Közélet, hírek

Eredményt hirdettek a pécsi aquapark-tervpályázaton

2022.12.23. 10:48

A komplexum multifunkcionális sportcsarnokot, uszodát és szállodát is magában foglalna az elképzelések szerint a Tüskésréten. A felhívásra összesen 14 pályázó nyújtotta be munkáját, és bár első díjast nem hirdettek, második helyezettet és két harmadik díjast igen, valamint három tervet megvételben részesített a bizottság. 

Eredményt hirdettek a pécsi multifunkcionális sportcsarnok és uszoda, valamint az uszodához kapcsolódó aquapark tervpályázatán. 

A fejlesztés híréről korábban mi is beszámoltunk: a helyi önkormányzat 2015-ben állapodott meg a kormánnyal arról, hogy a Modern Városok Program keretében megépülhet a szállodát is magában foglaló épületkomplexum. A beruházás előkészítésére 2016-ban 500 millió forintot biztosított a kormány, a polgármester pedig nyáron arról beszélt, hogy közel 80 millió forintot fordítanak a tervpályázat lebonyolítására és a pályaművek díjazására.

A korábbi koncepció helyett új célok mentén új stratégiát alkottak, aminek része volt az új helyszín kiválasztása is. Eredetileg ugyanis a Füzes dűlőbe, az Expo Center mellé tervezték a beruházást, de ezt elvetették, így merült fel a Tüskésrét mint lehetséges helyszín, ami egy valaha volt pécsi iparterület rekultivációjával létrejött új városi liget.

A felhívásra összesen 14 pályázó nyújtotta be munkáját. Összefoglalójában a bírálóbizottság üdvözölte, hogy nagy számban és magas színvonalon érkeztek be tervek, de hozzátették azt is, hogy a kiírás előírásainak megsértése vagy nem teljesítése miatt több pályaművet is ki kellett zárni. 

A pályázat a tervezési területen elkezdődött sport- és rekreációs fejlesztésekhez illeszkedő, komplex, turisztikai vonzerővel is rendelkező együttes létrehozására keresett beépítési koncepciókat, tervjavaslatokat, magas esztétikai minőségű, progresszív műszaki-technikai megoldásokat tartalmazó, átgondolt térszervezéssel kialakuló közösségi terek létrehozását tűzve ki célul. A tervezendő épületek (aquapark, sportuszoda, multifunkcionális rendezvénycsarnok, szálloda) tervezési programjai különböző előkészítettségi fázisban voltak, csupán a főbb funkciók minimális elvárásait tartalmazták, tág teret hagyva a tervezői elképzeléseknek.

A zsűri mind a megvalósíthatóság, mind a fenntarthatóság szempontjából a kompaktabb elrendezést preferálta, fókuszba helyezve az összetett funkció sajátosságaihoz igazodó térszervezést, valamint a komplexum arculatának karakteres megjelenését. Az értékelésnél szempont volt például a fenntartható anyaghasználat, az energiatudatosság, a megújuló energiahasználat, a városra jellemző anyaghasználat és karakter, valamint a strandélmény komplexitása is. 

Ahogy az értékelésben írták, előnyt élveztek azok a pályázatok, amelyeknél az aquapark és a hotel kapcsolata biztosított volt, megfelelő módon választották szét a gépkocsiforgalmat, a parkolókat, illetve a pihenő zónákat, parkokat és zöldfelületeket, továbbá jó pályázói döntés volt a tó mint látványelem használata is. Méltatták azokat a terveket, amelyek megjelenést tekintve visszafogott, ugyanakkor elegáns, a táji környezetbe belesimuló megoldásokat javasoltak, és a szerkezetválasztásnál figyelembe vették a gazdaságossági követelményeket is.

Az értékelés során a zsűri arra jutott, hogy a kiírásban megfogalmazott feladat komplexitása - négy nagyvolumenű középület, illetve ezek tájépítészeti integrálását egyetlen pályaműnek sem sikerült minden tekintetben megvalósítani, így első díjat végül nem hirdettek. Második helyezett lett a NAPUR Architect pályaműve, megosztott harmadik díjban részesült a MÁS DESIGN és a Perényi Stúdió, valamint a CAN Architects terve, megvételt nyert továbbá a Modulárt, az AU.ROOM Építész Műhely, illetve a KÖZTI munkája. A második díjért bruttó tízmillió forint, a harmadik díjért pályaművenként bruttó kilencmillió forint, a megvételért pályaművenként bruttó ötmillió forint járt.  

A bizottság elnöke Péterffy Attila polgármester, társelnöke Perényi Lóránt László építészeti stratégiáért felelős helyettes államtitkár, az Építési és Közlekedési Minisztérium delegáltja volt. Tagjai Herczeg László okleveles építészmérnök, a Budapesti Építész Kamara alelnöke, a Magyar Építész Kamara delegáltja, Tutervai Mátyás okleveles építészmérnök, a MÉK alelnöke és delegáltja, Molnár Csaba Csongor okleveles építészmérnök, a Dél-Dunántúli Építész Kamara elnöke és delegáltja, Dr. Zoltán Erzsébet Szeréna okleveles építészmérnök, vezető tervező, a DDÉK delegáltja, Dr. Veres Gábor, a PTE-MIK Építész Szakmai Intézet Tervezési és Várostervezési Ismeretek Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, vezető tervező építész, belsőépítész, a Pécsi Tudományegyetem delegáltja, valamint Sík Lajos, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Városfejlesztési és Kommunális Bizottságának elnöke volt. 

A részletes zárójelentés itt olvasható. A díjazott pályamunkákat részletesen is bemutatjuk olvasóinknak.