Épülettervek/Középület

Belgrád, Tudományos Ismeretterjesztési Központ - ARCVS, Belgrád

2011.01.20. 08:27

A belgrádi Tudományos Ismeretterjesztési Központ pályázatán a harmadik helyet a szerbiai ARCVS iroda munkája kapta. A Branislav Redžić vezette csapat koncepciójának alapja a zöldbe ágyazottság, a megfelelő közlekedési kapcsolatok biztosítása, az előregyártott szerkezetek alkalmazása és az energiahatékonyság fontossága volt.

Várostervezési koncepció

Elsődleges célunk a különböző tanszékeken lévő hallgatók és oktatók találkozásának, kommunikációjának biztosítása, kiegészítve a más intézményekből származókkal. Az értékes személyes kapcsolatok kialakításához különböző helyeket biztosítunk, mint például a hosszan elnyúló akadémiai előcsarnokot, vagy a tetőteraszon lévő vízmedence környezetét. Az előcsarnok ugyanakkor a szomszédos 38-as és 28-as blokk lakóinak is mindennapi találkozóhelye lehet. Ez a tér erős vonzással bír, hiszen a fő gyalogos közlekedési tengelyen helyezkedik el. A térszín alatt parkolók kialakítása is ezt erősíti, minél nagyobb területet hagyva a zöldfelületek számára.

Fő céljaink röviden: a szomszédok összegyűjtése és köztük a kapcsolatok megteremtése, a tömbökön belül és azok között egyaránt, valamint minél több zöldterület biztosítása. E célok megvalósítási módja közel áll Új-Belgrád alapvető természeti környezetéhez és a beépítési struktúrákhoz. Ebből következően három különböző karakterű sétányt alakítunk ki, a következők szerint:

  • Tesla-sétány: park, a Tudományos Ismeretterjesztési Központhoz szorosan kapcsolódóan,
  • Pupin-sétány: egyfajta Egyetemi Park
  • Milanković-sétány: zöldterület a Művészeti Egyetem és a Matematikai Főiskola között

A Tudományos Ismeretterjesztési Központ építészeti koncepciója

Röviden összefoglalva: ez egy kitárulkozó, kifelé forduló ház! Az épület egy titkokkal és meglepetésekkel teli, spontán módon formált parkból tűnik elő. A külső megjelenésben az egyetlen hangsúly az épület hossza és magassága közötti viszonyon van – ez a méret-párbeszéd figyelemfelkeltő, különösen az autópályáról, a szélvédőn keresztül. A várostervezési koncepció határozott, autópályához illő jellege csupán egy szerencsés véletlennek tekinthető.

 

 

 

Funkcionális és alaprajzi elrendezés

Az épület lineáris, vonalszerű elrendezése egyszerűvé teszi a főbb, összefüggő funkciók, valamint   a járulékos rendeltetésű terek kommunikációját, valamint a zöldterületekkel való nagyarányú kapcsolatukat.

Alkalmazott anyagok, szerkezetek

Elképzelésünkben az épületszerkezetek előregyártottak. A teherhordó rendszer vízszintes elemeit a födémek alkotják, a -5,00 szinten vízzáró kialakítással, a 0,00 szinten normál vasbeton lemezként. A padlóburkolatot mindkét szinten epoxigyanta bevonat képezi. A +6,00 szinten elhelyezkedő zárófödém előregyártott acélból készül, könnyűbetonnal és üvegezett mezőkkel kitöltve. A belső terekben sötét faburkolat készül. A lapostetőre napelemek kerülnek, lehetőség szerint a teljes felületre.  

 

 

 

A teherhordó rendszer függőleges elemeit a pillérek és a falak alkotják. Az alaptestekre támaszkodó előregyártott acéloszlopok keresztmetszeti méreteit a pontos szerkezeti vizsgálat határozza meg. A homlokzati falak 3,0x5,0 m-es modulokban készülnek, bizonyos helyeken elektromos motorok mozgatják az elemeket, így biztosítva a Központ különféle funkciójának napi és időszakos használatát – ez a flexibilis kialakítás elsősorban az előcsarnokra és a tudósklub zónájára jellemző. Minden belső térelválasztó elem előregyártott és 3,0 m magas, az egyéb kiszolgáló és tárolóhelyiségek hasonlóan 3,0 m magas előregyártott doboz-szerkezetek. A két födémlemez között elhelyezkedő homlokzati transzparens mezők teljes magasságban (cca. 6,0 m) üvegezettek.

 

 

 

Energiahatékonyság

A ház jelentős elektromos energia-fogyasztó rendszerrel felszerelt, amelynek igényeit a tetőn elhelyezett napelemek nagyrészt kielégítik. A belső terek komfortjának biztosítását hőszivattyúk alkalmazására lehetne alapozni.

 


Tudományos Ismeretterjesztési Központ, Belgrád
vezető tervező: Branislav Redžić
tervezés éve: 2010
bruttó szintterület: 16324 m2
generáltervező: ARCVS
építész munkatársak: Dragan Ivanović, Zoran Milovanović, Zoran Đorović, Vesna Milojević, Boris Husanović, Marko Todorović, Predrag Stefanović
szerkezettervező: Sreto Kuzmanović
közlekedéstervező: Slaviša Milosavljević
építtető/megbízó/fejlesztő: Ministry of Science and Technological Development