Programok

Kőnig Frigyes képzőművész Oszlopsor című kiállítása

2013.03.22. 09:07

A kiállítást megnyitja Kovalovszky Márta művészettörténész, 2013. március 30-án, szombaton 11.30 órakor Székesfehérváron.

Megtekinthető: 2013. június 9-ig, szerdától vasárnapig 10–18 óráig

Helyszín: Szent István Király Múzeum (Székesfehérvár, Országzászló tér 3.)

Kőnig Frigyes művészi attitűdjére a tudományos alapú vizsgálódás, a kutatás, a tapasztalaton alapuló megismerés, a kísérletezés jellemző. Évek óta foglalkoztatja az egyik legelemibb, legősibb építészeti forma, az oszlop. Szavai szerint az oszlop maga a rend, a törvény, a stabilitás, és az ember nagyon szeretne ezek mentén élni. Amikor egy követ felállítunk, az a gravitáció ellen van, az építkezés ezzel a jelképes gesztussal indul. Nemcsak arról szól, hogy legyőztük a gravitációt, hanem ez szimbolikusan egy kapocs a föld és az ég között.

2011-ben kezdett foglalkozni a zadari Szent Donát templommal, majd megismerkedett horvát művészekkel, és ennek eredményeként Hvar szigetén egy görög arányrendszerű oszlop ihletéséből egy növekvő, organikus szobormű készült.

A székesfehérvári kiállításon Kőnig Frigyes horvátországi, illetve adriai-tengeri vonatkozású festményei, plasztikái és grafikái kerülnek bemutatásra. Láthatóak lesznek a Hvar szigeti Jelsa városában 3 éve folyó nyári alkotó munka során készült alkotások, valamint a Jelsán felállítandó kőszobor készítésének dokumentációja is, és a sorozat legújabb darabjai is.

„Néhány évvel ezelőtt a zadari Szent Donát-templom látogatása során lettem figyelmes arra, hogy az épület alapozásához az ókori épület elemeit, illetve töredékeit használták fel. Jól megfigyelhetőek voltak a faragott részletek és a kannelúrás oszloptöredékek. A IX. században épült keresztény templom a római kori Fórum területén, az egykori bazilika maradványainak felhasználásával készült. Az egykori szakrális épület elemei egy új templom fundamentumául szolgáltak. Ezek az oszlopok nem tartanak semmit, nem hordoznak nehéz terheket, a növekedés stádiumában vannak. Az értelem és rendezettség oszlopai: ugyanazok, amelyek a világrend és jogrend megjelenítőiként egykor törvényeket hordoztak önmagukon, ugyanazok, amelyek Platónnál a törvény és a rend tartópillérei. Megegyeznek a Jób Könyvében is említett ég oszlopaival, avagy a Föld oszlopaival, amelyek még, ha inog is a Föld, erősen tartják azt. A növekvő oszlopok a formatudatos gondolkodásról szólnak, amely az európai művészet egyik legfontosabb jellemzője.” – írja Kőnig az Oszlopsor című sorozatáról.