Közélet, hírek

Átadták a Váci Greens D épületét

2018.03.05. 14:38

Átadták az irodapark negyedik, 15 647 négyzetméteres épületét, melyet Vikár András és Lukács István (Vikár és Lukács Építészstúdió) tervezett. A Váci úti gigaprojekt befejező ütemeit, vagyis az E és F irodaházakat a tervek szerint két-három éven belül megépítik, így összesen 130 ezer négyzetméternyi területtel számolhatnak a bérlők. 

Aki már régóta közlekedik a Váci úton, annak nem meglepetés, hogy Budapest első számú irodalokációjában sorra épülnek a modern kereskedelmi ingatlanok. Azonban a Váci Greens irodapark abból a szempontból mégis egyedülálló, hogy a válság kellős közepén jelentették be a projektet, amikor szinte semmi sem épült Budapest, most pedig a fejlesztő belga Atenor már a negyedik épületet is átadta. 

A spekulatív fejlesztést az Atenor saját forrásból finanszírozza, amely elsőként nyerte el a BREEAM „Excellent" minősítést 2011-ben. A kimagasló színvonalú, zöld, ergonomikus munkakörnyezetet létrehozó projekt sikerét igazolja, hogy az elkészült négy épületből három 100%-ban, a negyedik, „D" irodaház pedig már közel 60%-ban kiadásra került nemzetközi bérlőknek. Ráadásul az elmúlt egy év során az Atenor mind a négy irodaházat eladta. Természetesen az is pozitívan befolyásolta a sikeres bérbeadást, hogy a GE személyében egy nagybérlő érkezett, emellett más cégek is jelentős irodatereket vettek birtokba.


 

Az átadó ünnepségen Tóth József, a XIII. kerület polgármestere elmondta, hogy az elmúlt időszakban a kerületben mintegy 1 millió négyzetméternyi kereskedelmi ingatlanfejlesztés fejeződött be, amely közel 70 ezer munkahelyet eredményezett. Majd hozzátette, hogy a jelenlegi beruházások mind irodaházakat, mind újépítésű lakásprojekteket tartalmaznak, vagyis folytatódik a kerület tervszerű, sokszínű fejlesztése.

Stéphan Sonneville, az Atenor vezérigazgatója hozzátette, hogy jól emlékszik arra a pillanatra, amikor 2010-ben bejelentették a gigafejlesztést, most pedig immár a negyedik épület is realitás. Ők már akkor a válság közepén is optimisták voltak, Budapestet mindig is kiváló helyszínnek tartották, ahol a nemzetközi bérlők számára nagyon jó lehetőség nyílik irodát fenntartani. Az idő pedig ezt a töretlen optimizmust igazolta.

A Váci Greens „D" irodaházat a Vikár és Lukács Építészstúdió tervezte. Az épületet egy magyar befektető vásárolta meg, amelynek property management tenderét a Cushman & Wakefield, a műszaki üzemeltetését pedig az Uniszol nyerte el. Az ingatlan közös kizárólagos bérbeadó ügynöksége a Cushman & Wakefield és a Robertson. A negyedik irodaház a gigaprojekt második fázisa, míg az első fázisban 65 ezer m2-nyi munkahely létesült három épületben.

Forrás: iroda.hu