Épülettervek/Hallgatói terv

Integrációs Szálloda Nagymaroson: Otthon és munkalehetőség értelmileg akadályozott személyek számára

2023.09.30. 14:52

Vöröss András Bendegúz diplomamunkája során olyan épületegyüttest tervezett, amely felnőtt értelmileg akadályozott személyek társadalomba való beilleszkedését segíti elő, egyrészt a munka világába, másrészt a kapcsolatteremtésbe.  A koncepció fő eleme a kettős funkció, amely a munkalehetőséget és a lakhatást jelenti. A tervezett intézmény magába foglal egy lakóotthont, illetve az ott lakók által üzemeltetett kisebb szállodát.  A szálloda fenntartásában való munkálatok nemcsak sokrétű feladatokat biztosítanak a lakóknak, hanem az érkező vendégekkel való kapcsolatteremtés lehetőségét is. A koncepciót a tervező maga ismerteti.

TÉMA
Személyes indíttatásból elindulva, felnőtt értelmileg akadályozott személyek számára szerettem volna egy integrációs lakóotthont megteremteni, amely munkalehetőséget is biztosít számukra.

Ezenfelül olyan funkcióban gondolkoztam, amely a kapcsolatteremtésben és egymás megismerésében is segíti őket. Ezért választottam a szálloda funkciót, amelyet egy kisebb étteremmel és egy kisebb rendezvényteremmel bővítettem ki, melyeknek a mindennapi munkafolyamataikat az itt lakó értelmileg akadályozott személyek látnák el.

A szakdolgozatban ennek az eszközeit, tendenciát vizsgáltam meg, hogy jelenleg milyen irányban halad a fejlődés.

KONCEPCIÓ ÉS HELYSZÍNVÁLASZTÁS

Helyszínnek Nagymaros határán álló üres telket választottam, amely a lakók és a szálloda igényeinek is ideális helyszín. A település kis léptéke, a közlekedés és a turizmus voltak a fő szempontjaim. 

TERVEZÉSI CÉLKITŰZÉSEK

Az épület egyik célja az értelmileg akadályozott személyek integrációja a társadalomba, ezért fontosnak tartottam, hogy az épület szellemisége is ezt tükrözze. A célom az volt, hogy az épület minél inkább a település részévé váljon, és tovább erősítse építészeti viselkedését.  Nagymaros identitásának vizsgálatát ezért tartottam elengedhetetlennek. 

Megvizsgálva arra jutottam, hogy három fő tényező határozza meg: a Duna, a visegrádi vár és a hegyek. Mindegyik a kilátáshoz kapcsolódik, amely a tervezés során is egy fő szempont volt. 

Az építészetét vizsgálva szintén három fő elemet emelnék ki, melyek uralják Nagymaros látképét: a kő, mint az egyik legjellemzőbb építőanyag, az apróbb nyeregtetős házak és a sok apró nyeregtetős épület vörös cserépfedése.  

A tanulmány során meghatározott igények és építészeti elképzelések hatására a kolostorok kialakításával vettem észre hasonlóságot, ezért ezt emeltem még be az inspirációim közé, hiszen hasonlóan védett, részben elszigetelt közösségek otthona volt, akik valamilyen munkával is foglalkoztak. Illetve az előzetes kutatás alapján a belső udvaros elrendezés is ideális a célközönség igényeinek kialakítására. 

ÉPÜLET

Az épület tervezése során a privátsági szintek alapján tagoltam az épületet, illetve viselkedési zónákat hoztam létre. Nagy az épület, ezért funkciók szerint szétbontottam több kisebb nyeregtetős épülettömegre, létrehozva ezzel két belső udvart. Az egyik udvar a lakók privát belső kertje, amely közvetlenül kapcsolódik a nappali zónájukhoz. A másik a vendégek kertje, amely már nyit a külvilág és a kilátás felé, ez ad helyet a kapcsolatteremtésre, egymás megismerésére. 

Az épület falazatát és tetőszerkezetét is vasbetonból terveztem meg, ezt tükrözi a homogén vörös szálcement burkolat a homlokzaton, mellyel utalok Nagymaros vöröses látképére. 

A gabionfalat használom árnyékolásra, szél elleni védekezésre és a beláthatóság csökkentésére. Ez egyben tovább erősíti a védelemérzetet is, illetve összeköti az épületet a természettel. 

CÉLKITŰZÉS

A diplomamunkám keretein belül egy olyan épületegyüttest szerettem volna létrehozni, amely a felnőtt értelmi sérülteknek segít a társadalom teljes értékű tagjaivá válni, amely segít nekik integrálódni.  Egy lakóotthont és munkahelyet biztosító intézmény megalkotása volt a cél.