Liam Young: Planet City – Egy spekulatív építészeti válasz az ökológiai válságra
Mi lenne, ha a Föld teljes lakossága egyetlen városban élne? Liam Young ausztrál származású építész és filmrendező a melbourne-i National Gallery of Victoria triennáléján bemutatott rövidfilmje arra tesz kísérletet, hogy felvázoljon egy olyan spekulatív jövőképet, melyben az emberiség egyetlen városba tömörülve él, mindössze 0,02 százalékot elfoglalva a Föld felszínéből, a fennmaradó területeken szabad teret adva a természet számára.
Az építészek képzeletét régóta foglalkoztatja annak a lehetősége, hogy a teljes bolygót felölelő projekteket dolgozzanak ki. A közelmúltban Bjarke Ingels dán építész rukkolt elő a frappáns nevet viselő Masterplanet tervével, amivel úgy kíván a klímaváltozás ellen fellépni, hogy a teljes bolygó területét egyetlen mesterterv alá vonja. Megalománnak tűnő elképzelése sok kritikát kapott, többek között azért, mert történelmileg a mesterterveket az európai gyarmatosítók előszeretettel alkalmazták új települések létrehozására Amerikában, Afrikában és Ázsiában, kizsákmányolva a helyi lakosságot és nyersanyagokat egyaránt – ezek a folyamatok pedig nagyban hozzájárultak a jelen ökológiai válságaihoz. De a sokak által őrült géniusznak titulált BIG alapító nem az első, aki planéta-léptékű tervekben gondolkodik. Az MIT School of Architecture and Planning kutatói, Hashim Sarkis, Roi Salgueiro Barrio és Gabriel Kozlowski több mint 100 év globális léptékű építészeti terveit gyűjtötték össze 2019-ben megjelent, The World as an Architectural Project című könyvükben, Arturo Soria y Mata 1882-es La Ciudad Lineal projektjétől Richard Buckminster Fuller, Le Corbusier, az Archigram vagy Zaha Hadid vízióin át egészen a Plan B (Joyce Hsiang és Bimal Mendis) 2015 és 2019 között készült City of 7 Billion elnevezésű projektjéig.
A Liam Young által felelevenített műfaj tehát nem újdonság, az ausztrál építész decemberben bemutatott rövidfilmje azonban radikálisan eltér a legtöbb hasonló tervtől. Young koncepciójának alapja az, hogy ha egyetlen helyre összpontosítanánk a Föld teljes népességét, olyan sűrűséggel, ahogy most a legsűrűbben lakott területeken élnek, akkor ehhez mindössze egy átlagos amerikai állam méretű területre lenne szükség – a fennmaradó területeket pedig visszaadhatnánk a természetnek. A gondolat hátterében az E.O. Wilson amerikai biológus által kezdeményezett Half-Eart projekt áll, melynek célja, hogy a bolygó területének felét "visszaadja" a természetnek, élhetőbbé téve ezzel a teljes planétát. Young elképzelt városa önfenntartó módon, a körkörös gazdaság elvei alapján működne, olyan technológiák felhasználásával, amelyek már ma is elérhetőek, vagy fejlesztésük előrehaladott állapotban van. A 15 perces film egy végtelen fesztiválon keresztül mutatja be a várost, ami összeköti a különböző kultúrák által tartott ünnepeket, melyekből az év minden napjára jut egy.
Young Dezeennek adott interjújából kiderül, hogy a Planet City egy spekulatív válasz arra, hogy mi történhetne, ha radikálisan megváltoztatnánk a gyarmatosítás és globalizáció évszázadokra visszatekintő, végtelen gazdasági kitermelésre és növekedésre alapozott hagyományait annak érdekében, hogy megoldást találjunk a klímaváltozás és a természeti és emberi erőforrások kizsákmányolásának problémáira. Saját honlapján[1] így foglalja össze gondolatait:
Egy új földtörténeti korban élünk, ahol az emberiség lett a legdominánsabb bolygót formáló erő. A fejlődés érdekében tett cselekedeteink örökre megváltoztatták a légkör, az óceánok és a talaj összetételét. Átalakítottuk a világot a sejtek szintjétől a tektonikus lemezekig. A ’Planet City’ egy folyamatban lévő spekuláció arról, hogy mi történhetne, ha radikálisan megfordítanánk a terpeszkedést és visszahúzódnánk minden ma létező országból egyetlen hiper-sűrű metropoliszba, ami a föld teljes lakosságának lakhelyéül szolgál. Ez a világ egyetlen városba összerántva, egy mikrokozmosz a bolygón, ami lehetőséget biztosít arra, hogy visszaszolgáltassuk a világ többi részét egy globális léptékű vadonnak. A Planet City egy új otthon 7 milliárd embernek. Egyszerre egy rendkívüli jövőkép és a jelen kérdéseinek sürgető vizsgálata.
Young soraiból kitűnik a sokak által antropocénnek nevezett kor narratívája – a görög ἄνθρωπος (Anthropos) = ember szóból – mely szerint immár nem a Holocén korban élünk, az ember jelenléte a bolygón megváltoztatta a Föld teljes ökoszisztémáját. A hivatalos elnevezést még nem hagyta jóvá a Nemzetközi Rétegtani Bizottság, melynek Antropocén Munkacsoportja 2009 óta vizsgálja, hogy földtörténeti szempontból valóban kijelenthető-e az új korszak kezdete, de már most számos tudományterület képviselője vonta kétségbe azt, hogy ez lenne a legmegfelelőbb megnevezés arra a korszakra, amiben élünk. Így jöttek létre olyan, egyre népszerűbb alternatívák, mint például a Kapitalocén (magyarul lásd pl. itt) vagy a Chthulucén (magyarul lásd pl. itt). Az alternatív javaslatokból alighanem Franciszek Chwałczyk lengyel kulturális antropológus gyűjtötte össze a legtöbbet, aki a Sustainability című tudományos lapban publikált tanulmányában több mint 90 új ’cént sorolt fel. Chwałczyk arra hívja fel a figyelmet, hogy önmagában egyik ilyen alternatíva sem képes leírni a kort, amiben élünk, a legtöbb inkább abban segít, hogy jobban megértsük az Antropocént. Mindemellett a szerző célja az, hogy lefektesse egy szerinte eddig még nem kellőképpen vizsgált alternatíva alapjait, amit ő Urbanocénnek nevez.
