Közélet, hírek

Átadták a Hauszmann Alajos Díjakat

2019.09.27. 13:48

A negyvennyolc pályázó közül Anschau Péter, Kazi Zsolt, Novák Sándor, Szikora Nóra és Treszkai Anett kapták a BME Építészmérnöki Kara diplomadíjait 2019-ben. A díjazottaknak gratulálunk!

A BME Építészmérnöki Kara 2003-ban saját diplomadíjat alapított, melyet egykori neves építész professzoráról, Hauszmann Alajosról elnevezett el. Minden évben öt díjat adnak át, melyekre azok az építészek pályázhatnak, akik az adott naptári évben a karon diplomát szereztek. A díj célja, hogy a műegyetemi építészmérnöki diploma értékét megerősítse, ezen keresztül végzős hallgatóinak megbecsülését, további érvényesülési lehetőségeit segítse. A díj mára az egyik legrangosabb szakmai elismeréssé vált a fiatal építészek körében. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Hauszmann-díj olyan önálló értékrendet közvetít, amely sokak számára viszonyítási pontot jelent ebben a gyorsan változó, felszínes világban.

A sikeresség alapja mindenek előtt a hallgatók és témavezetők kiváló munkája, de a díj elismertségét az is nagyban növeli, hogy a három-fős Bíráló Bizottság olyan mértékadó személyiségekből áll, akik alkotói tevékenységük mellett kitűnő oktatók is valamely más egyetemen. A Bíráló Bizottság tagjai idén Cseh András, Marián Balázs és Török Dávid építészek, a MOME, a Győri és a Debreceni egyetem tanárai voltak.

A díjat a prof. Alföldi György dékán által vezetett diplomaátadó ünnepély keretében prof. Balázs Mihály tanszékvezető, a Hauszmann-díj alapításának kezdeményezője és kurátora adta át 2019. szeptember 27-én.

2019-ben negyvennyolc építész nyújtotta be diplomamunkáját. Kiemelkedően magas színvonalú diplomaterve elismeréseként Hauszmann-díj kitüntetésben részesült:




Anschau Péter
Diplomatervének témája: Teakészítők vendégháza
Témavezetője: Karácsony Tamás




Kazi Zsolt
Diplomatervének témája: Biogáz feldolgozó és látogatóközpont
Témavezetője: Kronavetter Péter




Novák Sándor
Diplomatervének témája: Kertészeti kutatóközpont
Témavezetője: Kolossa József




Szikora Nóra
Diplomatervének témája: Közösségi és szociális központ
Témavezetője: Bartha András




Treszkai Anett
Diplomatervének témája: Füvészkerti tanoda
Témavezetője: Kronavetter Péter