Közélet, hírek

Jövőre nyílik a Szépművészeti Múzeum megújult épülete

2017.07.04. 07:47

Legutóbb az 1940-es évek elején lehetett teljes pompájában látni a második világháborúban megsérült, majd azóta bezárt Román csarnokot, amelynek műemléki rekonstrukciója az egész beruházás "szíve". A felújítás már csaknem kész, az új kiállító- és közönségforgalmi terek kialakítása az év végére fejeződik be. 

A végéhez közeledik a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának felújítása, az új kiállító- és közönségforgalmi terek kialakítása pedig az év végére fejeződik be. Átfogó rekonstrukciója után a Szépművészetit 2018 őszén veheti ismét birtokba a közönség. A csaknem 900 négyzetméter alapterületű terem falfestményein hetven restaurátor dolgozott. Mintegy 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá 1500 liter konzerválóanyag, valamint öt és fél kiló aranylemez felhasználásával.

Seress András vezető restaurátor elmondta, a csarnokban már csupán a párkány alatti falrészről hiányzik a festés. Kőszegi Antal főmérnök hozzátette: ennek felfestése előtt helyezik el a terem újragyártott márvány mozaikpadlóját, majd elvégzik a bevilágító hőszigetelt ablakainak cseréjét, felszerelik az árnyékolóberendezést és napkollektorokat helyeznek a tetőre.





Baán László megjegyezte: a Liget Budapest projekt keretében zajló munkálatok nem csupán a Román csarnokot érintik: a múzeum kiállítóterei 2000 négyzetméterrel bővülnek. A múzeum reneszánsz stílusú Michelangelo-termét például az 1970-es években vasgerendákkal galériázták, hogy a könyvelést odahelyezhessék; most ezt a termet is rekonstruálják, de a második emeleten és a mélyföldszinten is bővülnek a kiállítóterek.

A felújítás 14 ezer négyzetmétert, az épület alapterületének mintegy 40 százalék érinti. A csaknem 10 milliárd forintos beruházás keretében korszerűsítik a fűtésrendszert, elvégzik a komplex akadálymentesítést, klimatizálják a kiállítóterek egy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket, korszerű restaurátor- és raktárműhelyeket alakítanak ki. A műtárgyraktáraknak csaknem 500 négyzetméterrel több hely jut a megújult épületben.





Az épület jobban kiszolgálja majd a közönséget is: a nagyobb térbe áthelyezett Egyiptomi gyűjtemény eddigi helyén melegkonyhás étterem nyílik, drasztikusan megnövelik a ruhatárak kapacitását és sokkal nagyobb teret kap a múzeumpedagógia is. A Román csarnokot a tervek szerint ideiglenesen már a Szépművészeti megnyitása előtt, 2018 tavaszán bemutatják a közönségnek - árulta el a főigazgató.

A megújult épület 2018 elejétől a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 19. század előtti gyűjteményeiből rendezett új állandó kiállításnak ad otthont. 2018 és 2019 fordulójára a Szépművészeti tervbe vett egy Leonardo-kamaratárlatot, 2019 őszén pedig Rubens és a flamand barokk művészetét bemutató nagykiállítás nyílik majd - ismertette Baán László.

forrás: MTI