Közélet, hírek

Helyi civilek mentenék meg a bontástól a józsefvárosi Gólya épületét

2021.11.17. 16:52

A Bókay János utcában álló egyszintes ház már az 1900-as évek elejétől - kisebb megszakításokkal - vendéglőként üzemelt. Magántulajdonosa az odatervezett lakóház látványtervével árulja - hogy a bontástól megmenekülhessen, a C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület kérvényezte az épület helyi védelem alá helyezését. 

A C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület Facebook-oldalán tett közzé egy posztot, amiben a bontás előtt álló, már két éve kiürült egykori Gólya épületének megmentéséről írnak. Ahogy felidézik, az egyszintes, historizáló stílusú, az 1880-as évekből származó ház már 1906-tól, kisebb megszakításokkal vendéglőként üzemelt. 1992-ben itt forgatták Szomjas György kultfilmjét, a Roncsfilmet, az utóbbi időkben helyi civil szervezetek és megmozdulások egyik fő színtere volt. Számos előadásnak, koncertnek és más rendezvénynek, valamint karitatív és jótékonysági cselekvésnek adott helyet, emellett jelentős inkubációs funkcióval bírt a feltörekvő vagy induló zenekarok számára, próba- és fellépési helyként működve. 

"Ez a ház egy igazi tanú-épület", ami, bár "Józsefváros régi utcaképét őrzi magában, egyedül maradt a sokemeletes újépítésű iroda- és lakóházak dzsungelében. A kulturális értéke mellett ez adja egyediségét, aminek védelme összhangban van a kerület településkép védelméről szóló 2017-es önkormányzati rendeletével. A fentiek miatt beadtuk az épület helyi védelem alá helyezésére vonatkozó kérelmünket" - olvasható a bejegyzésben, amelyben azt is írják, hogy a telket, ahol a ház is áll, magántulajdonosa az odatervezett lakóház látványtervével árulja, így sorsa az elbontás. Ettől csak a nagyon gyorsan megítélt helyi védettség mentheti meg, fogalmaznak. 

A posztban felidézik még a két, ugyancsak nagy hagyománnyal bíró egykori vendéglátóhely: a budai Márványmenyasszony és az erzsébetvárosi Wichmann-kocsma bontástól való megmenekülését is, amely civil nyomás hatására történt. 

A Bókay János utcában álló Gólya környéke az elmúlt időszakban gyökeresen átalakult a Corvin-negyed grandiózus ingatlanfejlesztéseinek köszönhetően - egyebek mellett a közvetlen szomszédságában épült fel néhány évvel ezelőtt a Nokia-székház, amelyről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. 2017-ben derült ki, hogy az ingatlant árulják (az ott működő szórakozóhely azóta az Orczy útra költözött), és még mindig hirdetik eladó lakóövezeti telekként, ára egymillió euró. "Rendkívüli, különleges elhelyezkedésű, a NOKIA irodaházzal határos, 407 négyzetméteres telek, az L1-VIII-7 építési övezetben. Zártsorú, nagyvárosias beépíthetőséggel, br. 1830 nm.", írják róla, azt is hozzátéve, hogy a kerület honlapján megtekinthető a tervtanács által jóváhagyott 30 és 23 lakásos társasház terve.

A tervtanácsi véleményezéshez készített, még 2018-ban datált munkaközi változatokat innen és innen lehet letölteni. Az ÉTDR-ben egyébként már látszik, hogy 2021. november 10-i dátummal kérvényezték az épület bontásának engedélyezését. 

Frissítés (11. 23.): A Józsefváros Újság arról számolt be, hogy a múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésen a C8 Pikó András polgármester és Erőss Gábor alpolgármester által támogatott javaslatát elfogadták, fél évig tehát biztosan marad a Bókay János 32. szám alatti ház változatlan állapotban. Ennek értelmében a bontás nem kezdődhet el addig, amíg a védettség él. Abban egyetértés van, hogy "megőrzése legalábbis megfontolandó", ám abban is, hogy "építészi kvalitásai nem teszik indokolttá a ház megőrzését: az önkormányzat által felkért két szakértő véleménye szerint is az épület nem képvisel komoly építészeti értéket". Az ülésen elhangzott, hogy a polgármester kezdeményezni fog egy egyeztetést a tulajdonossal, de az, hogy milyen ajánlattal áll majd elő az önkormányzat, még nem lehet tudni.

A szakértői vélemények alapján a háznak egyetlen, valóban értékes eleme van: a bejárati ajtó feletti relief, ami egy söröskorsót lábával tartó gólyát ábrázol. A lap úgy tudja, a domborműért már be is jelentkezett a tulajdonosnál Bókay János gyermekgyógyász, az utca névadójának unokája, akinek szándékai szerint a SOTE Orvostörténeti Múzeumában lelne új otthonra a madár.