Nézőpontok/Tanulmány

Közösségi tervezés – kötet Borsos Melinda és Dimitrijevic Tijana szerkesztésében

2020.10.29. 06:58

Egy évvel ezelőtt, 2019 novemberében Borsos Melinda és Dimitrijevic Tijana építészek két fontos konferenciát szerveztek a közösségi tervezés mibenlétéről. A két kiváló tehetségű építész most kiadványkötetben adják közre a tapasztalatokat. Somogyi Krisztina ajánlja a kötetet.

Borsos Melinda és Dimitrijevic Tijana DLA kutatásait, a használói közösségekről, ideiglenes térhasználatokról, városi szegregátumokról írt kutatásait és ezzel kapcsolatban a Budapest VIII. kerületében lévő, nehéz sorsú környéken lévő Magdolna negyedben elindítotti közösségi tervezés alapú projektjeit régóta követem. Építészeti munkáik izgalmasak, a tervezőpáros kőbányai Idesüss óvodája 2016-ban Budapest Építészeti Nívódíjában részesült. A tervezés mellett az oktatásban, a BME építészképzésében is aktív a szerepvállalásuk. A két egészen különleges tehetségű és szorgalmú építész egy évvel ezelőtt két konferenciát szervezett: felvetésük azt a célt szolgálta, hogy az oktatásban és a tervezésben is megjelenő közösségi tervezés fogalmát széleskörűen vizsgálják meg. Nagy öröm volt, hogy felkértek, többféle módon támogassam gondolkodási folyamatukat. Az egy évvel ezelőtti eseményeket  egy kiadványban foglalták össze, amit a napokban fejeztek be. A konferenciák és a kötet résztvevőit felsorolni is nehéz: Alföldi György, Árva József, Balázs Mihály, Balázs Rebeka, Benyusovics Dalma, Bródy Luca Sára, a CAN Architects, Dávid Eszter, Dúll Andrea, Fazekas Katalin, az Építész Stúdió, Fogarasi Barbara, Giap Thi Minh Trang, Guti György, Horváth Dániel, Kádár Bálint, Kemes Balázs, Kukucska Gergely, Kurucz Olívia, Orbán Annamária, Oliver Sales, Pálfy Sándor, Rendi András, Schrammel Zoltán, Sugár Péter, Táncos Tibor, Terbe Rita, Tihanyi Dominika, Treszkai Anett. Az események vizuális anyagait, így a most megjelent kiadványt is Simonovits Erika grafikus művész készítette. A kötetet pdf mellékletként, letölthetően csatoljuk, ezzel is kifejezve, hogy a szándék a közös tudás előremozdítása. Meli és Tija pár hónapja arra kértek, hogy a kötet számára foglaljam össze az eseményeket, a kialakult diskurzus kulcspontjait, könyvajánlóként most ezt a szövegemet adom közre. 

Párbeszédalapú építészet – Két konferencia kapcsán

„Először csak úgy beszélgessünk!"Borsos Melinda és Dimitrijevic Tijana ezt mondták, amikor behívtak a konferenciáról való gondolkodásba, a közösségi tervezés elméleti, gyakorlati, módszertani és az építészeti oktatást is érintő témafelvetésébe.

„Először beszélgessünk!" Természetesnek tűnhet így indulni neki egy építészeti konferenciának – vagy bármilyen közös munkának –  de a párbeszéd igénye valójában egyáltalán nem is evidens és gyakran nem is megvalósuló része a kreatív folyamatoknak. Az építészeti tervezés például sokkal inkább közlésalapú még ma is: az az érdekes, hogy egy építész egy „feladatra" mit talál ki „megoldásként",  mit és hogyan fogalmaz meg a gondolataiból, milyen képet tud felmutatni a világnak. A megbízóval való beszélgetés persze mindig is része volt a sikeres építészeti tevékenységnek, hiszen fontos jó kapcsolatot kialakítani a megbízóval, mégis a közösségi tervezés során megjelenik egy új minőség ebben a viszonyban. Erről az átalakuló kapcsolatról, a közös térfoglalás lehetőségéről szólt a két konferencia.  

Foucault társadalmi kontroll szemléletére utalva, a hatalom és a tudás összekapcsolódó fogalmaiból kiindulva, az építészeti tudásra alapozott téralakítás is kontroll-gyakorlás, az építészet olyan működőképes technika (know-how) amely a társadalmat szervezi. Ettől a jól intézményesült, hatékonyan működő, de hierarchikus modelltől mozdul el a közösségi tervezés, amely kitágítja és bizonyos meghatározott pontokon megnyitja, megosztja a téralakítási folyamatot a valós vagy potenciális térhasználók közösségével. Egy olyan új építész attitűdről van tehát szó, amelynek alapja a dialógusok keresése, egyfajta kölcsönkapcsolat kiépítése az építésben érdekelt emberek között. A közlés hangsúlya helyett a kétirányú kommunikáció erősödik fel. Az építész szerep alakulásáról van tehát szó, amely a társadalmi hasznosság kérdésköréhez csatol. De pontosan mit is értettünk alatta?

