Emberek/Portré

Hajós Alfréd 1878-1955

2010.04.06. 12:33

A világ mint az első újkori olimpián két aranyérmet szerzett úszót ismerte meg. Építész diplomájának megszerzése után öt évvel a versenyszerű sportolással felhagyott.

Hajós Alfréd
1878-1955

A világ mint az első újkori olimpián két aranyérmet szerzett úszót ismerte meg. Építész diplomájának megszerzése után öt évvel a versenyszerű sportolással felhagyott. Az Alpár Ignác és Lechner Ödön műhelyekben eltöltött tanulóéveket követően, 1907-ben önálló irodát nyitott. Számos jelentős sportlétesítményt és lakóépületet alkotott, de mint a vasbeton szerkezet merész használóját is számon tartják napjainkig. 1953-ban nemzetközi oklevéllel ismerték el Mexico Cityben a szinte egyedülálló sportteljesítményeivel azonos értékű szellemi tevékenységét. Ő vetette fel először a Népstadion létesítésének ötletét, megvalósulását azonban már nem érhette meg. Tervei alapján épült számos magyarországi iskola, lakó- és középület, a Lőcsei Katolikus Főgimnázium, a margitszigeti Sportuszoda és a győri Strand és Versenyuszoda.