Pályázatok/Magyar

Köztéri kortárs művészeti pályázat

2022.09.12. 14:23

A Főváros Önkormányzat kezdeményezésére a Budapesti Történeti Múzeum nyilvános pályázatot ír ki az I. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálén művészeti alkotásokkal és projektekkel való részvétel támogatására.

A koncepcionális keret meghatározása

Budapest Főváros Önkormányzata 2022-ben fogadta el a 2022-2025 között időszakra vonatkozó köztéri művészeti koncepcióját. A Szoborkoncepció kijelöli a közterekről és a köztéren elhelyezendő művészeti alkotásokról való párbeszéd javasolt, elvárt irányait. A fennálló problémák és nehézségek ismeretében kíván kapcsolódni a fővárost érintő fejlesztési tervekhez, ezek társadalmasításához, valamint a vizuális kultúra edukációs lehetőségeit használva igyekszik segíteni, hogy olyan vizualitásában izgalmas, léptékében befogadható, mondanivalójában releváns, sokakat bevonó és érthető városi környezet jöjjön létre Budapesten, amely segíti a köztérhasználat demokratikus jellegének erősödését.

A Szoborkoncepció szerint Budapest Főváros Önkormányzata 2023-ban útjára indítja művészeti biennáléját, amelyet kiemelt érdeklődésű kulturális eseménnyé kíván fejleszteni. Az ideiglenesen felállított köztéri kortárs alkotások bemutatását a köztes években a Gellérthegyen megvalósítandó land art típusú alkotások szemléje váltja majd.

Az I. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálé kiemelten a főváros köztereit és a Dunát állítja középpontba. Célja, hogy a jelenlegi köztéri emlékműállítási gyakorlattal szemben felmutassa az új művészeti formák, az eltérő látásmódok és a város művészeti tartalmú használatának lehetőségeit. A bemutatott művek által érintett aktuális témák lehetőséget adnak a társadalmi párbeszédre, és a felvetett témák tudományos, művészeti, urbanisztikai vagy más szempontrendszerű feldolgozására, értékelésére.

A biennálék tematikáját Budapest Főváros Önkormányzata és a szakmai programgazda Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria határozza meg. 2023-ban az I. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálé tematikája a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából zajló egész éves eseménysorozathoz kapcsolódik.

A pályázat célja

A város történetéhez, köztereihez való tényleges és szimbolikus hozzáférés, a városhoz való sokrétű kapcsolódás, a közösségi gondolkodás és tapasztalat lehetőségei igen gyakran egyéni kezdeményezésekben vagy kisebb léptékű, helyi szintű együttműködésekben mutatkoznak meg. Ezek, lényegükből adódóan, sok esetben láthatatlanok maradnak a szélesebb közönség számára, sőt, olykor a hasonló kezdeményezések is csak esetlegesen jutnak egymás tudomására. Számos olyan történelmi esemény, tett vagy épp kortárs kezdeményezés és közösség ismert ugyanakkor, amely meghatározó módon járult vagy járul hozzá a város alakításához, közösségeinek formálásához.

Ennek megfelelően a pályázat célja a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmához kapcsolódó Biennálén való részvétel támogatása, és hogy az ennek keretében létrejövő művészeti alkotások és projektek olyan váratlan találkozási pontokat képezzenek, ahol bizonyos, korábban nem ismert vagy elhallgatott történetek illetve a jelen kérdései, dilemmái, javaslatai hangot kapnak. Olyan ideiglenes – vagy akár hosszabb távon is működtethető – együttműködések létrejöttét szeretné a pályázat támogatni, amelyek a helyi közösségek és a város kapcsolatának szervessé válásához hozzájárulnak.

A kortárs művészet különösen érzékeny a nagy narratívákból kimaradt történetek megtalálására, bemutatására, új cselekvésformák felmutatására, aktív, önszerveződő közösségekkel való együttműködésre. Olyan pályaműveket várunk, amelyek hozzájárulnak a várostörténet ma is aktuális, kevésbé ismert fejezeteinek, szereplőinek megismeréséhez, ezek által (és ezen túlmenően) alternatív aktivitásokat, komplex, az adott normákhoz nem illeszkedő identitásokat mutatnak be, kritikai állításokat fogalmaznak meg és javaslatokat tesznek az adottnak vélt körülmények megváltoztatására. Várjuk olyan műalkotások és projektek tervét, amelyek a közterekhez fűződő sokrétű, olykor ellentmondásos emberi és közösségi tapasztalatokat komplex módon képesek bemutatni. Érzékeltetik egy-egy közösség hagyományainak és jelenének adott területekhez és terekhez való kapcsolatát, hallhatóvá tesznek elhallgatott vagy elhalkult történeteket, megszokott kereteket és működésmódokat problematizálnak, hozzáférést biztosítanak egy adott terület lakóinak, használóinak a terület múltjához és jövőjéhez, hozzájárulnak a közterek demokratizálásának folyamatához.

