Épületek/Örökség

A Szigligeti Vár helyreállítása

2006.01.26. 07:08

A cikk szerzője Albert Tamás építészmérnök, aki 1997 óta a helyreállítás tervezője.

Várak műemléki helyreállítása hazánkban - kevés kivételtől eltekintve - fal- és épületromok kisebb-nagyobb kiegészítését jelenti. Töredékes ez a munka különösen akkor, ha töredékes a régészeti feltárás, tudományos kutatás. A Szigligeti Vár esetében azonban végéhez közeledik ez a kutató munka és a Vár nagy részén késznek tekinthető a helyreállítás. Ennek kapcsán adunk rövid áttekintést az elmúlt bő ötven év változásairól.

A középkori használatot követően a 17. század végétől a fokozatos pusztulás időszaka jellemezte a Várat. A 20. század szórványos, erősen pusztuló falakat örökölt. A várhegyet visszahódította a természet.

1953-ban indult a klasszikus értelemben vett műemléki helyreállítási munkák első fázisa. Gál Károly, a keszthelyi Balaton Múzeum igazgatója tárta fel a felsővár kút alakú vízgyűjtőjét, gazdag tárgyi leletanyaggal. Az állagmegóvási munkákat az OMF elődje, az Építészeti Tanács titkárságának műemléki csoportja irányította, személy szerint Gerő László.

Az OMF szervezeti keretei közt országszerte folyó helyreállítási feladatok közt 1965-66-ban a felsővár területén tervszerűbb helyreállítási munka indult. A nagyobb falcsonkokat 30-60 cm-es ráfalazásokkal stabilizálták. A lepusztult részeken a falsíkok tisztázása érdekében kisebb árkokat ástak, ami már szükségessé tett bizonyos régészeti munkát, Kozák Károly közreműködését. E két év tevékenységét az ő megfogalmazása tükrözi leghitelesebb módon:

„A várrom helyreállítása ´rendhagyó esetnek´ számít a műemlékvédelmi gyakorlatban. A régészeti feltárást mellőző ´csak romkonzerválás´ és a műemléki helyreállításokat kísérő feltárásoknak ´teljességre´ való törekvése között kíséreltünk meg, hogy olyan elfogadható megoldást találjunk, amely mindkét szempontot figyelembe véve eleget tesz ma vallott műemlékvédelmi elveinknek, és új megoldással gyarapítja a romkonzerválás gyakorlatát.”



1. ábra: 19. századi metszet
2. ábra: Az 1966. évi állapot, Erdei Ferenc rekonstrukciós rajzán

 

 

A munkák építész tervezője Erdei Ferenc volt aki a romterület értékei közül annak természetbe ágyazódását emelte ki. „A csodálatos kör-panorámának szép előteret, mintegy keretet adnak a vár évszázadok alatt lepusztult, a természeti tárgyakkal, képződményekkel „összeérett” falmaradványai.” Az Ő felfogása szerint a környezeti adottságok miatt „nem a teljes feltárásra való törekvés, hanem az évszázadok alatt kialakult állapot rendezett formában történő bemutatása és konzerválása jelentkezett e munkában. Igaz, egy „teljes feltárás” több eredménnyel járt volna, de az is biztos, hogy ennek építészeti konzekvenciái egy-két év múlva a további pusztulás kiinduló forrásai.”

A feltárt területek arányát egybe vetve a rekonstrukciós elképzelések kidolgozottságával, megállapítható, hogy azok jóval nagyobb arányban, fő vonalakban így is helytállóak voltak. A mára szinte teljes régészeti feltárás csak kisebb részletek tisztázásához adott támpontot.

1991-ben a Szigliget Váralapítvány a terület nagyarányú fejlesztésének céljával alakult, hogy több ütemben, régészeti feltárás által igazoltan úgy a felső, mint az alsó várat „rom” jelleggel helyreállítsák. A Polgármesteri Hivatal megbízásából a MÉRTÉK Építészeti Stúdió helyreállítási programtervet készített. A munkákat az alapítvány részéről Mezey Artúr polgármester és Paál József tevékenysége generálta és szervezte, az építész tervező öt éven keresztül Kremnicsán Ilona volt.




3. ábra: Rekonstrukciós terv 1991.

 

 

A programterv a vár területének régészeti feltárása és 10 évre ütemezett helyreállítása mellett felvetett szinte minden alapvető rendezési kérdést, így:
 - a műemléki környezet meghatározását, tulajdoni rendezését;
 - a megközelítési útvonal, bejárat módosítását, ezek részeként
 - a templom és a tanítóház környezetének alakítását;
 - a közműellátás alternatíváit stb.

