Épületek/Örökség

Érték, amit nem könnyű érteni - Virág Csaba balatonfüredi sportszállás épülete

2020.05.26. 16:56

Az utóbbi hetekben a Teherelosztó kapcsán felélénkült a nagyon is időszerű és fontos diskurzus a múlt század építészetéről, a modern-brutalista épületek pusztulásával elvesztett értékről. Virág Csaba egy másik, sokkal kevésbé ismert épülete a Balaton-parton egy intenzív fejlesztési területen üresen áll. Dávid Dóra építész írása.

A balatonfüredi sportszállás épület telkén nagy léptékű beruházás kivitelezése indult meg. Foglalkoztatott, hogy mi lesz Virág Csaba elhanyagolt, különös alkotásának a sorsa? Pár hónappal ezelőtt szomorú hírek érkeztek arról, hogy a bontás lehetősége is felmerült, de információink szerint ma éppen az az álláspont, hogy integrálják az épületet az új tervekbe. Végleges döntés még nem született a kérdésben. 

Az Országos Műszaki és Fejlesztési Bizottság balatonfüredi Jacht Klubjának tervezésére Virág Csaba az 1960-as évek elején kapta a megbízást, a ház 1972-re készült el. Egy nagyvonalú fejlesztési koncepció szerint ez az épület lett volna az első egy egész sor vitorlás klubház között, amit a „vitorlás partnak" kijelölt hosszú partszakaszon terveztek felépíteni, ám a tervezetből végül sem a parti sétány, sem a többi klubház nem készült el, csupán az OMFB sportszállása. Az építész saját bevallása szerint ez volt az egyik legkedvesebb tervezési feladata, mivel ő maga is szenvedélyes vitorlázó volt, építészként pedig felszabadultan kísérletezhetett: egy üres, nádassal borított területet kapott, megkötésektől és igazodási pontoktól szabadon. Ez a kísérletező kedv és a gondos formálás a ház minden részletében tükröződik a vagány szerkezeti kialakítástól kezdve a balatoni homlokzat eltolható üvegfalain át egészen az olyan apró megoldásokig, mint az ablakok alatti bádogfedés kialakítása.

Virág Csaba a legkisebb elemekre is kiterjedően tervezte meg a házat, olyannyira, hogy az általa alkotott egyedi bútorok készítéséhez külön fonási technikára tanította a kárpitos mestereket, így még a függőágyak felfüggesztése is a vitorlázáshoz kötődött. A ház elvitathatatlan értéke az aprólékos tervezésben, a mindenre részletre kiterjedő koherenciában és a bravúros mérnöki megoldásokban rejlik, ami valószínűleg leginkább a szakmabeliek számára jelent sokat.

Mégis azt gondolom, hogy nem csak a meglehetősen szűk körű építész és tervező közösség szemében kell komoly értéket képviselnie egy ilyen alkotásnak. Két évvel ezelőtt sokat foglalkoztam az épülettel a diplomamunkám kapcsán, a tervem témája ennek a háznak és a környékének a rehabilitációja volt. Számomra sem volt egyértelműen „szép"  a sportszállás, mindig egy különös feszültséget éreztem benne, zavarba ejtett a bátor, már-már pimasz formálása, és idő kellett hozzá, hogy megértsem a részleteit, a szokatlanságában rejlő szerethetőséget. A mai környezetében még inkább disszonánsnak hat; építése idején sokkal szabadabb környezetben állt, míg az elmúlt ötven évben köré épült, meglehetősen heterogén épített környezetben egy feledésbe merülő korszak furcsa arányú, elhanyagolt maradványának tűnik. Ezért ezt a házat talán még nehezebb érteni és értékelni, mint a Teherelosztó épületét. 

Mégis, most, 2020-ban pont ez különcség adja az értékét, ami sokkal inkább hangsúlyt és teret érdemelne a levegőben lógó bontás helyett. Az építése idején, a hatalmas méretű balatoni szállodák megjelenésekor ez volt talán az egyetlen ház a füredi parton, ami úgy tudott korhű lenni, hogy valódi arca volt, valóban a helyhez kötődött; és továbbra is ez az egyetlen épület a környéken, ami léptékében és részleteiben is őszintén a tó közelségének az élményéről szól, a víz és a sport játékosságáról. Oly sok korabeli és kortárs vízparti épülettel ellentétben nem nyomja össze a tájat, nem feszegeti a beépítési lehetőségek korlátait. A hatvanas, hetvenes évek sokak által sablonosnak tartott „kockaházaihoz" és a manapság ismét gombamód szaporodó, fájdalmasan középszerű Balaton-parti épületekhez képest ez egy látványos, bátor, igazán egyedi alkotás, ami ízléstől, korszellemtől és hangulattól függetlenül kimagasló értéket képvisel.

Dávid Dóra építész

 

Szerk: Somogyi Krisztina