Emellett támogatjuk azon munkák és projektek megvalósulását, amelyek hozzájárulnak a fiatal (elsősorban középiskolás) korosztály társadalmi érzékenyítéséhez, a városhoz kapcsolódó tudásuk szélesítéséhez, valamint a városhoz és egyes területeihez való kötődésük elmélyítéséhez.

A pályázat nyertes művei képezik a 2023 szeptember közepétől október közepéig tartó I. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálé anyagát.

Ennek megfelelően pályázni lehet ideiglenes (a rendezvény bő egy hónapjára tervezett, köztéren felállítható, bemutatható majd elbontható) köztéri szoborral, falképpel, installációval, performansszal, előadással, eseménnyel, közösségi projekttel, workshoppal stb. (továbbiakban együtt: művészeti alkotás/projekt) és korlátozás nélkül más műfajhoz tartozó művekkel is.

Performatív művek esetében előnyt élveznek azok, amelyeket legalább három alkalommal be lehet mutatni, annak érdekében, hogy minél szélesebb közönséghez szóljanak. Az ismételt bemutatások költségeit a költségvetésben tervezni kell.

A megvalósítandó művészeti alkotás/projekt helyszíne

A megvalósítandó művészeti alkotások/projektek helyszínei lehetnek Budapest közigazgatási területén található közterületek vagy olyan közösségi terek, amelyek a projekt megvalósítása idejére szabadon látogathatóvá tehetők.

A pályázatnak tartalmaznia kell a tervezett helyszín/helyszínek pontos megnevezését és a helyszínválasztás indoklását, az adott helyszín társadalmi és történeti kontextusaira való reflexiót.

A pályázaton való részvétel feltételei

Pályázók köre:


Pályázatot nyújthat be állampolgárságára tekintet nélkül bármely 18. életévét betöltött természetes személy (csoport képviseletében is) vagy jogi személy.

Természetes személy kizárólag magyarországi pénzügyi lebonyolító megnevezésével nyújthat be pályázatot. (Magyarországi egyéni vállalkozó esetében pénzügyi lebonyolító nem szükséges.) Pénzügyi lebonyolítóként kizárólag Magyarországon bejegyzett jogi személy jelölhető meg.

Nem indulhat a pályázaton az a természetes személy, aki a döntésben részt vesz, a résztvevők hozzátartozója, vagy aki a döntéshozók részvételével működő gazdálkodó szervezettel áll munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, illetve ugyanilyen gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkezik.

Egy pályázó több pályázatot is benyújthat.

A nyertes pályázó ingyenes felhasználási jogot enged a pályázat Kiírója részére. A nyertes pályázó a szerzői jogról szóló törvényben biztosított személyhez fűződő jogokon kívül egyéb igény érvényesítésére nem jogosult.

Engedélyekkel összefüggő feltételek:

A helyszínek használatához az adott területhez kötődő tulajdonosi engedélyek, döntések szükségesek, amelyek beszerzése és a megvalósításhoz való biztosítása a pályázó feladata és felelőssége.

A köztéri művészeti alkotások/projektek megvalósításához szükséges területfoglalási engedélyek beszerzését a BTM – Budapest Galéria abban az esetben vállalja, ha az engedélyezési kérelem benyújtását megelőzően, az általa meghatározott határidőre, hiánytalanul és teljes körűen kézhez kapja a nyertes pályázótól valamennyi, az engedélyeztetéshez szükséges adatot, dokumentumot. Az engedély beszerzéséhez szükséges előzetes egyeztetést a BTM – Budapest Galéria kezdeményezi a döntésről szóló értesítés megküldését követően.

A területfoglalási engedélyen túl valamennyi egyéb engedély beszerzése (projekttől függően zajkibocsájtási határérték megállapítására irányuló kérelem, tűzoltósági hozzájárulás, ÁNTSZ engedélyek stb.) és finanszírozása a pályázó feladata.

A támogatáshoz rendelkezésre álló forrás:

A nyertes pályázatok megvalósítására összesen bruttó 20,0 millió Ft áll rendelkezésre.

A pályázható költségkeret:

A pályázaton maximálisan igényelhető összeg (a tartalékkerettel együtt) bruttó 2,0 millió Ft.

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás intenzitásának mértéke: maximum 100%.

Saját forrás: nem szükséges.

Pályázati díj: nincs.

A pályázati cél megvalósítási időszaka: 2023. szeptember 14. – 2023. október 24.

Pályázati követelmények

A pályázatnak tartalmaznia kell:


– egy, legalább A4-es oldalnyi koncepció-leírást
– műtárgy / installáció esetében látványtervet, performatív munka esetében szöveges műleírást, időtartamot, ismétlődés esetén annak időbeosztását
– a helyszínválasztás indoklását
– költségvetést
– ütemezést
– online referenciákat, weboldalt vagy digitális portfóliót
– a pályázó elérhetőségeit
– a pályázó adatainak kezeléséhez való hozzájárulást és szerzői nyilatkozatot
– pénzügyi lebonyolító nyilatkozatát (természetes személy által benyújtott pályázat esetén) 

A pályázat költségvetésének tervezésekor bruttó összegeket kell feltüntetni.

