Közélet, hírek

Bas Smets tájépítész irodája nyerte a Notre-Dame környékének rendezési feladatait

2022.07.01. 11:07

Anne Hidalgo főpolgármester hét eleji sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a közbeszerzési pályázat utolsó fordulójába jutott négy építésziroda közül az önkormányzat által megbízott zsűri a párizsi egyházkerülettel és a Notre-Dame-ért felelős állami intézménnyel közösen a belga Bas Smets irodáját bízták meg a székesegyház környékének átalakításával.

A tervek alapján a Notre-Dame mentén fákkal övezett hosszú árnyékos sétányokat alakítanak ki, ahol a látogatók a nagy melegben is kellemes körülmények között tekinthetik majd meg az építményt. A templom előtti, jelenleg lebetonozott téren pedig fákkal övezet füves terület lesz.

Mindennek köszönhetően a homlokzat és az üvegablakok jobban ki fognak emelkedni a környezetből. A templom mögötti területen, ahol jelenleg bokrok és kordonok veszik körbe a székesegyházat a Szajna irányában, egy füves játszótér lesz, ahonnan a gótikus épület támpilléreire és az üvegablakokra a korábbiaknál jobban rá lehet majd látni. Az átalakítás egyik célja a zöld felületek növelése "mikroklímák" kialakításával a templom körül, a klímaváltozás és az egyre gyakoribb kánikulák kivédésére. A látogatók hűsítésére vizes részeket is kialakítanak a parkosítás során.

Az esővizet a katedrális tetejéről a templom alagsorába vezetik, ahonnan a füvesített lejtőkön a parkba párologtatják, így a felszínen 10 Celsius-fokkal csökkenhet a hőmérséklet.

"Elképzelésünk szerint a nagyon urbanisztikus formákat klimatikus formákká alakítjuk át" - mondta a bemutatón Bas Smets. "Egész Párizs számára fontos dolgot valósítunk meg. Bebizonyítjuk, hogy a város többi része is adaptálható" - tette hozzá. A Notre-Dame körül összességében 36 százalékkal fog nőni a zöldfelületek területe több mint 130 fa ültetésével, de a tervek szerint egyik sem fogja elvenni azt a kilátást, amelyet a Szajnát átszelő hidak kínálnak a templomra.


A jelenleg kihasználatlan 3 ezer négyzetméteres földalatti parkolót fogadóközponttá alakítják át a látogatók számára, ahol csomagmegőrző, kávéház, könyvesbolt is nyílik. Innen lesz megközelíthető a Notre-Dame régészeti kriptája, és lesz egy kijárat a Szajna irányába is. A beruházás 50 millió eurós költségeit teljes egészében a párizsi önkormányzat állja. Az átalakítás 2027-re készül el teljesen, de a parkosított részt már 2024 második felében igénybe vehetik a látogatók, ugyanakkor, amikor befejeződik a templomnak a 2019-es tűzvészt követő helyreállítása.

A székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, az épület jövőjéről, a rekonstrukciós lehetőségekről és megközelítésekről több írásban foglalkoztunk. A tűzvészt megelőzően évente csaknem 12 millióan keresték fel a Notre-Dame-ot, ahol 2400 misét és 150 koncertet tartottak minden évben.


Forrás: MTI