A programtervnek megfelelően a munka az alsóvár északi felének régészeti feltárásával indult Gere László vezetésével, aki azóta is a vár kutatója. 1995 végéig látványos eredmények születtek: a korábban bozótok közt szórványosan felbukkanó falcsonkok helyett kialakult a falakkal és bástyákkal övezett teljes várudvar, az itt álló épületek zömének jelzésével. A bástyák emelet-magas felfalazása, a fafödémek rekonstrukciója nemcsak kilátó teraszként használhatók, hanem az eredeti formákhoz hűen strukturálják a vár belső összképét. Komoly eredmény volt a felvezető út burkolása, ennek vonalában az elektromos vezeték lefektetése. Látványos elemként elkészült a felsővárban lévő kútszerű ciszterna „rekonstrukciója” és megújult a rondella faszerkezetű gyilokjárója. Ebben az ütemben megtervezett elemek közül nem készült el az alsó várudvaron, nyomaiban megtalált sütőkemence rekonstrukciója.

A helyreállítás e fázisában a korábbi, 1965-1966-os romkonzerválással szemben karakteres változásként értékelhető, hogy a teljességre törekvő régészeti feltárás eredményeivel összhangban, az eredeti térstruktúra érzékeltetésében, bemutatásában is teljességre való törekvés indult. A formálódó műemlék-helyreállítási elveknek megfelelően a felfalazások az eredetivel azonos bazalttufából, annak mintájára, didaktikai, elválasztó csík nélkül készültek. Ezzel szemben a hiányzó részletformák tekintetében mai, egyéni stílus elemei is megjelentek (kút felépítménye, faszerkezetek).

A régészeti munkák mellett 1996-tól a generál-tervezést is az ÁMRK vette át. Fülöpp Róbert tervezte az északi, ún. egyosztatú épület feletti védőtető és kiszolgáló blokk első alternatíváit, valamint a felsővári kaputoronyhoz vezető fahidat.

Az alsóvár régészeti feltárásának legizgalmasabb újdonsága a felsővár előtti meredek lejtőn előkerült háromosztatú un. belső boronafalas ház. Az épület további sajátossága és rekonstrukciós problémája a két szélső helyiség közti nagy, mintegy 7,5 méteres szintkülönbség. A szabályos, 6x6 m-es belvilágú helyiségek rekonstrukciója ezért csak olyan magasságig készült el, ami a bemutatás, a mai használat és a hegyoldal stabilitási szempontjainak megfelel, de nem jelez homlokzati nyílásokat, födémszinteket. E terület helyreállításának részeként készült el a Martonfalvi rondella alsó ágyúszintje, a felvezető út és a körbástyához csatlakozó kettős cölöpsor rekonstrukciója is.


 

4. ábra: A belső boronafalas épület rekonstrukciója
5. ábra: Albert Tamás terve – 1997. ÁMRK

 

 

A régészeti feltárása 1996-tól a felsővárban folytatódott. Ennek részeként teljes feltárásra került Kozák Károly által megkezdett terület is. Az helyreállítási tervek a feltárást követő ütemekben készültek, törekedve egyfajta arányosságra a feltárt részletek, értékek alapján tehető értelmes kiegészítések, a bemutathatóság és a mai turisztikai jellegű funkció adta igények közt. Időrendi sorrendben:
 - palotaszárny első üteme, az ún. első helyiség;
 - a délnyugati terület, a „kápolna” alsó helyiségének rekonstrukciójával;
 - a ciszterna helyreállítása;
 - az északi terület épületeinek bemutatása az udvar rendezésével.



6. ábra: Albert Tamás terve – 2002. ÁMRK
8. ábra: Albert Tamás terve – 2000. ÁMRK
(lásd a galériában - 7. ábra: Az alsóvári kapu a helyreállítás után, 2004.
9. ábra: A felsővár déli területe a helyreállítás után, 2004.
10. ábra: új részletformák)

 

A Vár történetének egy nevezetes eseménye volt a palota északi tornyának 1697-es felrobbanása. Az udvar felé dőlt faltömbök rombolták össze a konyhaépületet is. Ezt az állapotot tárta fel a régészeti kutatás 2002-ben és ezt az állapot bemutatása lesz a „helyreállítás” kuriózuma is. Az egymás hegyén-hátán tornyosuló szobányi faltömbök sok építészeti részletet hordoznak a torony eredeti kialakításából is. A konyhaépület tervezett bemutatása és az északi kapu rekonstrukciója után tekinthetjük teljesnek a Vár műemléki helyreállítását.

szerző: Albert Tamás (szöveg + kép)

Albert Tamás építészmérnök, 1997 óta a helyreállítás tervezője