Programok

Art deco a pusztán - Sajó István és műve

2017.04.05. 13:27

Sajó István art deco építész Debrecenben született. Bár Amerikában nagy karriert futott be, honvágyával küzdve mégis hazajött az alföldre, és a többnyire földszintes cívisutcák népi klasszicista polgárházai között megépítette izgalmas, tágas, korszerű art deco épületeit. Az ízig-vérig debreceni építész műveiből április 6-án nyílik kiállítás a Műcsarnokban. 

A debreceni MODEM nagysikerű kiállítása után most a Műcsarnok mutatja be Sajó István munkásságát. A kiállítás igyekszik átfogó képet nyújtani az építész teljes életművéből, az amerikai hatású art deco tégla épület-együtteseitől a letisztult formavilágú, funkcionalista köz- és magánépületeiig. Az építész megvalósult terveiről készített korabeli fényképek – melyek közül többet maga Sajó készített – és az épületek jelenlegi állapotát dokumentáló fotók mellett az építész ízesen megrajzolt szabadkézi vázlatai és tervrajzai is helyet kapnak a kiállítótérben. A tárlat egyik érdekessége Sajó István stilizált, színházi tér–hatású dolgozószobája, amit az általa tervezett art deco bútorokkal és tárgyakkal rendeztünk be. A kiállítótérben virtuálisan sétálhatunk a Sajó tervezte épületek között, és megcsodálhatjuk a debreceni Hatvan utcai izraelita bérház cikkcakkos lépcsőházát. De korabeli filmhíradók segítségével feltárulnak Debrecen 1930-as, 1940-es éveinek kulturális és közéleti eseményei is.

Kurátorok: Szoboszlai Lilla, Térey János

Megnyitó: április 6. 17 óra
Köszöntőt mond: Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója
A kiállítást megnyitja: Térey János író

A kiállítás Debrecen Város Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.