A két konferencia felvetése –  az elméleti és az oktatást érintő első nap és a gyakorlati, megvalósult példákat bemutató második nap  – nagyon sokféle szempontból közelítette meg a közösségi tervezés témakörét. Bár a jelenlévőknek mind volt így vagy úgy személyes tapasztalata is a témában, mégis, egy igen heterogén gyakorlat bontakozott ki, amelynek még fogalmi határai sem éles kontúrúak. Az első konferencianap workshopja során is az derült ki, hogy egy olyan gazdag, de még nem kristálytiszta jelenséghalmazt értenek alatta az építészek, a kapcsolódó szakmák képviselői és a bevont közösségek tagjai, amelynek értékei, működési modelljei, alkalmazott módszerei még gyarapodnak. Az első tematikus konferencianap során szervezett workshop vezetőjeként a pontos kérdések felé mozdultunk el, a felmerülő gondolatok lejegyzésével és tematizálásával indítottuk a második konferencia napot: az aktív csoportmunkában kialakult élénk párbeszéd kulcsfogalmait emelem most át e konferenciakötet kontextusába.

Az első témakör a definiálásra vonatkozott: mi a közösségi tervezés és ki végzi? Alföldi György a „partneri tervezés", a „részvételi tervezés" és a „társadalmi tervezés" fogalmakat említette meg, mint használatos, párhuzamos terminológiákat, és a beszélgető partnereknek időről-időre fel kellett hívni egymás figyelmét arra, hogy a „közösségi tervezés" és a „közösség tervezés" fogalmak leírva, kimondva milyen közel vannak egymáshoz, de a jelentésük szétválasztandó. Úgy gondolom, hogy a kettő viszonya továbbgondolandó, így a környezetpszichológia tranzakcionális személetére alapozva, a lehetséges összefüggések mélyebb megértése még kutatandó terület. 

Pálfy Sándor építész négy fogalmat csatolt egymás mögé: a „Közösségben tervezni" a team munkát jelenti, az építészeti tevékenység ma jellemzően csapatmunka. A „Közösségnek tervezni" a más számára való téralakításról szól, aminek alapeleme a megértés gesztusa, eszköze a kikérdezés. A „Közösséggel tervezni" szókapcsolattal utalt a participáció meglétére, egy olyan partneri viszonyra, amelyben az építész a megbízójával, vagy a használói közösséggel együtt végez tevékenységeket. Végül beszélhetünk a „Közösséget tervezni" jelenségről is, ami természetesen kilép az építészet területéről, ez (részben) már  másfajta folyamat. Dúll Andrea környezetpszichológus ezen a ponton jegyezte meg, hogy adódik egy ötödik lehetőség is: lehet ugyanis a „Közösséggel szemben" tervezni, számos sajnálatos ilyen példa közismert. Balázs Mihály építész pedig arra hívta a figyelmet, hogy a tervezés az építészek számára persze helyet, teret, épületet, tehát építészeti tevékenységet jelent, de a tervezés sokkal tágasabb tevékenység, nem lenne jó ezt a dimenziót elveszteni. Erre az utóbbi a felvetésre alapozva vetíthetjük előre a közösségi tervezés távlatát: a legfontosabb kérdések egyike, hogy milyen jövőt tervezünk közösen. A közös jövő tervezése társadalmi és ökológiai szempontból is megkerülhetetlen kérdés, ami a figyelmet a fenntartható élet irányába mozdítja át. 

A második tematizálható kérdéskör a kompetenciák, tudások és ezzel összefüggésben a felelősség kérdésköréhez kapcsol. Az összefüggések sokrétűek, így egy-egy konkrét beavatkozásnál maradva, a közösségi tervezés során a megosztott döntési mechanizmusok vajon magával hozzák-e a megosztott felelősséget is, avagy az továbbra is a folyamat egészére terjed ki, hiszen szaktudása a téralakításban az építésznek van? A végeredmények – megépült köztér, épület, belső téralakítás –  ismeretében firtattuk, hogy egyáltalán lehet-e olyan döntést hozni egy építészeti téralakítás folyamatában, amellyel a jelenlévő építészek nem értenek egyet? A siker és sikertelenség témaköre, magának a mérhetőségnek a szempontrendszere is összetett kérdés, hiszen már az is meghatározandó, mit tekintünk egy közösségi tervezés eredményének, a megvalósult munkát, a folyamatot vagy a munka során kialakult alkotók közösségét? Elgondolkodtató, hogy sikeresnek nevezhető akár egy olyan közösségi tervezési folyamat is, amelynek a végén a közösség lemond az építés igényéről, mert belátja, hogy igénye nem megalapozott, nem arányos vagy a kiválasztott helyszínen nem megoldható. 

