len Látogatóközpont új épületének megtervezésére, melyet Hőnich Richárd és Nagy Péter építészek öntöttek formába.  

A funkciótól szokatlanul a település központjában, bár nem közvetlenül a falu fő útja mentén, hanem attól egy utcányival a hegyek felé találjuk az épületet. A Bányász utca és a faluközpont felé átkötő Ady köz sarkán lévő telek a Bányász utcától lejt a telek vége felé. A környék jellemzően fésűs beépítésű falusias környezet, melyhez a természetes illeszkedés elvárt volt a megbízó részéről ugyanúgy, mint a felismerhető középület karakter. Erre a kettősségre még visszatérek, de kezdjük a gyökereknél, vagyis mire utalok a címbeli „mag" említésénél. 

A telket a nemzeti park vásárolta meg a rajta álló leromlott állapotú, földszintes, nyeregtetős lakóházzal. A kezdeti program arról szólt, hogy a meglévő házat kellene felújítani és kicsit kibővíteni, aztán időközben kiderült, hogy az igényelt funkcióknak jóval nagyobb helyigénye van, mint amit a meglévő ház nyújtani tud, tehát az arány megfordult a bővítés javára. A bővítés nem kiegészíti, hanem kvázi bekebelezi a régi házat. Így alakult ki az alapkoncepció: a régi ház válik az új épület magjává, melyet körülölel a bővítés, mint egy burok. A meglévő falazott épület tetőszerkezetétől és toldalékaitól letisztított tömege látványra is elkülönül fehérre vakolt felületével az azt befoglaló, áttört faszerkezetű új buroktól, amellyel együtt egy hosszában és magasságában is megnövelt, aszimmetrikus nyeregtetős tömeg jön létre.

Az épület magja rejti a fő funkciót, egy kiállítást a környék élővilágáról. Ezt megtoldották az utca felé egy vetítőteremmel, ami így kivételesen az előkertbe nyúlóan, a térszín alatt valósulhatott meg. Mivel a telek erősen lejt, ennek a vetítőnek a tetején jött létre egy burkolt kis gyülekező tér a főbejárat előtt. Erről a kis térről egyrészt bejuthatunk az épület emeleti, vagyis inkább tetőtéri helyiségeibe, az utcafronton az irodával kezdődően, másrészt jobbra, benyitva a kertkapun, már az udvarban végighaladhatunk az új fedett-nyitott tornác alatt, melyre lineárisan felfűzve helyezkednek el a funkciók. Ez az út fut bele a főépület végén egy fedett foglalkoztató térbe, mely félig már a kert része, mégis intimebb jelleget hordoz a falamellás körülhatárolása révén.

A cél az volt, hogy az épület alkalmassá váljon iskolás gyerekcsoportok fogadására, akik szervezett kirándulás keretében utaznak ide és az éjszakát is itt töltik, tehát szálláshelyre és oktatási helyszínekre egyaránt szükség volt. Különböző zártsági fokozatú tereket hoztak létre az építészek. Figyelembe vették a változatos igényeket és a változó időjárási körülményeket, így a legnyitottabb, lejtőre ültetett kültéri kisiskolától, a ritkított falamellával határolt földszinti foglalkoztatón és az ennek emeletén egy sűrűbb lamellázás mögött megbújó fedett teraszon át jutunk el a legbensőségesebb térig, a tetőtéri többfunkciós térig. Ez a hátsó terem egyszerre lehet foglalkoztató nappal, majd éjjel szálláshely a gyerekek számára, a beépített bútorba rejtett alvó matracok kiterítése után. 

Az ily módon kialakított többfunkciós terek gazdaságos helykihasználást tesznek lehetővé, de megemlítendő a felesleges túlépítés elkerülésének szándéka is. Ez a fajta fenntartható szemlélet talán az ide látogató gyerekekben is szárba szökken egy szép napon. A környezeti terhelés csökkentése pedig az épület világítástervezésében is megmutatkozik. Ezek a meghitt hangulatú terek tudatosan nem túlvilágítottak, ezáltal is közelítenek a természeti környezethez. A külső fedett-nyitott terasz pedig kiváló lehetőség a hálózsákos szabadban alvás megtapasztalására, ami azt hiszem, minden gyerek álma.

