Technológia

Fitten az irodában, avagy tegyük állíthatóvá asztalainkat

2019.01.08. 14:52

Gondolták volna, hogy a mindennapi irodai munkavégzés közben is elérhető olyan aktivitás, mintha többször is lefutnánk a bostoni maratont? Ehhez nem kell más, mint egy éven keresztül minden munkával töltött órában állva dolgozni. Meg persze az ehhez szükséges asztal.

A munkavállalók jó közérzetét és egészségét a megfelelő irodai környezettel támogató WELL minősítési rendszer két kategóriája, a Kényelem és a Fitness is foglalkozik a fizikai aktivitással a mindennapi munkavégzés során. Mivel időnk kilencven százalékát zárt térben, ebből nyolc-tíz órát a munkahelyünkön töltünk, ez hatással van közérzetünkre, jól létünkre is. A legnagyobb veszélyt egészségünkre a fizikai inaktivitás jelenti. A munkatársak 71 százaléka érzi egészségesebbnek magát azokon a munkahelyeken, ahol lehetővé teszik a mozgást, ami 12 százalékos teljesítménynövekedést eredményez.

A munkáltatók számos módon segíthetik munkavállalóikat a rendszeres testmozgásban, és ezt nemcsak fitness bérlettel vagy a munkahely közelében kialakított kerékpármegőrzővel tehetik meg, hanem irodai berendezésük tudatos kialakításával is. Az Europa Design saját irodáját is úgy rendezte be, hogy ügyfelei működés közben is kipróbálhassák a fizikai aktivitást segítő munkaállomásokat. A WELL sztenderd 71-es és 73-as, az ergonómiával foglalkozó pontja az irodaszékeknél a rugalmas és dinamikus ülést, a székek ülésmagasságának és mélységének az állíthatóságát írja elő, amely követelményeknek az Europa Design által forgalmazott irodai görgős székek megfelelnek.

Sőt, a vezető gyártók ennél sokkal nagyobb komfortot nyújtanak. Az amerikai Herman Miller és a német Wilkhahn székeiben bárki megtapasztalhatja a dinamikus ülés élményét. A Wilkhahn mintegy 40 éve először vezette be Európában a szinkronmechanikát, ma pedig már olyan székeket fejleszt, amelyek nemcsak előre-hátra, hanem oldalirányban is követik a benne ülő emberek mozgását. A világ második legnagyobb irodabútorgyártója, a Herman Miller székeiben az innovatív rugalmas anyagok a test minden rezdülését, mozgását követik, miközben megfelelő támaszt is nyújtanak. A trendek a minél könnyebb használhatóság és állíthatóság irányába mutatnak. A mozgást motiváló iroda azonban messze túlmutat az ülésergonómián.

Talán sokakban fel sem merül, hogy megszokott, statikus asztalaink is dinamikussá tehetők. Az irodabútorgyártók közül a dán Dencon és az amerikai Herman Miller elektronikusan állítható magasságú asztalai mellett váltakozó, ülő és álló munkavégzés is lehetséges. Az ergonómiai ajánlások szerint óránként legalább tíz percet álló pozícióban is kell dolgozni. A Dencon cég kutatásai szerint, ha egy éven keresztül a nyolcórás munkanap alatt óránként tíz percet álló helyzetben dolgozunk, az egyenértékű azzal, minta kétszer lefutnánk a bostoni maratont. A WELL ergonómiára irányuló pontja azt írja elő, hogy a munkahelyek legalább harminc százalékában legyen vagy elektronikusan magasságállítható, vagy egymás mellett ülő és álló magasságú asztal, amelyeknél felváltva lehet dolgozni. A WELL minősítést a LEED minősítést is végző amerikai szervezet fejlesztette ki, nem véletlen, hogy a Herman Millernek a saját termékei is már minősítettek. Az innovatív görgős székek mellett asztalaik nagy része elektronikusan állítható magasságú. Ezzel elsősorban azoknak a munkatársaknak segít, akiknek tevékenysége asztalukhoz kötött, és az állíthatóság hiányában egész nap ülőmunkát végeznének. Robert Propst már 1968-ban kifejlesztett egy álló magasságú asztalt a Herman Millernek azzal az indoklással, hogy „az emberek fizikai gépezete nem egy dolognak a sokáig tartó, hanem több dolog elvégzésére jött létre.” A Herman Miller motorosan állítható magasságú asztalai, mint például az Atlas Office Landscape, a Locale, a Layout Studio és a Ratio, a klasszikus egyéni elmélyült munkavégzés mellett segítik a kollaboratív csapatmunkát is. Néhány gyártó a fix asztalok mellett már a görgős tárgyalóasztalokat is ellátja a magasságállítható megoldásokkal: a spanyol Actiu Talent asztala manuálisan állítható, a lehajtható asztallap pedig whiteboardnak is használható, ugyanúgy, mint a Wilkhahn akkumulátorral működő, elektronikusan állítható Timetable asztala.

Europa Design