Közélet, hírek

Bemutatjuk a 19. Média Építészeti Díjának zsűrijét

2023.11.03. 10:04

A Média Építészeti Díja gáláján minden évben elismert hazai újságírók véleményezik a finalista projekteket, egy háromfős szakmai zsűri támogatásával. Ismerjék meg cikkünkből, kiknek a pontjai alapján születik meg a döntés az idei fődíjakról november 10-én az Urániában!

 

Bagi László / Forbes

Művészettörténet és történelem szakon végzett, tanulmányait a budapesti ELTE után részben külföldön, a párizsi EHESS Territoires, sociétés, dévelopement doktori programján folytatta, ahol közelebbről is megismerte a városi területek revitalizációjának francia példáit. Ezek a jó gyakorlatok, a külföldi analógiák gyakran feltűnnek írásaiban is. Munkája során rendszeresen foglalkozik az építészet, az urbanisztika, a dizájn és a kortárs művészet különböző területeivel, tágabb értelemben a várossal és a „jó élettel".

Szilágyi Róza Tekla / Eidolon Centre and Journal for Everyday Photography

A mindennapi fotografikus képalkotás, a privát fotó magyar és nemzetközi örökségére fókuszáló Eidolon Centre and Journal for Everyday Photography igazgatója. 2012 óta publikál hazai és nemzetközi művészeti folyóiratokban és kiadványokban. Az Omnivore Gallery alapítója, 2017-2018-ig a Hybridart Space budapesti kortárs képzőművészeti galéria vezető kurátora, 2016 és 2023 januárja között az Artmagazin munkatársaként, 2021-2023 januárja között pedig az Artmagazin Online vezető szerkesztőjeként tevékenykedett. Szerkesztője a 2022-ben a Les Rencontres d´Arles shortlistjére jutott és ugyanebben az évben Vizuális kommunikáció kategóriában Magyar Formatervezési Díjat nyert Fortepan Masters – Kollektív fotográfia a 20. századból – Barakonyi Szabolcs válogatásában című könyvnek. Fő érdeklődési területei a privát fotográfia, a digitális kultúra képzőművészetre gyakorolt hatása, valamint a képzőművészet peremterületei. 

Rajcsányi Gellért / Mandiner

A Mandiner hírportál és hetilap alapítója, szerkesztője. Tizenéves kora óta az építészet, az épített örökség rajongója, balatoni szülőföldjének és dél-budai lakóhelyének lokálpatriótája, aki ha nem is szakmai főállásban, de újságírói munkája során és hobbiból is szívesen foglalkozik az építészet történetével és a jelen építészeti, urbanisztikai kihívásaival.

Zubreczki Dávid / szakíró, építészeti mesemondó

1999-ben diplomázott a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetében. 2000 és 2005 között a BME településfejlesztési és városökológiai kiadványainak szerkesztője. 2008-ban indította el az Urbanista blogot, mely 11 év alatt az ország egyik legismertebb építészettel foglalkozó online médiumává vált. 2013 és 2019 között az Index munkatársa volt, azóta számos szakmai és kulturális portálon, híroldalon és magazinban jelennek meg írásai. Jelenleg városi sétákat és műsorokat vezet, előadásokat tart, illetve tévék, rádiók, podcastok és YouTube-csatornák vendégeként, valamint saját Facebook és Instagram oldalán népszerűsíti az építészetet. Na meg persze szakmai zsűrik tagjaként. Munkáját 2019-ben Ezüst Ácsceruza, 2020-ban Csengery Antal-díjjal ismerték el, az általa szerkesztett és vezetett Auditórium podcast 2022-ben elnyerte a Kreatív Magazin OVA díját. Negyedik könyve idén jelent meg Templomséták a Balaton körül címmel. 

Sümegi Noémi / Index

A Magyar Nemzet belpolitikai rovatában kezdte a pályáját, utána a Heti Válasz munkatársa, később kulturális rovatvezetője lett. Az említett napi-, illetve hetilap mellett egy havi gasztrokulturális magazin, a Magyar Konyha felelős szerkesztőjeként is dolgozott. Jelenleg az Index internetes hírportál Kulturális rovatának újságírója és szerkesztője. A Média Építészeti Díja zsűrijében a kezdetektől részt vesz a versengő épületek elbírálásában.  

Zsuppán András / Válasz Online

Építészet, örökségvédelem, környezet: újságíróként régóta ezek a szívéhez legközelebb eső témák, és bár elkalandozott más területekre is, többnyire ezekkel foglalkozik. 2004 óta ír újságot, dolgozott hetilapnál, volt szerkesztő az Építészfórumnál, kulturális rovatvezető a régi Indexnél, dolgozott továbbá könyvkiadók számára szerkesztőként és fordítóként, és a Közlekedési Múzeumban kurátoraként is.

