Épülettervek

Jelképteremtés – A BIVAK díjazott terve

2016.11.21. 12:46

Nemcsak Magyarország, hanem Európa különleges városi tere épülhet meg a Gellérthegyen - legalábbis a BIVAK (Máté Tamás, Vass-Eysen Áron) megvételben részesült koncepciója szerint. A 360 fokos panorámával bíró, mindenki számára elérhető, a magyar találmányok és tudósok nevével fémjelzett térburkolatú Citadella a pozitív jövőkép és a kiemelkedő szellemi teljesítmények jelképe lehet. 

Panoráma tér - Jelképteremtés

„A Gellért‐hegy Budapest legszebb kilátópontja, ahonnan a legjobban láthatóak úgy a budai hegyek és az Ördög‐árok völgye, mint a Duna, ill. a pesti oldal nevezetes épületei, azaz a város világhírű, páratlan fekvése. Mint ilyen, turisták ezreit vonzza nap mint nap." A Citadella a magyar történelem része, így elbontása helyett az épület karakterét és fekvését, mint értéket kezeljük. A Duna-parti látkép szempontjából változást nem tervezünk, ám belülről az épület és annak működése új értelmet nyer. Elérhető lesz a turisták és a lakosság számára, közösségi funkciókat fogad be.



 

„A Szabadság-szobor Budapest jelképévé vált, olyannyira, hogy 1980-ban kicsinyített mása bekerült azon tárgyak közé, amelyeket az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan jelképként magával vitt a világűrbe. A kezében pálmaágat tartó büszke nőalak a 10 forintos érme hátlapján is szerepelt 1971 és 1995 között." A Budapest által megpályázott 2024-es Olimpiai játékok logójának központi eleme szintén a Szabadság-szobor. Az idők folyamán a szobor a budai látkép szerves részévé vált, sőt a város arculatában is komoly szerepet tölt be. Mint emblematikus sziluett jól működik, nem kívánunk változtatni az alkotáson.

Mindenki számára elérhető, különleges fekvése miatt Európában is egyedülálló atmoszférát teremtő városi tér létrehozását tűztük ki célul. Az épületet eredetileg az emberek megfélemlítése céljából építették, ám most ezen felülemelkedve, koncepciónkban megnyitjuk a lakosság számára és így a város terévé válhat. A felülemelkedés gondolata az épület metszetén (és működésében) tetten érhető: a földszinten a város épülésének történetét bemutató archív múzeum található (múlt), felette, az első szinten időszakos kiállítások és egyéb szolgáltatások (jelen), míg a másodikon a tudásmegosztás és jövőkutatás helyszíneként szolgáló panoráma-auditórium (jövő) található.




 

Megközelítés

A Duna-parti sziluett, a várral való vizuális kapcsolat és a zöld állomány értékének megtartása szempontjából nem javasoljuk sikló vagy libegő kiépítését. A Duna felőli megközelítéshez, turisztikai attrakciónak számító feljutási javaslatunk egy lift, melynek bejárata a Szent Gellért rakpartról nyílik (egy várakozó-gyülekező térről), séta a hegy gyomrába, majd felvonóval megérkezünk a „panoráma térre". A meglévő sétány és lépcső rendszerek jól használhatóak, azonban átfogó felújításra és arculati megújulásra szorulnak (utcabútorok, információs hálózat, tereptárgyak, világítás stb.). A Döbrentei térről történő érkezés miatt javasoljuk egy gyalogos és kerékpáros felüljáró építését a Hegyalja út felett. A gépjárművel történő megközelítéshez a városszerkezetet érintő beavatkozást nem javaslunk. A Citadella körül megszüntetnénk a körbe aszfaltozott és parkolásra kijelölt területeket, helyén parkosítást, gyalogos és kerékpáros utak, sétányok kiépítését javasoljuk. A Citadellához érkező gépjármű (turista-busz, személyautó) parkolást, az épületen belül oldjuk meg.



Funkció

A Citadella jelenleg izolált, a forgalomtól elzárt épület. Tervünkkel ezen kívánunk változtatni: mindenkinek elérhetővé tennénk, így a javasolt vezérfunkció egy városi köztér, 360 fokos panorámával. A burkolt tér szintjét a meglévő gyilokjáró szintjére emelnénk, így 6000 m2-es közteret kapunk, amihez 2000 m2 kiszolgáló tér (étterem, kiállítótér, fogyasztó terasz) kapcsolódik, megteremtve a huzamosabb ott tartózkodás lehetőségét. A jelenlegi földfeltöltés helyén, a tér alatt kialakítható 2 parkoló szint (38 busz és 118 autó), mely lehetővé teszi a Citadella körüli területek tehermentesítését és parkosítását, élhetőbb környezetet teremtve. Liftekkel, lépcsőkkel és rámpákkal az épületen belüli közlekedés jól áttekinthető, a funkciók szervesen kapcsolódnak egymáshoz (ld. alaprajzok). Valószínűsíthető az elektromos járművek népszerűsége a közeljövőben (a Gellért-hegy környezeti terhelése fellazul), ezért a parkoló szinteken elektromos töltőállomásokat helyeztünk el.

A fentiek alapján a város működését blokkolni kívánt, hadászati céllal épült Citadella, egy a város működését segítő óriási infrastrukturális elemmé alakul át. Az épület szimbolizálja az eltérő korokban létrehozott épített környezet értékeinek egymásra rétegződését, ezáltal egyedi atmoszférájú épület és városi tér jön létre.
 

 

Identitás

Európa páratlan köztere válik belőle, a Szabadság-szobor sziluettjével, 8000 m2-es területével és az eklektikus budapesti panorámával. Magyarország világszerte híres a kreatív „szürkeállományáról". Több mint 70 jegyzett híres magyar találmány van a világban, melyeket a tér burkolatában kívánunk bemutatni. A magyar feltalálók és találmányaik, egységes arculattal, grafikával jelennének meg a burkolat síkjában, mint betétek. Ez sokkal elérhetőbb, kötetlenebb, interaktívabb formátum, mint a „találmányok-csarnoka" gondolat mentén, egy kiállítótérben mutatnánk be. A Citadella helyére több terv is készült mauzóleum funkcióval. Mi ennek a parafrázisát javasoljuk: gyász helyett pozitív jövőkép, a kiemelkedő szellemi teljesítmények tere, mely mindenki számára elérhető és motiváló lehet, hogy a jövőben a burkolati betétek száma szaporodhasson.


Jövőbe tekintés

A „panoráma-auditorium" mindenki számára nyitott tudásmegosztó és
innovációs térként működik a város felett.


BIVAK
Máté Tamás, Vass-Eysen Áron