Emberek/Oktatás

Cséderhúzó - Mesterkélt mítoszok

2022.09.17. 14:32

A Moholy-Nagy Művészi Egyetem építészhallgatóinak kiállítása a 2022-ben megrendezett Tallinni Építészeti Biennálén.

2021 őszén a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem harmadéves épitészhallgatói számára meghirdetett Kísérleti Műhely kurzus témája a cséderhúzó mibenlétének megfejtése volt. A hallgatóknak három hónapjuk volt felépíteni egy eredettörténetet, valósággá formálni a múlt egy nem létező elemét: kitalálni, hogy milyen használati tárgy volt egykor a cséderhúzó. A félév végén bemutatott anyag három elemből állt: egy szövegből, amely a tárgy fiktív történetét beszéli el, egy hamis képi dokumentációból, mely bemutatja a tárgy használatát, és a megépített tárgyból, mely fizikai valóságával “igazolja" saját létezését. A cséderhúzók közül egyik sem igazabb vagy hamisabb a másiknál. Tizennégy elképzelt tárgy, melyek akár létezhettek is volna, elképzelt történetekkel és múltakkal, melyek akár lehettek volna valóságosak is.

Az egyes tárgyak fiatal építészhallgatók múltról, népi kultúráról, szokásokról és hagyományokról alkotott képébe nyújtanak betekintést, melyek hol tudományos objektivitással (vagyis annak álcájával), hol cinizmussal próbálják meggyőzni a befogadót saját igazságukról. Úgy kapcsolódnak a történeti, társadalmi, gazdasági, földrajzi és kulturális kontextushoz, hogy végül a valóság és a fikció szétszálazása csaknem lehetetlen feladattá válik.

A kiállítás -a soha nem létezett mégis bemutatott használati tárgyakon keresztül- az igazságutániság korának legégetőbb kérdéseit hozza felszínre: honnan tudhatjuk, mi a valóság? Mi igaz és mi hamis? Mi alapján döntsük el, hogy kinek és minek hiszünk? Hol húzódik a határ tény és spekuláció között?

A kiállítás a Tallinni Építészeti Biennálé Handful programján belül tekinthető meg 2022. szeptember 9. és 23. között.

Köszönjük a tallinni Liszt Intézet és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem támogatását.

konzulensek: Dobos Bence László, Pozsár Péter

szerk.: Czigány Lilla