Chwałczyk Urbanocén koncepciójának egyik kiindulópontja a totális urbanizáció gondolata, melyet Neil Brenner és a Harvard Egyetem Urban Theory Labjának munkatársai fogalmaztak meg. Eszerint az elképzelés szerint a globális urbanizáció mára a teljes bolygót felöleli, nincs ezen kívül eső folyamat. Brenner és társai tanulmányaikkal arra próbálnak rámutatni, hogy a világ nagyvárosaitól távol eső helyek is a bolygót behálózó városi hálózatok hatása alatt állnak. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a Covid-19 járvány, ami a nyugati világból perifériának tűnő kínai városból indulva vált világjárvánnyá, amit mára szinte minden emberlakta területen kimutattak, felfedve ezzel, hogy nincs a globális rendszeren kívül eső terület – ahogy arra Roger Keil kanadai városkutató is felhívta a figyelmet a Magyar Urbanisztikai Társaság tavaly novemberi konferenciájának nyitó előadásán. Ezt az elképzelést követi Joyce Hsiang és Bimal Mendis City of 7 Billion projektje, ami építészeti vizualizációk és infógrafikák segítségével elemzi a Földet, mint összefonódott városi és infrastrukturális rendszerek által meghatározott teret. Ugyanakkor, ahogy arra a The World as an Architectural Project szerzői rámutatnak, Hsiang és Mendis projektje több, mint puszta analízis – esztétikai javaslat is egyben, ami a bolygót úgy reprezentálja, mint egy „város-világ", mint egyfajta globalizáció által meghatározott politikai tér, vagyis polis.
Mi lenne tehát, ha a Föld teljes lakossága egyetlen városban élne? A totális urbanizáció elmélete szerint ez a kérdés nem is annyira légbőlkapott feltételezés, hiszen a bolygó hétmilliárd lakosa egyetlen, elképesztően heterogén, de globális városi – ennek megfelelően gazdasági, politikai, társadalmi és infrastrukturális – rendszer része. Ez a rendszer évszázadok alatt alakult ki, többé-kevésbé spontán módon, olyan, a többség által nem várt mellékhatásokkal, amelyek az ökológiai és klímakatasztrófa szélére sodorták a bolygót. Építészeti gondolkodással közelítve a problémát, egy lehetséges kiút Bjarke Ingels Masterplanet koncepciója, ami a bolygó szempontjából káros mellékhatások elkerülése érdekében próbálja megregulázni a teljes rendszert. Az ilyen jellegű techno-utópiákkal szemben Liam Young Planet City-je más utat vázol fel: miért kellene az egész földet szabályozni, ha a teljes lakosságnak elegendő lenne csupán a bolygó 0,02%-a? Young szerint a Masterplanet jellegű megközelítések arra hivatottak, hogy megismételjék azokat a hibákat, amik ide vezettek minket, szerinte ugyanis az ilyen léptékű tervek történelmileg megerősítették a kirekesztés formáit és a létező hatalmi struktúrákat, amik a klímaváltozás kiváltó okai.
Bár hangsúlyozottan spekulatív projektről van szó – tehát nem célja, hogy megvalósuljon – Young különböző tudományterületek képviselőivel konzultálva hozta létre vízióját, létező technológiákra és valós adatokra alapozva. A 10 milliárd fő befogadására alkalmas város lakói eszerint újrahasznosított alapanyagokból épülő „lakó-hegyekben" élnének. Az élelmet óriási beltéri megafarmok és vertikális gyümölcsösök biztosítanák számukra. A város egy zárt rendszerként működne: nem termelne hulladékot. 221.367 négyzetkilométeres területen terülne el, legmagasabb épületei 165 emeletesek lennének. Az energiát 49.445.671.570 napelem szolgáltatná, a szennyezés szűréséért pedig 2357 alga farm lenne felelős.
Ha komolyan akarnánk gondolni egy ilyen város megvalósítását, akkor a technológiai megvalósíthatóságon túl természetesen számtalan más probléma is felmerülne, kezdve a különböző kultúrák egymás mellett élésének nehézségeivel, de – a jelen helyzetre reflektálva – járványvédelmi szempontból is megkérdőjelezhető az extrém népsűrűség. De a felvetés célja persze nem a megvalósítás. A Planet City alkotói szerint a klímaváltozás megfékezése már nem technológiai probléma, hanem ideológiai, ami a kultúrában és a politikában gyökerezik. A tudatosan provokatív elképzelés célja rámutatni, hogy az, ahogyan a bolygóról, a természetről, mint egy szabályozható és tervezhető rendszerről gondolkodunk, nem feltétlenül jó megoldás. A technológiai tudás a kezünkben van, de a katasztrófa elkerüléséhez gondolkodásmódunkon is változtatni kell.
Hulesch Máté
[1] Young honlapja jelen cikk írása közben megújult, a projekt leírása is frissült
