Emberek/Oktatás

Alvóhely sörrel és kilátással – beszámoló a MOME Építészeti Intézet nyári táboráról

2023.01.20. 08:20

A MOME Építészeti Intézete évek óta szervez olyan táborokat, amelyek lehetőséget nyújtanak a hallgatói tervek megvalósítására. Számtalan változatos rendeltetésű faépítmény készült Magyarország és Erdély különböző térségeiben, amelyek legalább egy közös vonással biztosan rendelkeznek: egy közösségformáló szándékkal, amely az építés folyamatában és a konstrukció funkciójában és használatában egyaránt megfigyelhető.

A tervezési stúdió vezetői Vass-Eysen Áron tíz, Börzsei Tamás öt éve segítik oktatóként a tábor megszervezését és lebonyolítását.

"2002-2007 között jártam hallgatóként a MOME-ra, és pont ekkor indultak be újra az egyetemi építőtáborok, akkor még teljesen alulról, a hallgatók által szervezve. Mi találtuk meg a helyszínt és a feladatot is. Nyaranta kb. kétszer két hetet töltöttünk Erdélyben és Taliándörögdön. Nekem ez meghatározó élmény az egyetemi évekből. Ezek az alkalmak a közös alkotás és fizikai építés élménye mellett, "rejtett" statika és épszerk órák is voltak egyben, amely az egyetemi közösséget is összehozta. Később Nagy Tamás emelte be a tanrendbe a nyári építéseket, amiket most már egy féléves intenzív önálló tervezés előz meg." (Börzsei Tamás)

Az elsőéves építész hallgatók közös döntés alapján minden évben egyet választanak ki a stúdió féléves tervei közül. Az idei évfolyam Bihari Ákos, a Brew Your Mind sörfőzde egyik tulajdonosának meghívására, Tolna megyében talált helyszínre. A sörfőzde csapata az utóbbi években egyre fellendülő, de Magyarországon csekély hagyománnyal rendelkező kézműves sörkultúra egy ágát Szekszárdon honosította meg. A lokális forgalom fellendítésére törekedve a sörözés élményét egy sörkóstoló terasz megépítésével kívánták erősíteni, amely későbbiekben akár helyi túrák megállójaként szolgálhat.

Gyetvai Attila Zoltán tervei alapján megvalósult hatméteres lábakon álló faépítmény méreteivel ellentétben légies hatást kelt. Talajcsavarok segítségével illeszkedik a domboldal meredek vonalához, kilátást engedve a város egészére.

A hullámlemez tető mellett a váz hosszanti oldalain haladó lamellasor segíti az árnyékolást. A fából készült háromosztatú konstrukció első traktusa a kiszolgáló funkciókat foglalja magába, a pult és a pult alatti részt a sörcsapoláshoz szükséges eszközök figyelembevételével alakította ki a tervező, a pult feletti galéria egy-két ember kényelmes elszállásolására alkalmas. A második két traktus belmagassága a panoráma irányába nyitja meg a teret. A terasz padokkal körülvett hosszú asztala egy 8-10 fős társaság vendéglátására ad lehetőséget, míg a szerkezetet körbefutó korlát padlóra ülve könyöklőpultként használható.

Habár a tábor a terv megépítésével véget ért, közösségben való alkotás és gondolkodás tapasztalata továbbkíséri a hallgatók és a tábor más résztvevőinek későbbi munkáját.

Ádi Brigitta

A cikk megjelenését az NKA Építőművészet kollégiuma támogatta.