Programok

Budapest építészete 2000-2020 könyvbemutató

2022.04.19. 10:48

Április 22-én 16 órától kerül sor a Palkó György fotói alapján összeállított Budapest építészete 2000-2020 című könyv bemutatójára a Ferrum irodaházban. A könyvet Balázs Mihály Kossuth-díjas építész méltatja, a helyszínt pedig Marián Balázs Ybl-díjas építész, az irodaház egyik tervezője mutatja be. 

16:30-tól a könyv főszerkesztőjével, Mizsei Anett építésszel és a könyvet kiadó fotóművésszel, Palkó Györggyel Zsuppán András újságíró beszélget.

Az alkotó így vall a könyv előkészületeiről és elkészültéről: "Amikor 2019 év elején először a kezembe vettem a ´New Architecture Los Angeles´ című könyvet, amit Mike Kelley fotózott, azonnal tudtam, hogy Budapestről is érdemes lenne egy hasonló koncepciójú könyvet készíteni. A lista összeállításakor egyből felismertem ahhoz, hogy megfelelően alapos és szakmailag helytálló könyv készülhessen szakemberekre lesz szükségem. Ekkor kerestem meg Mizsei Anettet, akit felkértem az épületeket bemutató szövegek megírására, és az ő javaslatára vontuk be az 50+1 épületet tartalmazó lista összeállításába Somogyi Krisztinát és Kovács Dánielt.

A 2021-es év számomra a könyv készítéséről szólt, több mint 300 email, 103 fotózási alkalom, körülbelül 15000 képkocka. A könyvet készítő csapat Sipos Balázzsal lett teljes, aki könyv formába fonta össze Anett szövegeit és a képeimet. Ezúton szeretném megköszönni a rengeteg támogatást, amit a könyv készítése során kaptam az épületek tervezőitől, tulajdonosoktól és legfőképp a családomtól."

 

Időpont: 2022. április 22. 16:00 - 17:30

Hely: Ferrum irodaház (Budapest, Lomb u. 37-39, 1139) 

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött a férőhelyek véges száma miatt. Regisztrálni emailben lehet az info@gyorgypalko.com címen.