Közélet, hírek

Bővítményt is kap a belülről felújított Szilágyi Dezső téri református templom

2022.02.03. 15:54

A hozzáépítés közösségi térként, hitéleti rendezvények kiszolgáló helyiségeként és akadálymentesített bejáratként is funkcionál majd. Tervezésekor cél volt, hogy a lehető legkisebb mértékben érintsék a meglévő műemlék épületszerkezeteket. 

Hamarosan befejeződik a Szilágyi Dezső téri református templom belső felújítása, amelyhez kapcsolódóan egy következő ütemben kisebb mértékben bővítik is az épületet. Ahogy a tervezést végző Szakál Építésziroda egyik építészétől, ifjabb Szakál Ferenctől megtudtuk, a templom megújulása a 2000-2014 között megvalósult homlokzati felújítással kezdődött. Ennek a folyamatnak a része a még zajló, 2019-ben kezdődött belső felújítás és a jelenleg tervezés alatt álló bővítmény is, amelynek éppen a közelmúltban zárult le az engedélyezési eljárása.

„A belső felújítás és az új bővítmény tervezését hosszas előkészítő szakasz előzte meg. A gyülekezetet képviselő presbitériummal közösen részletes tervezési programot hoztunk létre, mely nem csak a szűkebb építészeti tartalomra, hanem a megújuló és frissülő hitéletre is fókuszál. A program fő szempontjai nyitottabb, variálhatóbb, szabadabb működést kívánnak, a belső tér megújítása és az új bővítmény is részben ezeket a célokat szolgálják", mondta el az építész, aki azt is hozzátette: a műemléki védettség alatt álló templom belső tere és alaprajza különleges és egyedi, ám egyúttal a tér összetettsége és a kiszolgáló funkciók hiánya miatt merült fel, hogy néhány új funkciót egy bővítménybe helyezzenek el. E lépés eredményeként a megújuló belső tér a felújítás után az eredeti állapotot mutathatja.



A 30 m2 hasznos alapterületű új terület a templom északi oldalán, a torony mögötti öblösödésben, takart pozícióban kap helyet, reverzibilis módon kapcsolódva a meglévő architektúrához. Ahogy a tervezők jelezték, fontos cél, hogy a lehető legkisebb mértékben érintsék a meglévő műemléki épületszerkezeteket. A bővítmény kisgyermekek fogadására is alkalmas közösségi térként, egyéb hitéleti rendezvények kiszolgáló helyiségeként és akadálymentesített bejáratként is funkcionál majd, megvalósítása során a templom körüli zöldterület is megújul.

Az engedélyezési eljárás kiemelt beruházássá vált egy tavalyi kormányrendelet alapján. A tervezők tájékoztatása szerint ezt műemlékes egyeztetések és tervtanács előzték meg, az engedélyezési tervek ezek alapján készültek el.



A Szilágyi Dezső téri templom tervezésére 1892-ben írtak ki építészeti pályázatot, amelyet Pecz Samu nyert el. A centrális elrendezésű, neogótikus, 600 fő befogadására alkalmas épület Buda első református temploma volt, 1896-ban szentelték fel. A II. világháborúban súlyos károk érték, megnyugtató állapotokat biztosító helyreállítása évtizedeket váratott magára. A világháború óta több felújítás is történt melyek főként szűkös anyagi keretből, karbantartási jelleggel valósultak meg, egészen a 2000-es évek első felében kezdődő munkálatokig.

A templombelső megújulásáról hamarosan részletesebben is beszámolunk az Építészfórumon.