A közösségi tervezés eredményessége kapcsán az esztétikai szempontokról is összetett beszélgetés folyt: vajon milyen értelemben fontos a végeredmény szépsége, esztétikai megítélhetősége, koherenciája. Egyáltalán, egy műalkotással szemben támasztott kritériumok érvényesek-e még ebben a helyzetben is? Könnyen lehetne mondani, hogy mivel a közösségi tervezés lényege nem a megvalósuló tárgy, tér, hely, így a megformáltság megítélésének szempontrendszere is más kell legyen. Két fontos ellenérv körül alakult a beszélgetés, így szó volt arról, hogy az építészet jellemzően képeken keresztül mediálódik és ennek van hatása a sikerességre vonatkozóan, másfelől az értelmezhetőség és olvashatóság alapfeltétele a megformáltság, az esztétikai jelleg.

Végül a szó a „Mire jó a közösségi tervezés" gondolatára került, amit többen a „Mire nem jó a közösségi tervezés" kérdéssé alakítottak át elsőként. „Nem reprezentatív." „Lassú, ezért gyors eredményeket ne várjuk tőle." „Lehet, hogy drága is." „Nem mindig, azaz a tervezés nem minden területén alkalmazható." „Nem csodafegyver." Ezzel szemben elősegíti a használói közösségek bevonódását. Ez egyben elköteleződés is, ami szerethetőbbé teszi a végeredményt. Az így elkészült téralakítás megítélése a közösségen belül jellemzően pozitív, a résztvevők büszkék arra, amit együttesen létrehoztak és a fenntartásában sokkal aktívabbak: jobban vigyáznak rá, a rongálások jelentősen kisebbek, a beavatkozás hasznossága és használhatósága sokkal magasabb. Az enpowerment fontos – hangsúlyozták többen – csak a jó magyar szót nem találtuk rá. Érdekeltté tenni a másikat, felhatalmazni a cselekvésre és az aktív szerepvállalásra a környezet alakításában nemcsak a konkrét helyre hat pozitívan, hanem általánosabb érvénnyel is alakítja a résztvevők attitűdjét az épített környezethez. 

A közösségi tervezésről szélesen hömpölygő beszélgetésben pár aspektusról érdekes módon nem esett szó. Így a hangsúly végig azon volt, hogy az építészek mit tudnak adni a közösségnek, de csak később fogalmazódott meg bennem, hogy arról nem beszéltünk, hogy mit kapnak az építészek a folyamat során. Lényegesnek tartom ennek a hangsúlyozását, mert a párbeszéd, az együtt végzett folyamat akkor lesz igazán örömteli és hatékony, ha mind a két fél ad is, és kap is. Ettől lesz kölcsönkapcsolat. A közösségi tervezésben való részvétel reciprok helyzet – érdekesnek gondolom, hogy az építészek még nem artikulálják azt, hogy ők mit várnak el tőle, ők mit kapnak, ők hogyan gazdagodnak ettől a tevékenységtől.

Komoly és nagy váltás a jól ismert, kontrollált folyamatok feladása a tér alakításában, helyette olyan együttműködő hálózatok kialakítása, amely során minden résztvevő saját kompetenciájával tud alakítani a környezeten. Együttműködni zűrös ügy. Különböző emberek szándékainak, aktivitásainak, tudásának az összehangolása egy tervezett, vállalható, fenntartható és jól használható környezet kialakításának az irányába időigényes és bonyolult, jelenlétet és nagy energiákat igényel. A felvetésről való gondolkodás természetesen túlmutat az építészeten, de ha belegondolunk, ez minden esetben így van, hiszen az épített környezet nem az építészé, a világ közös tér. Társadalmi konstruktum. Manapság csak annyi történik, hogy végre tudatosul, hogy belakásának módja egy egyre veszélyeztetettebb ökológiájú bolygón közös lehetőség, közös szándék és közös felelősség is egyben. Ezért fontos, hogy beszélgessünk róla. Mint ahogy az is, hogy ne csak beszélgessünk róla!

Somogyi Krisztina