Közélet, hírek

A V4-ek is bevették Athént

2018.12.11. 16:45

Az Union International des Architectes  (Építészek Nemzetközi Szövetsége, UIA) tagszervezetei fél évenként esedékes elnöki találkozójukat idén ősszel Athén déli városrészében az EUGENIDES FOUNDATION alapítvány épületében tartották, ahol az I. régió képviselői is jelen voltak és a két régió építőművész szövetségeinek vezetői közös tanácskozást folytattak. Az elnöki találkozóval párhuzamosan zajlott a Görög Építész Szövetség szervezésében a TUFE 2018 konferencia is, így annak előadói is nagyrészt ezen szervezetek képviselői voltak.  A magyar delegációt Krizsán András DLA a MÉSZ elnöke, Mikó László a MÉSZ Külügyi Bizottság megbízott vezetője és Csanády Gábor a MÉSZ Külügyi Bizottság tagja alkotta.

A találkozó során a MÉSZ képviselői megbeszélést folytattak a Visegrádi Országok építőművész szövetségeinek vezetőivel az UIA-V4 Építészeti Társulás megújításáról és annak szervezeti rendjének megalkotásáról. A V4 országok építész szövetségeinek képviselői egybehangzóan nyilatkoztak, hogy a Szövetségeik a 2008-ban megalapított V4 együttműködés folytatásában érdekeltek, más szervezetbe belépni nem szándékoznak, de kölcsönös előnyök érvényesülése esetén készek együttműködni más szervezetekkel is.  

A Visegrádi Országok képviselői megállapodtak abban is, hogy a V4 együttműködés megújítására és szervezeti rendjének megalkotására 2019. március 9.-én Budapesten tartandó találkozó keretében kerül sor. Az előkészítést, a dokumentumra vonatkozó előzetes javaslat összeállítását a végzi. A V4 országok építőművész szövetségeinek Építészeti Társulása (UIA-V4 Építészeti Társulás), más csoportosulásokhoz hasonlóan az UIA II. Régiójának hivatalosan bejegyzett együttműködési egységeként tevékenykedik.

A hivatalos találkozót Nikos Fintikakis a II. régió elnöke, az UIA alelnöke nyitotta meg, referálva az elmúlt időszak tevékenységeiről. Serban Tiganas,  az UIA főtitkára felszólalásában a Építészek Nemzetközi Szövetsége (UIA) új működési struktúráját, annak új elemeit ismertette,  a felvázolta a bevezetés menetrendjére vonatkozó elképzeléseket. A következő blokkban az UIA II. régiót képviselő tanácstagok kaptak szót, elsőként Istelliana Atanassova bolgár képviselő, aki a végzett munkájáról beszámolva kiemelte a West-Balkán Fórumot,  és beszámolt erőfeszítéseiről a jelenleg nem UIA tag Nyugat-Balkáni országok bevonásával kapcsolatban (pl.: Montenegró,  Koszovó,  Albánia).

Jerzy Grochulski (Lengyelország) a tervpályázati bizottságban végzett munkáját emelte ki, Ebay Gazim-Gada azerbajdzsáni képviselő személyesen nem tudott jelen lenni,  helyettese a júniusi Bakuba tervezett UIA rendkívüli közgyűlés feladatairól és a nemzetközi turisztikai kongresszus programjairól beszélt. Ezután került sor az egyes tagszervezetek beszámolóira, ahol a Cseh,  Litván, Észt,  Izraeli,  Magyar, Libanoni,  Lengyel,  Román,  Szovák,  Török,  Ukrán,  Görög előadók részletesen beszámoltak országuk szakmai közéletéről.


Az elhangzott beszámolók részben országaik építészeti eredményeit emelték ki, részben szövetségeik  aktivitására helyezték a hangsúlyt. A magyarok elsősorban a MÉSZ  2019.március 8-án megrendezésre kerülő Nemzetközi Építész Kongresszusáról tájékoztatta a jelenlévőket. Beszámoltunk a Magyar Építőművészek Szövetsége által szervezett V4-Sanghaj Építész Forum sikeréről, valamint az American Institute of Architects (Amerikai Építőművészek Szövetsége (AIA) Európai Tagozatának Budapesten megtartott kongresszusáról, ahol aláírásra került az AIA és MÉSZ közötti nemzetközi együttműködési megállapodás.

