Közélet, hírek

Kápolna épülhet Makovecz tervei alapján

2018.07.20. 06:00

Makovecz Imre tervei alapján fogják felépíteni a zalaegerszegi Boldogasszony kápolnát, melynek alapkövét július 18-án tették le a Gébárti-tó partján.

A kápolna megépítését több mint nyolc éve kezdeményezték civilek, majd tavaly novemberben Fekete György, Zalaegerszeg Díszpolgára segítségével rövid időn belül 4 millió forint gyűlt össze. Ezután a kormány 60 millió forinttal támogatta a projektet, majd a működési engedély elnyerése után a Horváth-ÉP Kft. kivitelezésével kezdhetik meg az építést.

A Kossuth-díjas építész néhány évvel halála előtt tervezte ezt a kápolnát, mely a pilisszántói, azonos nevű épületével szemben nem csak kőből épül, de annak puritán stílusától is el fog térni. Itt a visszafogott külső alatt az organikus formák kortárs értelmezése is láthatóvá válik.

Forrás: MTI