Épületek/Lakóépület

Egységben a katalán természettel – Casa Ter

2021.11.09. 18:08

A vernakuláris építészet szép példája a Mesura építésziroda munkája, a Casa Ter, mely egybeolvad a spanyol bortermelővidék romantikus tájképével. A hagyományos mediterrán építészetet és a kortárs formavilágot ötvöző otthon a fenntarthatóság jegyében, helyben fellelhető anyagokból épült.

A barcelonai Mesura számára a legfontosabb erény a szerénység. A tervezőcsapat szándékosan nem fejlesztett ki egy jellegzetes, messziről felismerhető formanyelvet, hanem minden épületük esetében az adott megrendelő és a közösség igényeihez igazítják azt, szem előtt tartva a helyi környezet, természeti közeg sajátosságait. Éppen ezért minden munkájuk más, minden házuk kifejezi az adott megrendelő személyiségét és az általa képviselt értékeket, miközben a helyi anyagok és hagyományos technikák felhasználásának köszönhetően harmonizál környezetével.

A Casa Ter is ebből a gondolatmenetből táplálkozik. Az anyaghasználat és a formavilág mögött a természetbe való lehető legkisebb beavatkozás szándéka és a helyi építészeti tradíciók megismerése húzódik, mindezt a kortárs technológiával ötvözve. A ház az azt körülvevő elemekkel kíván személyes kapcsolatot létesíteni.

HELYBEN FELLELHETŐ ANYAGOK HASZNÁLATA: A TER-FOLYÓ KÖVEI ÉS LA BISBAL KERÁMIÁJA

A Casa Ter Baja Ampurdán (vagy katalánul Baix Empordà) területén található, egy olyan vidéken, ahol többféle táj, a tengerpart, a hegyek és a mezőgazdasági területek találkoznak. Hogy ezt a csodás fekvést kihasználja, a ház két nagyobb tömbből áll össze, melyek elhelyezkedésüknek köszönhetően három különböző típusú teret alakítanak ki. A három tér a három eltérő karakterű tájra enged kilátást, miközben a lehető legkevesebb helyet veszi el a természettől.

A helyi hagyományokhoz méltón a ház falai „nullkilóméteres", vagyis helyben fellelhető anyagokból épülnek fel, a Ter medréből származó kövek és beton keverékéből állnak. Az építkezés során különböző kerámiaelemeket is felhasználtak, melyek mind a közeli La Bisbal településről származnak. La Bisbalban a kerámiának több évszázados hagyománya van, gyártása pedig a helyi gazdaság alapját adja.

SÉTA A HÁZON ÁT

A homokszínű, visszafogott külsejű ház érdekes formáját annak köszönheti, hogy minden szárny különböző panoráma felé fordul. A két épülettömb L alakban helyezkedik el, közrefogva egy pációt, ahová a bejárati ajtó is nyílik. Az egyik épülettömbben a közösségi terek, tehát a nappali és a konyha, a másikban pedig a privát terek, a hálószobák és a fürdőszobák helyezkednek el.

A két épületszárnyat egy fedett terasz köti össze, mely nagyméretű, üveg tolóajtajainak köszönhetően télen teljesen zárható. Innen vezet a szintén La Bisbalból származó téglákkal kirakott lépcső a lejtős tájban elterülő, hosszú medencéhez. Hasonló kerámiaelemek jelennek meg a belső térben is, elsősorban a poroszsüvegboltozatokban és az ablakok bélletében.

A hálószobákat rejtő épületszárny emeletén található a szülői háló, melynek dongaboltozata a helyi építészeti hagyományokhoz igazodik. Ez az egyetlen helyiség a házban, ahonnan minden irányba nyílik kilátás. A belső terekben ugyanúgy visszafogott, semleges színekkel találkozhatunk, mint az épület külsején. A látszóbeton padló és a fehér falak hidegségét a kellemes tónusú fa bútorzat és a természetes anyagú textilek ellensúlyozzák.

MEDITERRÁN ÉLETSTÍLUS

A mediterrán életstílus része a sok szabadban töltött idő, ami a szinte egész évben kellemes klímának köszönhető. Spanyolországban nem szokatlan a kültéri konyha vagy nappali, ahol a lakók a nap nagyrészét együtt tölthetik. Ideális esetben ezek a külső terek szervesen kapcsolódnak az épületbelsőhöz, kitágítva ezzel az életteret, átmenetet képezve a kint és a bent között.

A Casa Ter egy sokoldalú otthon: a lakók igényeinek vagy az évszaknak megfelelően sokféleképpen használható. A ház teljesen nyitott és teljesen zárt is lehet. A lakók szabadon választhatnak, hogy beengedik-e a természetet a házba, vagy csak az ablakon keresztül szemlélik.

Fordító, szerkesztő: Paár Eszter Szilvia

Forrás:
Mesura
ArchDaily
Dezeen