Közélet, hírek

Jankovics Marcell: az épületek nevelnek minket

2011.01.31. 08:27

Negyven millió forinttal nagyobb keretből gazdálkodhat 2011-ben a Nemzeti Kulturális Alap Építőművészeti Szakmai Kollégiuma a tavalyinál. Az NKA teljes kerete 8,69 milliárd forint lesz.

„Az ember körül minden változik, de az épületek egy-egy nemzedék erejéig nevelnek minket. Az, hogy miként néz ki a Nemzeti Színház, a MÜPA, vagy a nagy CET-bálna, mind meghatározzák egy nemzedéknek az ízlését, vagy jó irányba, vagy rossz irányba terelik. Ha a látvány mellé az emberek nevelő célú kiadványokat kapnak, rendezvényeken, programokon tudnak részt venni, az egy fontos szolgálat” - mondta el a műemlékem.hu-nak Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke. „Ez a célja annak, hogy negyven millió forinttal sikerült megnövelni a tájépítészettel kibővített Építőművészeti Szakmai Kollégium 2011-es, pályázatokra fordítható keretét.”

A kollégiumi keretek legnagyobb nyertese a népművészeti: 70 millió forinttal többet fordíthatnak pályázatokra, mint tavaly. Harminc millióval nő az iparművészeti, 11 millióval a múzeumi szakkollégium kerete. A Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium 2011-ben egyelőre ugyanakkora összeget pályáztathat meg mint tavaly. Ha azonban a bevételek engedik, növelni fogják ennek a kollégiumnak a keretét is – tette hozzá Jankovics Marcell.

 

 

 

Az NKA Bizottságának elnöke minderről azon a sajtótájékoztatón beszélt portálunknak, amelyen a 2010. december 9-én meghirdetett Márai-program előrehaladásáról is beszámoltak. Az egymilliárd forint keretből gazdálkodó program célja az, hogy a magyar könyvpiacon megjelenő legfontosabb, legértékesebb könyvek a könyvtárak közvetítésével eljussanak az olvasókhoz. Ennek lebonyolítására az Alapon belül létrejött a Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégium Dr. Szörényi László, valamint a Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégium Császtvay Tünde vezetésével. A kollégiumok 2011-ben két ütemben választják majd ki a ”nemzeti kultúra minimumát” jelentő 300 könyvet, amelyeket a programban részt vevő 640 könyvtár megkap. Ezen felül összeállítanak egy ezer féle könyvből álló csomagot, amelyből szabadon választhatnak a könyvtárak. A könyvek első adagja már a nyáron, míg a második decemberben kerülhet az olvasókhoz.

A cikk folytatása a műemlékem.hu magazinjában.