Külön kiemeltük a „Here We Are” nemzetközi építészeti fotópályázat eredményességét és jeleztük, hogy a jövő évben új nemzetközi fotópályázatot hirdetünk ki, kérve a tagországok vezetőit, hogy segítsenek a pályázat sikerében.  Külön kiemeltük a beszámolónkban, hogy Somogyi Krisztina vizuális intelligencia kutató vezetésével a MÉSZ aktív és eredményes munkát végez az UIA Architecture and Childre munkacsoportjában, és a MÉSZ nemzetközi aktivitásának eredményeként 2019. május 15-18 között Budapest ad otthont a Munkacsoport összejövetelének, amit egy nemzetközi  vizuális környezeti nevelési konferenciával is összekapcsolunk.

Ezután került sor a II. régióban működő bizottságok és munkacsoportok beszámolóira, ahol elsőként Vlad Gaivoronschi (Románia) az UIA Szakmagyakorlási Munkabizottság (PPC) tagja a tervezési jogosultságok helyzetéről beszélt, majd Jerzy Grohulsky az UIA Tervpályázati Munkabizottság (ICC) munkájáról számolt be. Hozzászólásában kifejtette, hogy több szakmai anyag és egy 12 pontos ajánlás is elkészült, és hozzáférhető az UIA honlapján. (UIA website chapter competition and awards). Részletesen beszélt azon elemzésükről, hogy mi kell egy jó pályázathoz: jó építtető, előkészítés, nyitott keretek, független szakmai zsűri, idő keret/ bírálathoz: egyszerű szabályok, mandátum, könnyű és megfizethető eljárás, időkeret. A nemzetközi tapasztalatok sajnos azt igazolják, ezek mindegyike egyszerre sosem teljesül, aminek érdekében felhívta a figyelmet, hogy az UIA maga is bonyolít és támogat nemzetközi tervpályázatokat.


A Visegrádi Négyek országainak építőművész szövetségei nevében Mikó László számolt be a munkacsoport tevékenységéről (V4-Sanghaj Építész Fórum, V4 Családi Háza pályázat és kiállítás, „Here we are” V4 építészeti fotó pályázat, stb.) és bejelentette, hogy újjáalakult az UIA-V4 Építészeti Társulás, amelynek koordinálását a Magyar Építőművészek Szövetsége látja el.

Az UIA 2020-as Világkongresszus kiválasztott helyszíne Rió de Janeiroban a repülőtér melletti Marina de Glória területen lesz, a Modern Művészetek Múzeuma közelében. Terveik szerint a Kongresszus kültéren kerül lebonyolításra, guide rendszerű hangosítással, és fordítással, ami olcsóbb, mint egy épületbe szervezett rendezvény. A közlekedést elektromos autókkal fogják megoldani, környezetbarát módon.

Másnap került sor az UIA I. és II. régió elnökeinek közös ülésére. Thomas Vonier (USA) az UIA elnöke köszöntőjében beszámolt a társszervezetekkel való erős együttműködésről, kiemelve az UN Habitattal és az UNESCO-val és az IOC-cal formálódó együttműködést.

Serban Tiganas (Románia) főtitkár után a régió alelnökök, majd Vasilis Sgutas (Görögország) a II. Régió emeritus elnöke és Denis Inceday korábbi régióelnök és az EDU bizottság elnöke köszöntötték a jelenlévőket. Az újjáalakult UIA-V4 Regionális Építészeti Társulás részéről Oleg Hamam és Mikó László közösen jelentették be, hogy a V4 együttműködés megújítására és szervezeti rendjének megalkotására 2019. március 9.-én találkozót szerveznek Budapestre, ahová meghívják az UIA vezetőségét is. 


A rendkívüli UIA közgyűlés összehívását az indokolja, hogy alapszabályt kell módosítani ahhoz, hogy Rió de Janeiro 2020-ban, mint a Világkongresszus szervező városa megkaphassa a „Világ Építészeti Fővárosa” címet. Fontos kérdés még az is, hogy ne csak négy évenként legyen Világkongresszus, és tisztújító Közgyűlés (General Assembly), hanem közben egy félidős Közgyűlés (General Assembly) is legyen, amihez szintén alapszabály módosítás szükséges.


A beszámolót összeállították:  Mikó László, Csanády Gábor és Krizsán András DLA, a MÉSZ Külügyi Bizottság tagjai