Épületek/Örökség

Egy megmentett karakter – A tatai Esterházy-kastély felújítása

2020.06.30. 18:11

Tata városa mostanság egyre többször köszön vissza a címlapokról, amely sajnos nem pusztán a jó hírek miatt alakult így. Az Öreg-tó partjára tervezett luxushotelnek tükröt tartva most lássunk egy olyan projektet, amely örökség és kortárs funkció szimbiózisának egyszerre képes eleget tenni: elkészült az Esterházy-kastély fejlesztésének első üteme.

 „Be kell ismerni, hogy minden építészeti alkotás az együtt munkálkodás műve. Még maga a legeredetibb tervező is adózik e szükségszerűség előtt, mivel ilyen vagy olyan formában a hagyomány befolyása alatt áll, és halott emberek vezetik a kezét, még akkor is, ha elfelejti, hogy ezek valaha is léteztek. "1

Mit adathat hozzá az építész egy olyan munkához, amelynek tervezője nem, csak konzerválója lehet? A tatai Esterházy-kastély elsődlegesen mindig is Fellner Jakab építőmester műve lesz, bárhogyan is alakul az épület sorsa. Ám William Morris sorait idézve kijelenthetjük, hogy az építészet kooperatív művészet, amely megannyi ember közös munkája, egy műemléki épület esetében ráadásul a múló évszázadok is hozzátesznek ahhoz, hogy több generáció munkálkodjon együtt az épített örökség fennmaradásában.

A tatai kastély felújítására és turisztikai fejlesztésére a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretein belül kerülhetett sor. A projekt első fázisa hamarosan megnyílik a nagyközönség előtt is, azaz a főépület, a hozzá kapcsolódó úgynevezett Kiskastély déli szárnyának felújítása, és az épületszárnyak által közrefogott belső udvar helyreállítása immáron elkészült. Az építészeti és belsőépítészeti munkákat az M Építész Iroda végezte Szentkuti Viktor vezetésével, a rehabilitáció és a turisztikai program kialakításában az NKVP munkatársai vettek részt, az állapotfelmérésért és a restaurálási munkálatokért pedig a hajdani Forster Központ szakemberei feleltek. A program nem csupán az épületek felújítására törekszik, de kidolgoz egy stratégiát arra is, hogy a műemlék egy stabilan önfenntartó rendeltetéssel bírjon. A kastély merőben multifunkcionális komplexummá válik, ahol a főszárny rendezvény-, és konfereciaközpontnak,sőt, esküvői helyszínnek is ideális lett,  a többi épületszárnyban pedig az épület történetéről szóló kiállításokat rendeznek be, de egy kávézót is üzemeltetni fognak az együttesben, amely a rendezvényektől függetlenül várja majd vendégeit a mindennapokban.

Korunk sok tekintetben elfeledett emlékéről van szó, pedig a kastély nem csekély műemléki értékekkel rendelkezik, és a benne zajlott történelmi események sem adnak okot a felejtésre. Építésze említetten Fellner Jakab építőmester volt, akinek keze nyomát Tata számos barokk kori építészeti emléke őrzi. (Például a római katolikus plébániatemplom (1751-1783), a Kálvária kápolna (1754), és a piarista rendház (1767-1770) is a tervei alapján épült.) A tatai uradalmat 1727-ben vásárolta meg az Esterházy-család, később Esterházy Miklós gróf a város központjában, az Öreg-tó partján – első ötlete nyomán a vár lebontásával – álmodta meg új kastélyát az 1760-as években. Tervének megvalósítására először Isidore Canevale építészt, majd Fellnert kérte fel, aki összesen négy tervváltozatot készített a megrendelő számára. Ezek igen monumentális elképzelések voltak, melyekből többek között a gróf halála okán sem épülhetett meg egyik sem. A kezdeti víziókhoz képest egy szerényebb kivitelű rezidencia azonban végül megvalósulhatott Fellner keze által.

A források tanúsága szerint a 1760-as és 1770-es években épült kastély a helyszínen már meglévő egytornyos épület átépítésével és bővítésével kezdődhetett meg. A főépülethez kapcsolódtak később a Kiskastély szárnyai, melyek keretesen ölelik körbe a főépületet – itt helyezkedtek el a vendégszobák és gazdasági funkciók. Az épület falai között egy hónapot töltött I. Ferenc császár és magyar király, aki itt írta alá 1809. október 14-én a schönbrunni békét. A 19. század közepétől aztán a lovassportokról és a kulturális életről lett nevezetes a helyszín. Kastélyszínházát a típus specialistáiként ismert Fellner és Hellmer építészek tervezték neorokokó stílusban 1889-ben. Ennek nézőterét Gustav Klimt meg is örökítette, ám az eredeti alkotás ma már nincs meg, a színházat pedig a 20. század elején maga a grófi család bonttatta le.

A tulajdonos család egészen a II. világháborúig lakta a kastélyt, a későbbi pusztításnak azonban a berendezések áldozatul estek, a struktúrát pedig bombatalálat is érte.  Államosítása során először a Népjóléti Minisztérium költözött az épületbe, majd a Budapesti Lipótmezei Elme- és Ideggyógyintézet működött itt, ezt követően pedig a Tatai Járási Kórház idegosztálya költözött falai közé. Utóbbi funkció 1995-ig állt fenn, majd pár évig üresen hagyták az együttest. 2001 nyarán a hajdani Műemlékek Állami Gondnoksága felelt az épületért, míg végül 2016-tól a Nemzeti Kastélyprogram és Várprogram tűzte ki célul a megújulást.