Osvárt Judit / Elle Decoration

Olasz nyelv és irodalom szakon végzett, ezzel párhuzamosan a Tér és Rend, majd az Atrium magazinok szerkesztőjeként dolgozott. Később az induló ELLE Dekor, majd a H.O.M.E. magazinok főszerkesztője lett, ezt követően kilenc évig irányította projektvezetőként, majd kurátorként a Budapest Design Week-et. 2021 óta az újrainduló ELLE Decoration magazin főszerkesztője, valamint a STUDIO BARATH branding- és designstúdió egyik tulajdonosa.

 

A médiazsűri munkáját idén is egy háromfős szakmai zsűri segíti:

Wesselényi-Garay Andor

1969-ben született Szegeden. 1988-ban kezdte meg felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1994-ben ugyanitt kapta meg Építészmérnöki Diplomáját kiváló minősítéssel. Diplomaterve a Magyar Építőművészek Szövetsége Diplomadíj Pályázatán III. díjat ért el. 1995-ben saját építészirodát alapított Osváth Gáborral GYÁR néven, majd 2001-től önálló irodát alapított W-G-A PSYCHODESIGN néven és érdeklődése az építészet elméletei oldala felé fordult. 2000 és 2009 között az Alaprajz című folyóirat külsős munkatársa, illetve tanácsadó testületének tagja, 2002-től az Atrium magazin építészeti főmunkatársa, 2006-tól 2009-ig pedig vezető szerkesztője. 2009 óta a Metszet c. folyóirat tanácsadó testületének tagja. Közel háromszáz építészeti tárgyú cikk, esszé, kritika és tanulmány szerzője, amelyek az Atrium, az Alaprajz, a régi-új Magyar Építőművészet és a Metszet című folyóiratokban, továbbá blogjában, a WérGidÁban jelentek meg. 2018 óta a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

Weiszkopf András

Építész, 2011-ben a BME Lakóépülettervezési Tanszékén diplomázott, 2022-ben védte meg Tér tartalék című doktori értekezését, melynek témái a térhasználatból és az építési szabályokból származó tervezői kötöttségek, lehetőségek és stratégiák. 2007-től, Erdélyi Bálinttal és Erdélyi Balázzsal, majd 2011-től diploma- és doktori- témavezetőjével, Kolossa Józseffel dolgozik. Ebben az időszakban született a többször publikált csomádi Sportközpont. 2017-től Ránki Somával és Sógor Ákossal dolgozik együtt, Somával jegyzi a műemléki Hild József házban tervezett lakásrekonstrukciót. 2023-ban volt hallgatóival Kiss Lucával és Novák Sándorral közös pályaművük megvételt nyert a Határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelye pályázaton. 2011 óta meghívott oktató, 2016-tól egyetemi tanársegéd, 2023-tól egyetemi adjunktus a BME Lakóépülettervezési Tanszékén. 2015-ben és 2023-ban hallgatói Év Konzulensének választották, 2023-ban elnyerte a BME Conlegner Károly oktatói díj digitalizáció különdíját. 2019-től online közösséget szervez @studioweiszkopf néven, ahol hallgatóinak ad lehetőséget a megjelenésre. 2016 óta vezeti @weisz fényképes naplóját, a magyar épített környezetet bemutató fotói több nemzetközi kampányban is szerepeltek már, magazinokban és könyvekben is megjelentek. 2020-ban “Yellow Fabric" című fotósorozatával elnyerte a Temesvári Építészeti Biennálé első díját.

Soltész Noémi / Nanavízió

Építész, 2004-ben a dániai Vitus Bering UC-n, majd 2008-ban a BME Építészkarán MÉK-MÉSZ diplomadíjjal végzett. 2008 óta a KÉK – Kortárs Építészeti Központ és a Budapesti Építészeti Filmnapok kurátora, előadások, kiállítások rendszeres szereplője és szervezője, sokat tesz a magyar építészeti színtér női résztvevőinek láthatóságáért. 2011-ben megalapította a Nanavízió építészirodát Pajer Nórával, a tervezőpáros nevéhez olyan munkák kapcsolódnak, mint a budaligeti családi ház, az Újbuda Pro Architectura díjas madárhegyi családi ház, a máriamakki családi ház, a pécselyi présház vagy a Szeglet közösségi tér. Az építésziroda hazai tervpályázatok díjazott résztvevője, többek között a szigetszentmiklósi József Attila-telep HÉV-megálló környezete, a Budapest Diákváros – Nagyvásártelep és környezete, a budapesti mintabölcsőde, a Juta utcai irodaépület és a Bogyó utcai társasház tervezésére kiírt pályázaton ért el eredményeket.

A közönségszavazás elindult, a voksok itt adhatók le. A Média Építészeti Gálára jegyek itt vásárolhatók. A Facebook-esemény itt érhető el.