Épületek/Irodaépület

Kettő az egyben: rezidencia és középület - a pozsonyi Magyar Nagykövetség

2010.04.07. 14:50

A friss Ybl-díjas Kruppa Gábor építész által tervezett pozsonyi magyar nagyköveti rezidencia a kis udvarházak, kastélyok, majd később a polgári villák hagyományait folytatva ad otthont a nagykövetnek és reprezentatív eseményeknek. 

A rezidencia Pozsony nyugati városrészében, a Várhegy délnyugati lejtésű részén elterülő új villanegyedben épült. A terület építészeti karaktere mostanában változik, a telek közvetlen környezetét a közelmúltban épült ill. épülőfélben lévő modern villák határozzák meg, kissé távolabb azonban látszanak a korábbi városfejlesztések lenyomatai, a panelos lakótelepek és hegytetőre épített panorámaszálló is.

 

 

 

A követségi rezidencia lakóépület és középület is egyszerre. Lakóépület, hiszen a nagykövetnek és családjának, illetve a személyzet lakásául szolgál, de fogadások és tárgyalások alkalmával kis középületként funkcionál. Egyszerre kell tehát mindennapi lakófunkciókat és reprezentatív célokat is szolgálnia.

 

 

 

Az építészeti megjelenés meghatározásánál törekedtünk ennek a két, néha ellentmondó követelménynek is megfelelni. Ugyanakkor a rezidencia a Magyar Köztársaság egy kis darabja is, megjeleníti a magyar építészeti hagyományokat is. A történeti építészetben, és erre Magyarországon jó néhány szép példa található, korábban a kis udvarházak, kastélyok töltöttek be hasonló szerepet, később a polgári villaépületek. A rezidencia épületénél ezt a két hagyományt kívánjuk folytatni.

Fontos volt továbbá, hogy az épület építőanyagai is a magyar építészetre jellemző anyagok legyenek. Ilyen a vakolt, fehérre festett (meszelt) falfelület, ami egyszerre a tradicionális és modern építészet egyik archetípusa, illetve a sárgásfehér mészkő, amit gyakran alkalmaztak nyíláskeretezésnél, illetve lábazati burkolatként.

 

 

 

A telek nagyjából háromszög alakú, nyugati irányba enyhén lejt. A terepviszonyokból és a környező beépítésből adódóan a kilátás iránya is délnyugati. Az épület főhomlokzata ezért ebbe az irányba fordul, és a főhomlokzat mögött helyezkednek el a reprezentatív helyiségek, a fogadó szalonok, tárgyaló és ebédlő. Az emeleten a nagyköveti lakrész nappali és hálószobája délnyugatra tájolt. Az épület hátsó traktusában találhatók a raktárak, mosdók, illetve az emeleten a személyzeti lakások is. Az épület alápincézett, ide a garázsok és az épületgépészeti helyiségek kerültek.

Kruppa Gábor


Magyar Nagykövetség, Pozsony
vezető tervező: Kruppa Gábor
építész munkatársak: Eva Bachorecova (szlovák honosítási tervek), Szücs Tamás, Tréki János
szakági tervezők:
Bajor Ervin, Hajdú Zsolt – épületgépészet
Petkovics János, Stefan Skulavik – épületvillamosság
Jan Zizak - tartószerkezetek
generáltervező: Kima Studio Kft.
tervezés éve: 2006-2007
kivitelezés éve: 2008
bruttó szintterület: 900 m2
építtető/megbízó: Magyar Köztársaság Külügyminisztérium
generál kivitelező: Hérosz Zrt