Épülettervek/Tervpályázat

Itt az újpalotai közösségi ház tervpályázatának eredménye

2014.10.02. 13:06

Harminc érvényes pályázatból Bődi Imre és Frikker Zsolt nyerte az újpalotai lakótelepen felépíteni kívánt közösségi ház tervpályázatát a Bíráló Bizottság szerint a mezőnyből mindféle értelemben kiemelkedő, ikonikus, előremutató, fiatalos, dinamikus és vonzó tervével. 

A Közbeszerzési Értesítőben 2014.07.14.-én a KÉ-13542/2014. Ikt. számon közzétett, közösségi, nyílt közbeszerzési eljárásban 30 pályamű érkezett be, amelyek bontása 2014. szeptember 10-én történt meg. A pályaművek mindegyike zárt, sértetlen csomagolásban érkezett. A titkosság követelménye a tervpályázat során folyamatosan biztosított volt, a pályaművek mindegyike megfelelt ez utóbbi követelményeknek. Ezt követően a Bíráló Bizottság megkezdte a pályaművek részletes, szakmai értékelését. 2014. szeptember 10-től 2014. szeptember 21-ig. A tervpályázati kiírásokat minden pályamű szerzője betartotta, így egyetlen pályázat kizárására sem került sor.

A pályázat eredménye

I. díj - 14. bírálati sorszámú pályamű -  Bődi Imre és Frikker Zsolt - 5.000.000 Ft,-

II. díj - 28. bírálati sorszámú pályamű - Tarnóczky Tamás Attila (Építészkohó Kft.) - 3.400.000 Ft,-

III. díj - 20. bírálati sorszámú pályamű - Építész Stúdió Kft., Lépték Terv Kft. - 3.000.000 Ft,-

Megvételben részesült - 6. bírálati sorszámú pályamű - Láris Barnabás, Vesztergom Ádám - 950.000 Ft,-

Megvételben részesült - 10. bírálati sorszámú pályamű - Álmos Gergely, Kun Tamás és Kozma Zoltán (PYXYR Stúdió Kft.) - 950.000 Ft,-

Megvételben részesült - 17. bírálati sorszámú pályamű - Perényi Tamás DLA, Török Zoltán és Perényi Flóra (BME Lakóépülettervezési Tanszék) - 950.000 Ft,-

További tervek:

19. bírálati sorszámú pályamű - Dévényi Tamás, Valkai Csaba (Budapesti Műhely)

Részletek a zárójelentés összefoglaló értékeléséből:

A Kiíró szándéka a tervpályázattal, hogy a létrejövő épület és tér részt tudjon vállalni az itt élők mindennapjaiban és teret biztosítson ünnepeik, kiemelt rendezvényeik megtartására. (...)

A jövőbemutató építészeti szándékot a pályázók az épület megformálásával és a közterülettel való kapcsolatának megfogalmazásával igyekeztek elérni. A Bíráló Bizottság a letisztult, mégis újszerű építészeti gondolatokat ítéli sikeresnek, ahol az új épület kapcsolatot tud teremteni a természeti és épített környezettel. E téren több sikeres megoldás volt a pályázatok között. (...)

Természetesen a Bíráló Bizottság azt értékelte, ha a pályázók maximálisan teljesítik a Kiírásban elvártakat. Ez valójában nagyon sok szempontot tartalmazott, melynek egyidejű figyelembevétele és megvalósítása a beadott 30 pályamű átvizsgálása után kimondható: nagy próba elé állította a tervezőket. A BB részletesen megvizsgálta azokat a pályaműveket is, akik szembehelyezkedtek a kiírássa, de megoldásaikat nem tudta elfogadni.