A tatai kastély a mostani beruházás során úgy lett kortárs világunk része, hogy a mai funkció nem igényelt drasztikus beavatkozásokat. Nem alkalmaztak túlságosan kontrasztos kortárs építészeti megoldásokat, mivel maga az épület nem követelte meg ezt a hozzáállást. Minden műemléknek megvan ugyanis a saját funkciójából, történetéből és formavilágából adódó karaktere, amelyből következtetni lehet arra is, hogy milyen mértékű átalakítást érdemes eszközölni esetében. Az M Építész Iroda több történelmi épület helyreállításban részt vett már az elmúlt években, 2014-ben ICOMOS-díjat is nyertek a fertődi Esterházy-kastély egykori Marionett-színházának építészeti munkáival. A Nemzeti Kastélyprogram keretén belül sem ez az első megbízásuk, hiszen az Ő terveik alapján fogják kivitelezni a szécsény-benczúrfalvai Benczúr-kúria fejlesztését is. Az említett két épület helyreállítása során más-más építészeti eszközökhöz nyúlnak: például a Benczúr-kúriát következetes rekonstrukció mellett kortárs belsőépítészettel tervezték, míg a fertődi színházépület belső terének vakolatlan falai, tetőszerkezetének esztétikai megoldása a nyers és fennmaradt épületrészek karakterének ad főként színteret.

A tatai együttes esetében az autentikusság, a kastély valódi értékeinek hiteles felújítása volt a cél. Voltak olyan térkapcsolatok, amelyek helyreállításához vissza kellett szerkezetig csupaszítani a falszakaszt, hogy hitelesebb képet tudjanak kapni az eredeti állapotokról. A rendezvényeknek fenntartott részek az épület földszintjén kapnak helyet, melynek tereiben kortárs és korabeli bútorok egyaránt feltűnnek. Vannak azonban olyan helyiségek, amelyek a kastély régi hétköznapjainak hangulatát idézik majd meg a jövőben, ehhez számos korabeli berendezést is sikerült megszerezni.

Eredetileg az első emelet volt a női lakosztály, a földszinten pedig a férfi, de a grófi család életét bemutató kiállítás nem térrekonstrukció lesz, hanem korabeli forrásokból felépített kiállítás. Mindezen kívül a kastélyban zajlott diplomáciai eseményekről és Fellner Jakab építész munkásságáról is szerveznek majd egy-egy tárlatot. A történelmi és művészettörténeti bemutatók nem az idejétmúlt, pusztán vitrines élményeknek ígérkeznek, hanem az interaktív, a nézőt több területen is aktivizáló koncepciót vonultatnak fel: a terekben például ugyanúgy ott lesz a hatalmas kivetítők lehetősége, mint mondjuk a polcról levehető korabeli könyvek, amelyekbe bele lehet lapozni.

A kastélyban 700 négyzetméternyi területen őrződött meg az eredeti táblás és rombusz alakú parketta a felette elhelyezett kórházi linóleum burkolatoknak köszönhetően, de a toalettekben még jóminőségben fennmaradt eredeti holland csempe is akadt, amelyet helyben tudtak restaurálni. Megjelennek ugyanakkor finom átírások is – ilyen a kazánrendszer szerkezetének láttatása vagy a tetőszerkezet teljes, látogatható rekonstrukciója például. A szépen visszaállított térsorokban a történelmi falrétegeket a gondos falkutatások alapján újították fel, ezekben az enteriőrökben kizárólag a tárlatok belsőépítészeti elemei jelentik a kortárs részleteket, amelyek egyszerűségükkel kétségtelenül harmonizálnak az eredeti textúrákkal. A kiállítás és a rendezvény szárnyai egymástól függetlenül is tudnak majd funkcionálni, elvégre külön lépcsőházzal megközelíthetőek. Közös tereikben, azaz a múzeumshop és kávézó enteriőrjében az új funkciónak megfelelően a kortárs design érvényesül inkább.

A szempont erősen szubjektív, de kérdéses, hogy egy korabeli kastély hangulatát olyan kreatív ötletekkel, melyeket a kiállítások koncepciójába ágyaztak –például a madárcsicsergések lejátszása – valóban autentikusan lehet-e felidézni. A pusztán építészeti karakterek talán manapság tényleg kevésnek bizonyulnak napjainkban egy néző számára akkor, amikor egy műemlék történetét akarjuk bemutatni. Pedig egy épület öregedése nem feltétlenül jelent esztétikai értékvesztést. A falak az épületek bőrét jelentik, amely öregszik, változik és hiányosságában akár beszédes is tud lenni, leolvashatjuk róla az időt. A hiány, befejezetlenség más esetben esztétikai döntésnek és minőségnek is mondható egy túlrestaurált felülettel szemben. A minőségi felújítások esetében talán a megfelelő arányok, azaz az arany középút megtalálása jelenti a megoldást romesztétika és a díszletszerű, túlzott restaurálások között. A lényeg az, hogy a rehabilitáció egy eredeti karaktert őrző felújítás tudjon maradni. Tatán ezt az egyensúlyt sikerült szem előtt tartani.

Zsoldos Anna

 

 

Kézműves esztétika, William Morris válogatott írásai, Kijárat Kiadó, Budapest, 2018.,76-77.o.