Az inflációra és a munkafolyamat jellegére való tekintettel a költségvetésben tartalékkeretet kell kikötni (a pályázható max. 2 millió forintos keret terhére). A tartalékkeret mértéke legalább a pályázatban igényelt bruttó összeg 20%-a, amelyet a benyújtandó költségvetésben “tartalékkeret" jogcímen kell szerepeltetni. A tartalékkeret a bekövetkező esetleges áremelkedés okozta többletköltségek fedezésére, valamint a Ptk. 6:244. § (2) bekezdése szerinti pótmunka elvégzésére használható fel, a nyertes pályázóval megkötött szerződésben foglaltakkal összhangban.

A fel nem használt tartalékkeret összegének folyósítására a projekt nyilvános bemutatását követően kerül sor.

A pályázat benyújtásának módja, határideje

Az elkészített pályázat dokumentumait digitális formában, egybefűzve (max. 10 MB fájlnagyság, PDF dokumentum, aláírva) 2022. október 24-én 24:00 óráig kell elküldeni e-mailben a galeria@btm.hu email címre. A műleírást kérjük Word formátumban is elküldeni.

A pályázat beérkezéséről legkésőbb 2022. október 28-án 24:00 óráig a pályázat kiírója elektronikus úton visszajelzést küld. Az elektronikus visszajelzés tartalmazza az érkeztetés időpontját, a pályamű sorszámát és az esetleges hiánypótlás szükségességét. Amennyiben a benyújtási határidőn belül beérkezett pályázat hiányos, a pályázat kiírója felhívja a pályázó figyelmét a hiányok pótlására és a pótlás határidejére. Hiánypótlásra egyszeri alkalommal van lehetőség.

A pályázat során megadott személyes adatokat a pályázat kiírója jelen kiírás szerint és kizárólag a pályázat lebonyolítása céljából és annak időtartama alatt kezeli.

A pályaművek elbírálása, eredményhirdetés

A pályázatokról a Bíráló Bizottság dönt.

A Bíráló Bizottság tagjai:

– Barda Beáta, a Trafó – Kortárs Művészetek Háza ügyvezető igazgatója
– Boros Géza művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum osztályvezetője
– Erő Zoltán főépítész, a Főpolgármesteri Hivatal Várostervezési Főosztályának főosztályvezetője
– Erőss Nikolett, a BTM – Budapest Galéria főosztályvezetője
– Juhász Anna Mária független kurátor
– Polyák Levente, urbanista, Eutropian, KÉK

A Bíráló Bizottság munkája nem nyilvános. A Bíráló Bizottság a bírálati munkáról, értékeléséről, a pályaművek rangsorolásáról hozott döntésekről folyamatos jegyzőkönyvet és írásbeli összegzésként záró jelentést készít. A Bíráló Bizottság a bírálatból kizárja a határidőn túl érkező, a formai követelményeket nem teljesítő vagy a hiányos pályaműveket.

A bírálat szempontrendszere:

– a tervezett pályamű művészi színvonala, eredetisége
– a pályaművek a kiírás tárgyához és a helyszínhez való kapcsolódásának mértéke, szervessége, dialógusképessége
– helyi közösségekkel való kapcsolatteremtés lehetősége, a projekt eredményeinek hosszabb távú beépítése
– a projekt bevonhatósága az oktatásba, a középiskolás korosztály érzékenyítésének lehetősége
– a megvalósíthatóság, a költségek és az időzítés racionalitása

A pályázat eredményéről a kiíró írásban értesíti a pályázókat.

A nyertes pályázóval (vagy pénzügyi lebonyolítójával) a megvalósításról a BTM köt szerződést.

A pályázattal kapcsolatos határidők

pályaművek beküldésének határideje: 2022. október 24. éjfél
pályázók értesítése a pályázat beérkezéséről: 2022. október 28. éjfél
nyilvános eredményhirdetés: 2022. november 17.
engedélyeztetés: 2022. november – 2023. január
szerződések megkötése: 2023. február
kivitelezés: 2023 február – augusztus
pályaművek elkészítésének határideje: 2023. szeptember 5.
pályaművek bemutatása a közönség számára: 2023. szeptember 14. – október 23.
pályaművek elbontása: 2023. október 24. – 27.
a pályázó által írt szakmai beszámoló benyújtása: 2023. november 30.

A nyertes pályázó (vagy pénzügyi lebonyolítója) a BTM-mel kötött szerződésben rögzített ütemezés szerint megkapja a pályázaton elnyert összeget, ebből kell a művészeti alkotás/projekt megvalósítását finanszíroznia (a megvalósítás szakaszai: előkészítés, kivitelezés, helyszíni installálás/bemutatás, fenntartás és bontás).

A pályázattal kapcsolatban további információk ITT érhetők el.