A kibővült funkciók miatt kialakuló hosszú tömeg lejtőre esésirányban ültetése tette fel a nagy kérdést: milyen lehet a fő tömegképzés úgy, hogy egyszerre elkülönüljön a lakóházas beépítések lépcsőzetes tetőgerinc kialakításától, de ne is alakuljon ki grandiózus magasságú homlokzat a lenti oldalon, ami pedig a vízszintes tetőgerinc végigvezetésének következménye lenne. Ebből született a tető megdöntésének elegáns mozdulata, így a gerinc és eresz közel tereplejtéssel párhuzamos kialakítása a ház mindkét végén megtartja lakóház léptékét, míg a tömegkezelés nagyvonalúsága kifejezi a középületjelleget. A tervezők azt a vékony határmezsgyét találták meg az archaikus házformává tisztult kontúr megjelenésében, ami a szikár középület-megjelenés és az egyszerű lakóház-formálás között húzódik.

A másik jellemző, ami a középületszerűséget erősíti, a hagyományos nyíláskiosztások elkerülése. Helyette homogén homlokzati megjelenést biztosít az egész bővítésen végigvonuló vörösfenyő lamellázás, mely a fényszükséglet szerint hol ritkább, hol sűrűbb osztású. Az épület egyes részei bizonyos szögekből nézve transzparenssé válnak. Nappal kilátni könnyű, de a belátást nehezíti a lamellázás, sötétben pedig megfordul a szituáció, kívülről nézve átszűrődik a homlokzaton a ház kivilágított belső élete. Ez a hatás szinte élővé varázsolja magát a függőlegesen strukturált tömeget is. A lamellázás által megszülető, folyton változó fény-árnyék hatások és tükröződések díszítő hatása pótolja a klasszikus épületdíszítő tagozatok funkcióját. A faanyag hangsúlyos használata a népi építészet struktúráit is idézi, erősítve az emberléptékű hatást. Kifejezetten a megbízók hiányolták a tégla megjelenését, mint hagyományos falusi építőanyagot, így lett végül a kerítés téglából.

Az építészek elmondása szerint a tervezés folyamatában végig finoman egyensúlyoztak a lakóépület- és középületjelleg között úgy, hogy ha egy gesztust tettek az egyik irányba, akkor a következőt a másik irányba tették. Így kialakult egy olyan közös eszközkészlet, melyben mindkét karakter kedvező elemei  jelennek meg. Ilyen gesztus például a tornác létrehozása is, ami egy klasszikus elem, de nem klasszikus formában jelenik meg. A tetőszerkezet is eltér a hagyományos kialakítástól, helyette egy keretekből álló faszerkezeti rendszer mutatkozik meg, megfordítva a hagyományos teherhordási irányokat. 

Hasonlóan az előző kettős értelmezésekhez, a klasszikus cserépfedés alkalmazása is szokatlan felhasználásban jelenik meg a vízszintesen rakott sorok és a döntött tető látszólagos ellentmondása következtében. A magastetős kialakítás és lejtésének mértéke szokás szerint előírás volt, de a tetőgerinc lejtéséről egyetlen szabályozás sem rendelkezik (mert általában fel sem merül, hogy nem vízszintes), ezt a rést lehetett kihasználni a tető megdöntésével.  A végeredmény ritka példaként mutatja, hogy annak ellenére is születhet előnyös megjelenés, hogy a szabályozás nem terjed ki minden egyedi eshetőségre. 

Nemcsak a ház lett emberi léptékű, de megemlítendő, hogy a megbízói egyeztetések is emberi tempójúak és humánus megközelítésűek voltak, köszönhetően annak, hogy a ház leendő felhasználói (biológus, természettudós, kutató, pedagógus stb.) voltak az egyeztetések szereplői, nem pedig az építőiparban rutinos közreműködők. A 2016-ban induló, egyfajta közösségi tervezésként is felfogható folyamat így átgondoltabban, kicsit lassabban haladt, de a pályázati forrásokra is várni kellett közben, nem beszélve a leendő bejárat előtt éktelenkedő lámpaoszlop áthelyezési procedúrájáról, ami miatt fél évet állt az építkezés. 

Ínyencségként adódott az építészek számára, hogy az épülethez tartozó logótervet is elvállalták, ami így az ízlésük szerint tud illeszkedni a homlokzati karakterhez. A bejárati homlokzaton a falamellákra hajtogatott alumíniumlemezből alakították ki a látható feliratot és a virágmotívumot, ami egyszerre idézi magát a pilisi lent és a gyerekek által kedvelt szélforgót. 

Az élet már elindult a házban a 2020 év végi átadását követően. Az új épületnek sikerült a projekt elején megfogalmazott kettős elvárást teljesítenie: diszkréten illeszkedik a családi házak sorába, ugyanakkor nagyvonalú tömegformálása és letisztult megjelenése mégis kiemeli a különleges funkciót.

Fenyvesi Judit

Szerk.: Winkler Márk