Közélet, hírek

Eladásra és kiadásra is hirdetik a Rác fürdőhöz épült hotelt

2023.03.16. 16:11

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a szálloda hasznosítására párhuzamosan két pályázatot is indított: az egyik egy hosszú távú bérleti konstrukcióra, a másik a hotel épületének értékesítésére vonatkozik. 

Eladásra és kiadásra is meghirdette a fővárosi vagyonkezelő a Rác fürdő szomszédságában épült Rác Hotelt, derül ki a BFVK oldaláról. Erről a tulajdonos Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. oldalán is írtak korábban - eszerint a hotel hasznosítására párhuzamosan két pályázatot indítanak, az egyik egy hosszú távú bérleti konstrukcióra, a másik a hotel épületének értékesítésére vonatkozik. 

Az egyik kiírás szerint a I. kerületi Hadnagy utca 8-10. alatt található, a BGYH kizárólagos tulajdonát képező, összesen 2070 négyzetméter területű (több mint 8 ezer négyzetméter nettó hasznos alapterületű) szállodát nyilvános, kétfordulós pályázat útján értékesítenék. Az ingatlan minimális vételárát négymilliárd forint + áfában határozták meg. A szálloda alapjául szolgáló telekből a 3361 négyzetméternyi telekrész földhasználati díja 66 millió 400 ezer forint + áfa évente. A második forduló elektronikus árverés formájában zajlik majd, a pályázat beadásának határideje 2023. május 17.

A kiadásról szóló hirdetményben azt írják, hogy a hotel és a telekrész haszonbérbe adása 15 év határozott időtartamra, további 5 év hosszabbítási lehetőséggel történhet meg, a bérleti díj minimális összege nettó egymillió euró + áfa lenne évente. Az első 5 évre vonatkozó összeget a szerződéskötést követően egyben, előre köteles megfizetni a bérlő, aki a szerződés megkötésével egyidőben köteles beruházási szerződést is kötni és legalább 6 millió 250 ezer euró + áfa értékben vállalni az ingatlan korszerűsítését. A pályázat az előbbihez hasonlóan nyílt, kétfordulós, a második forduló elektronikus pályázati árverés. A benyújtás határidő ugyancsak május 17.



A Rác fürdő a főváros egyik legrégibb, török kori eredettel bíró fürdője; szinte minden korszakban alakítottak rajta, jelentősebben az 1860-as években, Ybl Miklós tervei nyomán. Az épület a II. világháború alatt súlyosan megrongálódott, az Ybl-féle bővítés is jórészt megsemmisült. A háború után a fürdőt csak 1965-ben nyitották meg, a ’60-as évek elején történt felújítás során több megmaradt, de sérült épületrészt elbontottak. A nyolcvanas évekre a fürdő állapota egyre romlott, felújítása 2002-ben már halaszthatatlan volt, ezért bezárták, és úgy tervezték, 2004-ben már ismét fogadhat vendégeket. 2010-re befejeződött az évtized egyik legjobban várt felújítása egy szállodarész hozzáépítésével egyetemben, ám "számos tulajdonosi és jogi vita miatt" a fürdő végül mégsem nyitott meg, és a mai napig zárva tart, írják a BGYH honlapján. Az épület állapota folyamatosan romlott, sőt, veszélyessé vált, ezért az újranyitáshoz elképzelhetetlen az újbóli felújítás.

A hányatott sorsú fürdőt a szállodával együtt 2021 tavaszán a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. több mint ötmilliárd forintért bocsátotta árverésre. A felszámolási eljárás során a BGYH egyedüli licitálóként vásárolta meg az ingatlanegyüttest; a főváros átmeneti, célhoz kötött finanszírozásként közel hét és félmilliárd forint összegű kölcsönt biztosított a tranzakcióhoz.



A vásárlás után megkezdődött a felújítás előkészítése. A több éven át kihasználatlanul, üresen állt fürdőkomplexum állaga erősen leromlott, ezért először is az épület állapotfelmérését kellett elvégezni (ezt tavaly a Dévényi Tamás által vezetett és az épületegyüttest tervezőként jól ismerő Budapesti Építőművészeti Műhely teljesítette), ezt követi a tervezés és a tényleges felújítás, majd a fürdő újbóli, immár tényleges megnyitása. A hotel műszaki állapotfelmérése tavaly nyáron szintén megtörtént, az eredeti terveket – Pethő László vezetésével – készítő Geon Építész Stúdió és Mérnöki Iroda Kft. végezte. A Rác fürdő épületének tervezési munkáit, szerzői jogára tekintettel kizárólagos jogosultsággal a Budapesti Építőművészeti Műhely Tervező Kft. készíti. 

Az Inforádióban idén januárban Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes arról beszélt a téma kapcsán, hogy a fürdőt a fővárosi tulajdonú BGYH üzemeltetné tovább, ám a szálloda működtetőjét pályázat útján választanák ki. A fővárosi vezetés arról is döntött már, hogy a hotelre beérkező vételárból vagy a hosszú távú bérleti szerződés első részleteiből fedezné a fürdőfelújítást. Arra törekednek, hogy a hotelt a végleges eladás helyett inkább bérbe adják a leendő működtetőnek, mondta el Bősz Anett, aki szerint a két felújítás valószínűleg egyszerre kezdődhet el, csak az egyiket egy piaci szereplő, a másikat pedig a BGYH fogja levezényelni. A hotel bérbeadása esetén akár azt is el tudják képzelni, hogy az abból folyamatosan beérkező pénzből sávosan újítják fel és nyitják meg a fürdő újabb és újabb szolgáltatásra alkalmas medencéit, illetve egyéb tereit, így a felújításokról is több tenderen döntenének. A főpolgármester-helyettes elképzelhetőnek tartja, hogy jövő tavaszra már a fürdő és a szálloda is üzemelhet; a fürdő felújítása a tervek szerint 2,5 milliárd forintba fog kerülni, de ez még nem a végleges összeg.