Közélet, hírek

Átadták az M3-as metró felújított Nyugati pályaudvar és Arany János utca állomásait

2023.03.20. 12:18

Ma reggel ismét két megújult állomás átadására került sor az M3-as metró középső szakaszán, a Nyugati pályaudvar és az Arany János utca megállók felfrissült utasforgalmi tereit is használatba vehetik mostantól az utasok. Így mától a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, pár hónapon belül pedig a Lehel tér és a Nagyvárad tér átadásával befejeződik a metrófelújítás.

A már sokadik alkalommal megrendezett, szinte egyfajta hagyománnyá vált átadó eseményre ezúttal az Arany János utcai metrómegálló peronszintjén került sor. Épp úgy, mint 2 hónappal ezelőtt, Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója, a kormány képviseletében Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere köszöntötte rövid beszéddel az egybegyűlteket. 

Kora délutántól a nagyközönség is birtokba veheti az új, modern megállókat, és innentől kezdve hétköznaponként újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár az M3-as metró. A Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények, a lezárt állomások környéke pótlóbusszal és egyéb járatokkal közelíthető meg. Hétvégén a forgalmi rend értelmében a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között a buszsávban haladó M3-as metrópótló busszal lehet utazni. (Részletes forgalmi információk a cikk végén.)



Az M3-as metró felújítása 2017-ben, a vonal északi szakaszán kezdődött. A 2020-ban átadott déli szakaszt követően a középső szakasz 3 állomása nyitotta meg kapuit az utasok előtt, majd 2 hónappal ezelőtt a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere megállók átadására is sor került. Így már csak a Dózsa György út, majd végül a Lehel tér és a Nagyvárad tér állomások maradtak hátra, de pár hónapon belül ezek is ismét megnyílnak a forgalom előtt.

A Nyugati pályaudvar az M3-as metróvonal egyik legforgalmasabb állomása, már csak azért is, mert a világ egyik legfrekventáltabb villamosvonalával, a 4-6-ossal teremt kapcsolatot. Az állomás különlegessége, hogy a kék metró vonalán jellemző alacsony belmagasság helyett itt szokatlanul tágas terekkel találkozunk. A régebbi, erős színeket a felújítás következtében visszafogott árnyalatok váltják, illetve – mint sok más állomás esetében is – "láthatóvá válik a metró igazi arca": a burkolatok eltávolításával a lejtaknában az építéstechnológia nyomai is láthatóvá válnak. A lamellás álmennyezet eszünkbe juttathatja a szintén a sporaarchitects csapata által tervezett Corvin-negyed megálló hasonló megoldását. 

Paragram Stúdió által vezényelt Arany János utcai megálló ugyancsak különleges, mivel a város központjában található, illetve önálló felszíni épülettel rendelkezik, így az utasok itt nem egy aluljárón keresztül közelíthetik meg a peronszintet. A korábban kissé jellegtelen állomás most visszafogott, de felismerhető arculatot kapott. Az alacsony belmagasságú peronszint térérzetét a tervezők gerendás, a japán pagodák szerekezetét is megidéző álmennyezettel növelték meg. Emellett a felszíni épület is felfrissült: visszakapta eredeti, filigrán, könnyed, modern megjelenését, tetején pedig zöldtetőt alakítottak ki. 



A két megújult állomást és a tervezést meghatározó építészeti koncepciót ezúttal is részletes, elemző cikkeken keresztül mutatjuk be. Tartsanak velünk!



Így jár a metró március 20-a, hétfő délutántól
Március 20-a, hétfő délutántól az M3-as metró újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények.
A Nagyvárad tér és térsége a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal és a 83-as trolibusszal, a Keleti pályaudvar és a belváros felől az új jelzése szerint 23-as (korábbi 2M) és a 24-es villamosokkal, a Semmelweis Klinikák felől rövid gyaloglással vagy MOL Bubival érhető el.
A Lehel tér és környéke a Nyugati pályaudvartól az M14-es állomáspótló busszal, a Göncz Árpád városközpont felől a meghosszabbított útvonalon közlekedő 34-es és 106-os buszokkal érhető el.
Az M14-es és az M30-as állomáspótló buszok csak hétköznap közlekednek.



Így jár a metró hétvégén
Hétvégente csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a metró, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között a buszsávban haladó M3-as metrópótló busszal lehet utazni.
Hétvégén a Lehel tér és a Nagyvárad tér is elérhető a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekedő M3-as pótlóbuszokkal, ezért az M14-es és az M30-as állomáspótló járatok ekkor nem közlekednek, viszont a 34-es és a 106-os buszok a hétköznapokkal megegyezően a Göncz Árpád városközpont helyett a Lehel térig közlekednek.