Közélet, hírek

A Várfalon belül jön létre múzeumi negyed Sopronban

2020.11.27. 11:36

Három műemléki épület összeköttetésével fejlesztenek múzeumnegyedet a hűség városában. A projekt keretében a jól ismert épületek megjelenése kívülről nem változik, ám a három épületből a belső terek faláttörésekkel történő összekapcsolásával, átjárók kialakításával egyetlen épületkomplexum válna majd. A mind művészeti, mind történeti kiállításokat összefogó projekt a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretein belül valósul meg.

A program keretében megújuló kastélyaink és váraink összesen 60 milliárd forintból nyerik vissza régi megjelenésüket a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. koordinációjában, melynek következő fejlesztésének alapkőletételét a múlt hónapban ejtették meg. A több mint, 3 milliárd forint hazai és európai uniós forrásból megvalósuló soproni Múzeumnegyed projekt során létrejön a múzeumként működő Fabricius-ház, Storno-ház és az egykor lakóházként funkcionáló Tábornok-ház összekapcsolása, mellyel egyetlen múzeumi egység alakul ezentúl ki. A fejlesztés kivitelezése során a belső átjárók összekapcsolásával az önállóan megközelíthető és bejárható három Fő téri épület köztéri megjelenése továbbra is önálló karakterű marad, azonban a három épületből a belső terek faláttörésekkel történő összekapcsolásával, átjárók kialakításával egyetlen épületkomplexum válik majd. A fejlesztés tartalmazza a Tábornok-ház átalakítását, felújítását, udvarlefedését; a Fabricius-ház utcai, - és udvari oldalszárnyának felújítását, továbbá az épületek és a Storno-ház mögötti függőkert felújítását. Az újonnan kialakított központi fogadótér a Tábornok-ház fedett belső udvara lesz.

Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos kiemelte, hogy a soproni fejlesztés különleges helyszín a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram projektjei sorában, mivel a Fabricius-ház, a Tábornok-ház és a Storno-ház egy olyan hat-hét évszázadot átfogó városi építészet képviselői, amelyek csak itt, ezen a helyszínen találhatók meg. Sopron Várnegyedében nem csupán az épületeknek, hanem azok szinte minden szobájának érdekes története van, ezek élményszerű bemutatásával, az ősi falak között az egyes korszakokban zajlott élet felvázolásával egyedülálló turisztikai vonzerő épülhet fel. A magyar királyok számos alkalommal kerültek kapcsolatba Sopronnal, ennek állít emléket az itt megnyíló „Sopron és a korona" című új kiállítás, de itt kap helyet az újkori kőtár is, a város művészetének és történetének kőbe faragott lenyomata. A Fabricius-ház népszerű, a 17–18. századi tehetős polgárság lakáskultúráját bemutató kiállítása megújul, a Tábornok-házban mindez egy 19. századi egységgel bővül, az interaktív elemek segítségével pedig mintegy életre is kelhet. 

Alapvető fontosságú a három ház összekapcsolásával létrejövő múzeumi egység átlátható közlekedési rendszerének kialakítása, melynek kiinduló pontja a Tábornok-ház fogadótere lesz - fejtette ki nyilatkozatában Glázer Tamás, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A fogadótérhez fognak kapcsolódni a különböző látogatóbarát kiszolgáló funkciók: a jegypénztár, információs pult, vizes blokkok, akadálymentes mosdó, babaszoba, ruhatár, ajándék bolt és kávézó. A fogadótéri lift fogja biztosítani mind a három épület vendégtereinek akadálymentes megközelíthetőségét. A múzeumi terekben és közlekedőkben az infokommunikációs eszközökkel lehet az egyéni tárlatlátogatás lehetőségét biztosítani. A várfal szélességében kialakított függőkert  – a történelmi városmagban  – a közösségi és kulturális terek mellett nemcsak a kávézó és az intim zöld tér harmonikus illeszkedését fogja biztosítani, hanem megteremti az összeköttetést a korábban már felújított Tűztoronnyal is. A felújítással érintett összes terület nagysága 2 080 m2. Dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntőjében elmondta: A Modern Városok Program keretében nemrégiben megújult Lenck-villa mellet az új múzeumnegyed Sopron egyik legfontosabb kulturális központjává és turisztikai célpontjává válhat a fejlesztés kivitelezése után. 

A fejlesztés megbízott tervezője Józsa Dávid építész.
 

A cikk a műemléki fejlesztést lebonyolító NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-vel együttműködésben született.