Épülettervek/Tervpályázat

Alternatívák Virág Csaba Teherelosztójára

2020.05.05. 15:49

Legyen közösségi és fenntartható, legyen az építészet és a design otthona, legyen érthető és nem utolsó sorban megmenthető. A Megfagyott Muzsikus villámpályázatán nemcsak az építészek, de a városlakók is Virág Csaba épületét megtartó alternatívákkal álltak elő.

Április végén számoltunk be az Építészfórumon arról, hogy Virág Csaba várbeli Villamos Teherelosztója ismét veszélybe került, sőt, az épület belsejét valószínűleg már teljesen elbontották (korábban azbesztmentesítési munkálatokra hivatkoztak, mára tudjuk, hogy nem erről van szó). A Teherelosztó bontása nem újkeletű: 2016-ban már volt róla szó, ekkor nyílt levelek, petíciók, nyilatkozatok útján a megtartása és újrahasznosítása mellett érvelt a szakma – ahogy most, 2020-ban is. Vajon mindez hiába?

A lehetséges bontás híre futótűzként terjedt a szakmában, a döntés hatására újraindult az épület hasznosíthatóságáról szóló diskurzus, a Magyar Építőművészek Szövetsége petíciót indított, és ehhez a párbeszédhez csatlakozott a Megfagyott Muzsikus szerkesztősége is. Az építészhallgatók lapja egy villámpályázatot írt ki a Teherelosztó alternatív használatáról, melyre építészek, építészhallgatók, grafikusok, sőt még a városlakók is elküldték koncepciójukat. (A városlakók, akik bontással kapcsolatos nyomására hivatkozik a Belügyminisztérium.) 

A háromnapos villámpályázatra 37-en küldték el a terveiket, ötleteiteket, műalkotásaikat. Van közöttük növényház, építészeti és design múzeum, uszoda, fürdőmúzeum, passzívház, műteremház, volt, aki az elmúlt évek alatt lebontásra ítélt vagy már lebontott épületekből készített montázst vetítené a ház homlokzatára, de a sor még hosszan folytatható. Örömteli, hogy ennyi ember eljátszott azzal a gondolattal, hogy mi minden lehetne Virág Csaba emblematikus épületéből, még örömtelibb, hogy a nem szakmabeliek is fontos, megőrzendő háznak tartják, hogy ők is kötődnek hozzá. A koncepciók között egyaránt szerepel ideiglenes és hosszútávú hasznosítás, figyelemfelkeltő és provokatív megoldás, és mindig jó látni, amikor egy pályázat során az aktuális korszak és döntéshozás karikatúrája is megjelenik – így van ez jelen esetben is. Ami minden ötletben közös, hogy az évek óta bezárt épület a közösség számára nyílna meg, mindez azért is jó gondolat, mert a hétköznapi szemlélődő számára így befogadhatóvá, érthetővé és szerethetővé válik a ház. Modern építészeti örökségünk a nagyközönség számára érthetetlen (magyarán ronda), egy ilyen épület alternatív hasznosítása szemléletformálás is, éppen ezért a Teherelosztó számtalan lehetőséget rejt magában, amellyel érdemes, sőt kell is élni.

A pályaművek a Megfagyott Muzsikus Behance oldalán érhetők el. A cél egy olyan párbeszéd generálása, amely segít egy mindenki számára elfogadható döntést hozni – jelen esetben a Teherelosztó épületéről. Reméljük, hogy egyúttal ez egy folyamat kezdete, amelyben az eddig ellenérzéseket kiváltó modern építészetet érthetővé és befogadhatóvá tesszük a lakosság számára, hogy a kor innovációit, lendületét és szabadságát mindenki megismerje. 

Fürdős Zsanett