Programok

Ipari Örökség Tanműhely I'5 - kiállítás

2018.09.25. 10:46

A 2018-ban megalakult I’5 (Ipari Örökségi Tanműhely és Tábor) első akcióterülete a miskolci Egyedi gépgyártó csarnok volt, ahol a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatóinak részvételével létrejött szakmai műhely a helyszíni felmérésből, majd a későbbi rajzfeldolgozásból és kutatómunkából állt. Ebből nyílik most kiállítás a városban, szeptember 26-án.

A SZIE Ybl és az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Közhasznú Egyesület közreműködésével létrehozott értékmentő tevékenység ezévi miskolci témája Tóth Viktor építész - a korábbi, hasonló tematikájú 'Acélváros_2016' felmérő tábor szervezője, az Észak-Kelet Átjáró tagja -
javaslata alapján került kiválasztásra.

Az I’5 célját tekintve szeretné bemutatni az ipari örökség jelentőségét, mely a hazai műemlékvédelem jelenleg méltatlanul perifériára szoruló területét jelenti.

A konkrét 2018-as projekt az Egyedi Gépgyár értékeit és jelenlegi állapotát kívánta felmérni, szakmailag feldolgozni, valamint közkinccsé tenni, és ezzel - a remények szerint - elősegíteni annak megőrzését és esetleges jövőbeli felújítását is.

Az I’5 mindösszesen 2 hónapnyi idő alatt a felmérési anyag és a történeti értékekkel kapcsolatos információk begyűjtésétől a feldolgozáson keresztül el tudott jutni a felmérési 3D-s modell és dokumentáció, a tudományos kutatási dokumentáció, valamint az ezekből készített kiállítási anyag és kiadvány elkészítéséig.

I’5_2018 résztvevők (SZIE Ybl):

  • Gál Bence
  • Gere Zsolt
  • Juhász Emese Csenge
  • Juhász Emese Katinka
  • Lakatos Emese
  • Lengyel Zoltán
  • Szabó Balázs István
  • Zelenka Zoltán

Vezetők, szervezők:

  • Csontos Györgyi DLA (SZIE Ybl, vezető oktató)
  • Tóth Viktor (Észak-Kelet Átjáró, építész)
  • Virág Norbert (SZIE Ybl, demonstrátor)
  • Csibi Dániel (SZIE Ybl, demonstrátor)

Szervező: Ipari Örökség Tanműhely (I’5)

Támogatók: SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar, Nemzeti Kulturális Alap,
Észak-Keleti Átjáró Egyesület, MEVA Zsalurendszerek Zrt., TERC Kft.

 
Megnyitó:

  • Nagy Gergely Domonkos PhD, SZIE Ybl Építészmérnöki Intézet, mb. intézeti igazgató
  • Csontos Györgyi DLA, SZIE Ybl Építészmérnöki Intézet, egyetemi docens, I’5 vezető

Helyszín: Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar, „Híd” 1. emelet
Időpont: 2018. szeptember 26., 16:00